Ráadásul az eredmény úgy jött ki, hogy a körön belül számos, kifejezetten ritkán lakott terület is elhelyezkedik, például a Takla-Makán sivatag, a Tibeti-fennsík, Mongólia, vagy Szibéria déli része
Csak hogy kicsit kötekedjek, miért hisszük el hogy annyian élnek ott amennyit hazudnak? A kínaiak 1,7-es születésszám mellett is gyarapodnak három évtizednyi "egy gyerek törvény" után is, holott a népességszám fenntartásához is 2,13 kéne, és annyira jól élnek (bár se nyugdíj, se tb, csak 7 napos munkahét van) hogy statisztikailag verik gayrópát, holott vidéken még az ablaküveget se nagyon ismerik... Az indiaiaknál jobb a születésszám, bár senki nem tudja hány purdé éli túl a dögvízivást és szeméthegyeket, viszont a mai világban már szinte mindenben kamuznak, miért ebben ne hazudnának? Aki ráér, talál ebben a témában rengeteg okfejtést, már évek óta pedzegetik...
Igen, ez már másokat is elgondolkodtatott, és mivel abban nem hazudnak, hogy ezek csak becsült adatok, ezért inkább a fele-harmada lehet a népességük valós száma... Lehet inkább katonai és gazdasági stratégia a részükről az ekkora népesség bemondása?
Franciaország lakossága 2024-ben 68 millió fő volt. Ha Párizsban 1,19 milliárd forint lakik, akkor Párizs nem része Franciaországnak? Vagy a kovid alatt több, mint egy milliárd párizsi kipusztult? Na ezért nem fizetek elő a Világ Helyzetére!

élhetőbb,mint a többi
Érdekes, de vajon nem lesz-e célpont ebből a területből, mert itt gyorsabban megszabadulhatnak a számukra felesleges emberektől?!
Remélem nem, én is itt élek fiatal családommal, békében.
Úgy legyen! Nekünk kell ezektől a felesleges emberektől megszabadulnunk! Mármint akik meg akarják ölni az emberiséget...