Az amerikaiak a „globalista” Harrist vagy a „hazafi” Trumpot választják? - Elemzés
A Fehér Házért folyó versenyben kevés volt az ötlet, de sok a sértés. Egyik jelölt sem tűnik túl inspirálónak. Fjodor Lukjanov cikke magyarul.
Az amerikaiak a „globalista” Harrist vagy a „hazafi” Trumpot választják?
A Fehér Házért folyó versenyben kevés volt az ötlet, de sok a sértés. Egyik jelölt sem tűnik túl inspirálónak. Erről írt egy cikket Fjodor Lukjanov1, amit teljes egészében lefordítottam számotokra. (VilagHelyzete)
Az amerikai Fehér Házért folyó verseny ideges és elhúzódó volt, a nyár folyamán pedig Joe Biden elnök - akit még támogatói is kevésbé tartottak esélyesnek a győzelemre - késői kényszerű visszalépése hozott újabb fordulatot.
A politikai erőszak epizódjai pedig megmérgezték a légkört.
A politikai tartalom szegényes volt - képek és klisék az ötletek helyett. A vége felé már minden a durva személyes támadásokra redukálódott. A legtöbb megfigyelő és még a résztvevők is belátják, hogy mindkét jelölt finoman szólva is az optimális alatt van.
Kamala Harris váratlanul sorsjegyet kapott, amit nehezen tudott kihasználni.
Alelnökként kevés hatást gyakorolt. Így csonka kampányának középpontjában az állt, hogy megpróbálta meggyőzni a választókat arról, hogy kiaknázatlan potenciál rejlik benne. Ez nem igazán sikerült. Feltűnő volt, hogy Kamala utasítások szerint cselekedett és hogy a spontán reakciók a fertőző borzalmas nevetésén kívül ritkák.
Az a hajlandósága, hogy szögesen eltérő nézeteket valljon a kulcsfontosságú kérdésekben, nem adott ballasztot a kampánynak, bár a taktikai számítások egyértelműek.
Donald Trump elvesztette a szenzációs újdonságok iránti érzékét és nem árad belőle az a fajta energia, mint nyolc évvel ezelőtt.
Nárcizmusa, amelyet korábban részben ellensúlyozott egyfajta könnyedség és lelkesedése, most gyakran nyomasztónak hat. És nem váltak be azok a várakozások, hogy a volt elnök a tapasztalatokkal tekintélyesebbé válik és a bölcs államférfi szerepét tölti be.
Bármi is legyen a jelöltek jóhiszeműsége, a főbb politikai erők összefogtak körülöttük.
Harris, akit tavasszal nem vettek komolyan számításba, egyesítette a demokraták legbefolyásosabb klánjait. Kevésbé az iránta érzett szimpátia, mint a Trumptól való félelem miatt csatlakoztak a folyamathoz.
Utóbbi, vagyis Trump, aki egykoron különc csodabogárnak tűnt, akinek bohóckodásai miatt a republikánus establishment összerezzent, mostanra megszemélyesíti pártját és meghatározza annak irányát.
A riválisok hibái és a koherens platformok hiánya ellenére az amerikaiak választása egyértelmű.
🔷 A Demokrata Párt olyan politikai hagyományt örököl, amely az 1980-as és 1990-es évek fordulóján kapott erőteljes lendületet.
Akkoriban a Szovjetunióval való konfrontáció sikeres lezárásának hullámán az amerikai önbecsülés meredeken emelkedett.
Ez lehetővé tette, hogy sokkal ambiciózusabb célokat tűzzön ki maga elé, nemcsak a globális befolyás, hanem a haza átalakítása terén is. A szovjet ellenfél eltűnése ambíciókat és erőforrásokat is felszabadított.
A nemzetközi dominancia új lehetőségeket kínált, többek között a hazai fejlődés számára is, de olyan terheket is rótt, amelyek fokozatosan ellentmondásba kezdtek a legfontosabb belső érdekekkel. Mindazonáltal a hiperhatalmi pozíciót nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg és etikailag is természetesnek tekintették. Különösen, mivel a demokratikus mag részét képező progresszívek a radikális társadalmi változások ügynökeinek tekintik magukat otthon és külföldön egyaránt. A “City upon a hill” - „város a dombon” értelmezése expanzív módon történik.
🔶 A Republikánus Párt ugyanebben az időszakban összetettebb utat járt be.
A világkommunizmus felett győztesnek tekintve magát (helló, Ronald Reagan), harminc évvel később elítéli az USA feletti vélt marxista uralmat, és ezzel reagál a demokraták baloldali-liberális fordulatára. A republikánusok is átmentek a külföldi terjeszkedés iránti rajongás egy szakaszán, egy ideig a neokonzervatívok által erősen befolyásolva. De aztán az amerikai érdekek előmozdítására irányuló ilyen politikák vonzereje elhalványult. A hagyományosabb megközelítés, miszerint nem kell túl nagy súlyt cipelni és gondoskodni kell a sajátjainkról, került előtérbe.
🔴 Ha leegyszerűsítjük a leírást, miközben feláldozzuk a fontos részleteket, akkor a „liberális-globalisták” kontra „nemzeti-patrióták” menüt kapjuk.
Minden populista primitívsége ellenére ez tükrözi az amerikaiak előtt álló választási lehetőséget. Ez bizonyosan nem egy válaszút, ahol az egyik vagy a másik irányba való fordulás azt jelenti, hogy visszavonhatatlanul választani kell egy utat.
Nem lesz lineáris mozgás, mert az ország hatalmas, sok az ellentmondásos tényező, a társadalom összetett, és nem parancsra sorakozik fel.
Bár ez utóbbira van egy kikötés. Az USA egy nagyon különleges ország.
Alexis de Tocqueville, aki közel 200 évvel ezelőtt jellemezte az amerikai demokráciát, megjegyezte annak teatralitását és a célzott kampányokra való fogékonyságát.
Az amerikai közpolitikai stílus jól illusztrálja ezt. A folyamatos marketing mint a kapitalizmus szellemének megnyilvánulása összefonódott a társadalmi átalakulás folyamataival, amelyek magának az amerikai kísérletnek az eredeti forradalmi jellegébe ágyazódtak.
Most a modern kommunikációs eszközökkel példátlan lehetőségek nyílnak a manipulációra. Így egyes érdekcsoportok, amelyek képesek kifinomult befolyásolási törekvéseket tenni, jelentősen befolyásolhatják az ország fejlődésének általános irányát.
Az establishment globalista része a 20. század vége óta jelentős befolyással bír.
Ami most a levegőben lóg, az az, hogy milyen ideológiai irányzat fog érvényesülni a választások után.
És hogy a VilagHelyzete-olvasók mit gondolnak erről az elnökválasztásról?
🔻Augusztusban megkérdeztelek benneteket itt:
🔻Októberben pedig újra itt:
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Fyodor Lukyanov: Will Americans go for ‘globalist’ Harris or ‘patriot’ Trump? - The race for the White House has been short on ideas but big on insults. Neither candidate looks very inspiring
Írta: Fjodor Lukjanov a nemzetközi kapcsolatok és a külpolitika egyik legjelentősebb orosz szakértője. 1990 óta dolgozik újságíróként, és számos publikáció szerzője a modern nemzetközi kapcsolatokról és az orosz külpolitikáról.
2002 óta a Russia in Global Affairs főszerkesztője.
2012-ben az egyik legrégebbi orosz civil szervezet, az Oroszország Kül- és Védelempolitikai Tanácsa Elnökségének elnökévé választották.
2015 óta a Valdai Nemzetközi Vitaklub Fejlesztéséért és Támogatásáért Alapítvány tudományos munkáért felelős igazgatója.
Kutatóprofesszorként dolgozik a Nemzeti Kutatási Egyetem Közgazdasági Felsőoktatási Karának Világgazdaság és Globális Politika Tanszékén.
Mind a kettő globalista amúgy.