Üzenet egy muszlimtól a muszlimoknak! Kötelező megnézni! (VilagHelyzete)
A jelenség, a pusztító tendencia és a hamarosan bekövetkező európai káosz miatt osztom meg!
Sőt azért, hogy lássuk, vannak értelmes és békére törekvő muszlimok, akiket sajátjai viselkedése irritál.
Illetve azért is osztom meg, mert február végétől az AfD olyan megerősödést fog produkálni Németországban, amilyet még nem láttunk.
Az egész jelenség kapcsolódik a patrióta, nemzeti, jobboldali kormányok megerősödéséhez és összefogásához, ami 2025-ben tovább fog erősödni.
Szóval mindez összefügg ezzel, na ezért is osztottam meg!
A Németországban élő muzulmánok közül (ahogy a felvételen szereplő is) még az ott élő törökök számítanak a legnormálisabbaknak, hiszen évtizedek óta ott élnek, többségük dolgozni érkezett oda, gyerekeik ha ott születtek, már ezt a mintát látják.
Még akkor is, ha külön kolóniákban élnek Berlinben vagy Neuköln városrészben vagy bárhol. Valamilyen szinten már beilleszkedtek, hálásak a német államnak, ellentétben a 2015-től Merkel által beengedett és behívott szír, afgán és afrikai tömegekkel, akik nem dolgozni érkeztek, hanem a jómód és a segélyek csábítása miatt, plusz az iszlám hidzsra jegyében, ami nagyon fontos mozgatórugó!
Ha valaki nem tudná, mi az, itt régi cikkben megtalálja:
➽ A teljes iszlám igazság - A migráció általi dzsihád ('hidzsra') volt az iszlám sikerének titka - Mit mond a kafírokról a Korán
https://www.vilaghelyzete.com/2016/09/a-teljes-iszlam-igazsag-migracio-altali.html
Kapcsolódó előzmények, videók:
https://t.me/VilagHelyzeteBlog/8088
https://t.me/VilagHelyzeteBlog/8078
Share this post