1 Comment

Szinte levegőt sem kapok, hogy G.Soros aggódik bármiért is, "demokráciáért" - ám a polikrízist sokan érzékelik mióta A.Bourla szerinti "ruhapróba" kezdetét vette. A nemlétező háttérerő, ahogy Bogár László mindig emlegette engem speciel eddig hidegen hagyott, a bibliai Péter levél sorai inkább érvényesek voltak: "ellenségetek az ördög mint ordító oroszlán jár körül, keresvén, kit nyeljen el" !

A természet- és környezetvédelmet is komolyan vettem. Hallottam a nagy hangon emlegetett "Új Világrendről" de azt úgy könyveltem, mint minden ifjú aki szebbet-jobbat akar és HÁTHA LESZ IS !?

Aztán, három évvel ezelőtt a "demoszt" pofonvágva hitették el, hogy nagyon nagy támadás éri az emberiséget, egy hirtelen járvány, mint derült égből villámcsapás és védekezni ellene ... az ismert forgatókönyv szerint, melyet mindannyian megszenvedtünk - sokan még előtte vannak ! És a forgatókönyvben írtak folytatódnak a DEMOSZ ellen !

Ja igen, megtervezték, mestermódon és a fogadtatás csak megerősíti a tervezőket, lehet az úton továbbhaladni ... már ami nem járvány, hanem 100 éve gyógyítható betegség, majd lesz az ellen is vcn míg a megoldások/többfélék, mind rejtve maradnak a DEMOSZ előtt ... aki utána bír járni, magánszorgalomból, MÉG megtehette, rövidesen nem fogja tudni mert "vigyázni fognak az egészségre" központilag. Világ-központilag.

Ha szóba jött az intelligencia, sajnálatos, hogy a TERMÉSZETES INTELLIGENCIA nem kap teret, az, hogy a szervezet meggyógyítja önmagát, az ökológiai folyamatok is ilyenek ha nincs túl nagy szennyezés, veszély. Csak egy példa: ha mérik a hőmérsékletet és központilag eldöntik, a 39 fok az sok, mesterségesen - központilag - lejjebb kell vinni, akkor fogalmat nem alkottak arról, hogy a LÁZ azért van, mert a kórokozók a magas hőmérsékleten elpusztulnak, tehát ez egy gyógyító folyamat.

A környezeti problémákra 60 éve hívta fel Rachel Carson a figyelmet, a Néma tavasszal, melyre felébredt az emberiség felébredni képes része. Azóta az éktelen mókuskerékben próbálják rávenni a "döntéshozókat" hogy a problémáknak van ám megoldásuk ... de csak kis csontokat dobnak 'a kutyusoknak" - a karaván halad.

Mert az Új Világrendet eldöntötték-aláírták már 92-ben, Rióban. Azóta a népességcsökkentést is, melynek a nürnbergi perben megvolt még a fogalma: nevén nevezve. MI legfeljebb arra ébredhetünk, hogy nagyon-nagyon becsaptak minket, és a széplélek most már nem ábrándozhat "fenntarthatóságról" ...

Expand full comment