Az arany értékét 113 milliárd euróra becsülik. 🔶 A német kormányt aggasztja Trump politikájának kiszámíthatatlansága és már nem tekinti Amerikára megbízható partnernek.
Ezt tervezték már máskor is, sok évvel ezelőtt. Még azt sem engedték meg nekik, hogy legalább megtekintsék, hogyan tárolják, és megvan-e még. Mind csak bizonygatták, hogy megvan, jó helyen van.
Pénzügyi elemzők szerint az arany dinamikája olyannyira eltolódott, hogy az értéke már inkább a reálkamatokkal, sem mint a részvényekkel korrelál. Az USA világrendőr szerepe hanyatlóban van. Oroszországot sem sikerült megtörni, sőt a SWIFT-hez való hozzáférés nélkül is jól tud boldogulni: szabadon kereskedik mind az olajjal, mind az arannyal, kigúnyolva a nyugati gazdasági dominanciát. A dollár nem több, mint fizetési ígéret, és az emberek már nem bíznak a vásárlóerejében, míg az arany a függetlenség záloga, és ezért emelkedik az ára.
Errol mar volt szo 2014 ben is . Akkor 374 tonnarol beszeltek mint Nemet tulajdon az USA-ban .
Es ezt 45% nak mondtak az osszes Nemet aranybol . Ebbol csak 5 tonna lett leszallitva az USAbol . Angela Merkel lemondott a tovabbi kiserletzesrol. Errol bovebben ( Mining.com 06/23/2014)
Kulonben hasonlo tortent az Ukranokkal is mikor a cari Oroszorszag elleni felkelesuket akartak finanszirozni es az egesz orszag lakossaga atadta az aranyat . Amely aztan a City of Londonba vandorolt .
Az uj Ukran vezeto Kuchma az eredeti Angol papirok birtokaban kovetelte az aranyat a kamatokkal egyutt . A valasz az volt hogy ez " Preposterous! "

Hol van az már!? Biztosan nem Fort Knox-ban.
ihatnak rá hideg vizet