Trump Mel Gibsont, Sylvester Stallone-t és Jon Voightot nevezte ki hollywoodi különmegbízottjainak. Az elnök szerint közösen „nagyobbá, jobbá és erősebbé tehetik” az amerikai filmipart
Ennek a bűnszervezetnek a nyilvánosságra hozatalát nem meri senki felvállalni, mert ez miatt már sokat elhallgatattak.
Mel Gibson is több mint valószinű azért mondta vissza, mert megzsarolták. Ilyenkor a családját veszik célba és ha az ember nem is magát félti, de a gyerekeiért inkább hallgat.
Olyan közismert személyek vettek részt ebben a piszkos játékban, (sőt még Trump is) akiknek hosszú kezeik vannak és mindenhová elérnek.
Ez olyan mint a kártyavár, ha csak egy lap eldől, akkor összeomolhat az egész, ezért egymást védik, ha kell, akkor a halál árán is. Epstein- nek is ezért kellett meghallnia.
Ez egy vallási háború! Az zajlik, csak megy a ferdítés...Mel Gobson szabadkőműves.
#1 A Tanakh (zsidó Biblia), amelyből a keresztény Biblia Ószövetségét hanyagul összeállították, rengeteg céltudatos félrefordítással, SEMMI köze senkihez, csak az ókori Közel-Kelet törzseihez, elsősorban az izraelitákhoz, és az Elohim klánnal való kapcsolataikhoz (technológiailag felsőbbrendű humanoidok, akik uralkodtak felettük).
Jó fej. Kedvelem. Legyen jó ötlete. De a legelső mondatom az lett volna,h. felszámolja a gyermek-kereskedelmet és mindazt a szörnyűséget, amit a gyermekekkel tesznek. Egy egész életre megnyomorítják Őket lelkileg, testileg Ebből nem lehet meggyógyulni- . Soha nem engedném őket emberek közzé. Az igazi Ítélő előtt meg fognak állni.
A bárányok hallgatnak.

Röviden, tömören ezt dramatizálják.
Én azt olvastam egyszer rég, a zsidóknál kiverte a biztosítékot ezért nem csinálhatott filmet, ezért nem szerepelhetett. . .
Igen, anno egy magyar forgatókönyv író, Joe Eszterház, nyomta föl az anti-szemitizmusa miatt. 10 évet volt büntibe....
Naná, és most így bocsátják meg neki:-)