Foreign Affairs: Ázsiának nincs hegemón hatalma. De az amerikai-kínai kétpólusúság jó Amerikának és a régiónak is - ELEMZÉS
Az ázsiai erőegyensúlyról szóló viták jellemzően három nézet egyikére támaszkodnak. Erről írt elemzést a Foreign Affairs, amely cikket teljes egészében lefordítottam számotokra!
Ázsiának nincs hegemón hatalma. De az amerikai-kínai kétpólusúság jó Amerikának és a régiónak is. Az ázsiai erőegyensúlyról szóló viták jellemzően három nézet egyikére támaszkodnak:
Egyes elemzők fatalista módon úgy vélik, hogy Kína megdönthetetlenül domináns erővé vált a régióban.
Mások továbbra is az USA elsőbbségében bíznak és Kínát gyengének, sebezhetőnek és végső soron megfékezhetőnek látják.
Megint mások, köztük az Egyesült Államok szövetségesei, például Ausztrália és Japán, egy többpólusú Indo-csendes-óceáni térség kialakulását hirdetik, amely megállíthatja Kína regionális hegemóniára irányuló törekvéseit.
Erről írt elemzést a Foreign Affairs, amely cikket teljes egészében lefordítottam számotokra! (VilagHelyzete megj.)
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében!👉
vagy iratkozzatok fel TÁMOGATÓ TAGKÉNT és ajándékba megkapjátok a sok száz oldalas könyvújságokat is!
🔴 Az ázsiai erőviszonyok pontos megértése kritikus fontosságú a Kínával kapcsolatos megbízható amerikai stratégia kialakításához. De az uralkodó narratívák egyike sem érti teljesen helyesen a dolgokat.
Ázsia ma egyedülállóan kétpólusú, a világ két szuperhatalma uralja.
❌ Ázsia nem egy európai típusú hatalmi kör, nem egy közel-keleti “free for all”csatározás és nem is a hidegháború korabeli, egymással szemben álló blokkok rendszere.
Ázsia országai többnyire két óriás között lavíroznak. Az Egyesült Államok és Kína közötti kiegyenlített egyensúly miatt Ázsia hatalmi politikája a legstabilabb a nagy regionális színterek között.
Az ázsiai hatalom megoszlásának átfogóbb és pontosabb áttekintése érdekében a Lowy Intézet létrehozta az Ázsia Hatalom Indexet, amely
a gazdasági méret hagyományos rövidített mérésén túlmenően
a katonai képességeket,
a nemzeti ellenálló képességet,
a demográfiai és gazdasági erőforrások várható jövőbeli megoszlását, valamint
a regionális befolyás négy dimenzióját vizsgálja: gazdasági kapcsolatok, kulturális befolyás, védelmi hálózatok és diplomácia területén.
Amit ez feltár, az egy tartós duopólium:
📍 az Egyesült Államok elvesztette elsőbbségét Ázsiában, de továbbra is mintegy tíz százalékkal erősebb ott, mint Kína.
A tudósok azt állítják, hogy a hatalmi átmenet akkor indul el, amikor egy felemelkedő hatalom teljes ereje megközelíti a fennálló hatalom erejének 80 százalékát.
ℹ Kína 2018-ra már meggyőzően átlépte ezt a küszöböt.
A dinamika azonban nem arról szól, hogy egy felemelkedő hatalom háttérbe szorít egy már meglévő hatalmat; ez két olyan hatalom dinamikája, amelyek valószínűleg továbbra is egyenrangú versenytársakként fognak egymás mellett létezni és különböző befolyásolási eszközöket alkalmaznak:
az Egyesült Államok elsősorban biztonsági partnerségeket,
Kína elsősorban gazdasági kapcsolatokat használ.
⛔ Európában ezzel szemben az összetartó multipolaritás megakadályozza, hogy egyetlen ország is hegemón fenyegetést jelentsen. ❌
Oroszország remélheti, hogy az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatása meginog, de nincsenek meg az erőforrásai ahhoz, hogy közvetlen konfliktust indítson egy sokkal nagyobb, ellene felsorakozott EU- és NATO-országokból álló tömb ellen.
A Közel-Keletet eközben a zűrzavaros multipolaritás határozza meg. Egy maroknyi szereplő - Kína, Irán, Izrael, Oroszország, Törökország, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek - küzd az előnyökért, miközben az Egyesült Államok egyre inkább visszavonul a térségből, de egyetlen regionális hatalom sem uralkodik.
A kétpólusúság egyelőre stabilizálja Ázsiát és lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy megvédje létfontosságú regionális érdekeit, megakadályozza, hogy egy potenciális hegemón megzavarja a békét és megvédje a gazdasági előnyöket, amelyek Washington számára a régióval folytatott kereskedelemből és befektetésekből származnak.
Ahhoz azonban, hogy ez a megfelelő status quo fennmaradjon, az Egyesült Államoknak meg kell küzdenie hatalmának erősségeivel és korlátaival, ahelyett, hogy túlbecsülné regionális szövetségi partnerségének előnyeit, és meg kell erősítenie vonzerejét az el nem kötelezett országok számára, amelyek még mindig többségben vannak Ázsiában.
A MULTIPOLARITÁS DÉLIBÁBJA
Ázsia kétpólusúsága még akkor is fennmaradt, amikor sokan azt remélték, hogy India és Japán egy valóban többpólusú régió pilléreivé válhatnak.
➖ Az index szerint azonban az említett országok mindegyike Kína gazdasági képességének kevesebb mint egyharmadával rendelkezik, ami a gazdaságuk méretét és technológiai fejlettségüket is figyelembe veszi.
➕ India és Kína rendelkezik a világ két legnagyobb létszámú hadseregével.
➖ India képessége, hogy a Malakka-szorostól keletre hatalmat és befolyást gyakoroljon, mégis korlátozott. Sem India, sem Japán hadserege nem közelíti meg a kínai Népi Felszabadító Hadsereg képességeit, illetve a közelmúltban végrehajtott haditengerészeti fejlesztések ütemét.
🆗 Újdelhi és Tokió kulturális és diplomáciai befolyás tekintetében felveheti a versenyt Pekinggel Ázsiában.
➖ Ami azonban a gazdasági kapcsolatokat - kereskedelem, befektetések és fejlesztési finanszírozást - illeti, Japán csak 40 százalékkal rendelkezik Kína regionális befolyásának, ami 2018-ban még 60 százalék volt, India pedig mindössze 15 százalékkal.
Az elmúlt évtizedben a kormányok világszerte magukévá tették azt az elképzelést, hogy
🔶 Ázsiát valójában egy két óceánból álló szuperrégióként, „az Indo-csendes-óceáni térségként” kell felfogni, azt a reményt megidézve, hogy India, valamint Ausztrália és Japán meghatározó szerepet játszhat abban, hogy Kína megakadályozza egy posztamerikai rend kialakulását.
A térségben azonban egyetlen nagyhatalom sem képes felvenni a versenyt Kínával az Egyesült Államok mint biztonsági garanciavállaló hiányában.
Az Egyesült Államok mint egyensúlyozó erő nélkül Kelet-Ázsiát teljesen Kína uralná.
Az amerikai partnerek meglepő gyengesége nyugtalanító Washington számára. Aláássa azt a narratívát, hogy az Egyesült Államok korszerűsíti a Csendes-óceánon a II. világháború után kiépített szövetségi hálózatot - a többpólusú átalakítást, amelyet a Biden-kormányzat a legfőbb ázsiai vívmányaként hangsúlyozott. Ahogy Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó 2021-ben fogalmazott,
a szövetségek és partnerségek új „rácshálója” lehetővé teszi az Egyesült Államok regionális szövetségesei - Ausztrália, Japán, a Fülöp-szigetek, Dél-Korea és Thaiföld - és más partnerek, például India számára, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá a régió biztonságához és visszaszorítsák Kínát.
Való igaz, hogy Thaiföld kivételével Washington ázsiai szövetségesei szorosabban igazodnak az Egyesült Államokhoz, mint a hidegháború vége óta bármikor. Ezt azonban a mélyülő bipolaritás kontextusában kell értékelni - egy olyan rendszerben, amelyben csak az Egyesült Államoknak van hatalma Kínával szembeszállni.
Az Egyesült Államok és ázsiai szövetségesei közötti kombinált hadgyakorlatok és védelmi párbeszédek 2021 óta drámaian felerősödtek. A kapcsolatok erősödése különösen hangsúlyos az amerikai-japán szövetségben, amely a pusztán Japán védelmére való összpontosításról a regionális és globális biztonsági kérdésekben való együttműködésre helyezte át a hangsúlyt. Washington, Tokió és Szöul pedig megújította és intézményesítette háromoldalú kapcsolatait.
Ausztrália eközben elmélyíti kapcsolatát az Egyesült Államokkal azáltal, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjárókat szerez be az AUKUS háromoldalú biztonsági partnerségen keresztül, amelyet a két ország az Egyesült Királysággal kötött.
A Fülöp-szigetek határozottan védi tengeri érdekeit a Dél-kínai-tengeren és 2024-ben először vett részt kombinált hadgyakorlatokon Ausztráliával, Japánnal és az Egyesült Államokkal, egy olyan csoportosulásban, amelyet amerikai tisztviselők „osztagnak” neveztek el.
Manila emellett új hozzáférést biztosított az Egyesült Államoknak további katonai támaszpontokhoz, többek között Tajvanhoz közeli helyszíneken.
Ezek az eredmények az Egyesült Államok számára bizonyos előnyökkel járnak:
presztízs a békeidőben a befolyásért folytatott versenyben,
jobb katonai hozzáférés és támaszpontok a régióban, valamint
az Egyesült Államok képességeinek kisebb mértékű növelése egy Kínával való konfliktus esetén.
Emellett azt az üzenetet is közvetítik Peking felé, hogy egy nyílt konfliktus, különösen Tajvan miatt, szélesebb körű szövetséges válaszlépésekhez vezethet. Hszi Csin-ping kínai vezető valóban megragadta a Biden-kormányzat retorikáját az amerikai partnerek kollektív erejéről, hogy kifejezett párhuzamot vonjon a NATO európai bővítése és az Egyesült Államok ázsiai szövetségépítési erőfeszítései között.
Ugyanakkor mind Peking, mind Washington túlbecsüli az Egyesült Államok ázsiai szövetségi hálózatának valós változásait.
⛔ Szövetségeinek viszonylag kis kiterjedésű, mindössze öt országot magában foglaló lábnyoma évtizedek óta nem nőtt.
A szövetségek korszerűsítése önmagában nem jelenthet döntő további előnyt az Egyesült Államok számára a Kínával folytatott versenyben. Egy Kínával való konfliktus vagy katonai vészhelyzet esetén az amerikai szövetségesek komoly nyomás alá kerülnének Peking részéről, hogy korlátozzák az Egyesült Államok hozzáférési, támaszpont- és átrepülési jogait.
A kétpólusúság stabilizálja Ázsiát, és lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy megvédje létfontosságú regionális érdekeit.
➖ Az Egyesült Államok szövetségesei katonai erőinek összlétszáma pedig továbbra is alacsony.
➖ Ami a hajók és tengeralattjárók fedélzetén lévő rakétaindító cellák számával mért tűzerőt illeti, Ausztrália, Japán és Dél-Korea együttesen kevesebb mint negyedével rendelkezik az Egyesült Államok képességének.
➖ Az Egyesült Államok ázsiai szövetségeseinek védelmi költségvetése együttesen kevesebb, mint az ötöde az Egyesült Államokénak.
❌ Az Egyesült Államok konfliktuskészültségének jól ismert hiányosságai, mint például a nem megfelelő lőszerkészletek, nem orvosolhatók gyorsan szövetséges együttműködéssel.
Például Japán júliusban nagy nyilvánosságot kapott döntése, miszerint Patriot rakétákat ad el az Egyesült Államoknak, máris kétségessé vált egy olyan kritikus alkatrész hiánya miatt, amelyet csak az Egyesült Államok gyárt.
Beszédes, hogy az elmúlt években a megújított biztonsági együttműködés szinte minden formáját először egy amerikai szövetséges kereste, nem pedig az Egyesült Államok. Az AUKUS létrehozása, Japán partnersége az Egyesült Államokkal katonai kapacitásának bővítése érdekében, valamint Manila megújított együttműködése Washingtonnal mind olyan erőfeszítések voltak, amelyek az Egyesült Államokat igyekeztek lekötni egy olyan időszakban, amikor az sokkal kritikusabbá vált globális hatalmának bevetését illetően.
És Washington tettei - ha nem is a retorikája - azt mutatják, hogy megértette, hogy Ázsia valójában nem értelmesen többpólusú.
⛔ Az Egyesült Államok még mindig ellenáll annak, hogy védelmi technológiáit, valamint stratégiai és műveleti terveit teljes mértékben megossza ázsiai partnereivel, ami annak hallgatólagos elismeréseként értelmezhető, hogy ezek a szövetségesek valószínűleg nem tudnának döntő különbséget tenni egy Kínával való konfliktusban.
❗ Washington továbbra is központi szerepet játszik minden jelentős ázsiai biztonsági csoportosulásban. A legalapvetőbb, hogy az Egyesült Államok valamennyi ázsiai szövetségét továbbra is kétoldalú biztonsági garanciák rögzítik, szemben a NATO-szövetségesekre egyaránt érvényes kollektív védelmi kötelezettségvállalással.
A KÉTPÓLUSÚSÁG ELŐNYEI
Mindez rossz hírnek tűnhet Washington számára.
Ázsia kétpólusúsága azonban sok szempontból jó a régiónak - és jó az Egyesült Államoknak.
Egyrészt az Egyesült Államok hatalmának alapjai a régióban továbbra is erősek.
➕ Összességében az Egyesült Államok tartós katonai előnyei - legalábbis egyelőre - felülmúlják a gyengeségeit, különösen a tenger alatti hadviselés és a nagy hatótávolságú csapásmérő képesség terén.
Azt, hogy képes távolról veszélybe sodorni Kína katonai eszközeit, az év elején bizonyította, amikor egy amerikai B-2 bombázó egy alacsony költségű lőszert lőtt ki, és elsüllyesztett egy kínai hajót. Az ilyen típusú nagy hatótávolságú csapásmérő képességet Kína sokkal nehezebben tudja ellensúlyozni, mint az amerikai katonai pozíció fokozatos javulását Japánban és a Fülöp-szigeteken.
És még Kína gyors fejlődése ellenére is, ami egyes technológiák, például az elektromos járművek terén elért eredményeket illeti, az Egyesült Államok továbbra is az innováció nagyobb globális központja marad.
➕ Az Egyesült Államok rendelkezik a világ legkedveltebb valutájával, bőséges energiaforrásokkal és kedvező demográfiai trendekkel, míg Kína mindhárom fronton nehézségekkel küzd.
➖ Kínát leginkább az gyengíti, hogy gazdasága hosszú távú ellenszéllel néz szembe, amelyet a csökkenő és elöregedő munkaerő okoz.
Alulértékelik az ázsiai kétpólusúság okozta stabilitást, amely az Egyesült Államoknak éppúgy hasznára vált, mint bármely más országnak.
Ázsia nem szűkölködik robbanásveszélyes pontokban, nevezetesen Tajvan és a Dél-kínai-tenger kapcsán. Ami azonban meglepő, az nem az, hogy ezek a robbanáspontok - és az epizódszerű szürke zónás összecsapások - léteznek, hanem az, hogy nem alakultak át halálosabb konfliktusokká.
Ezzel a viszonylagos békével szemben áll Európa, ahol folytatódik Oroszország agresszív háborúja Ukrajnával szemben.
Moszkva, amely már nem tud vétót emelni Európa biztonsági struktúrája felett, annak gyújtogatójává vált.
A Közel-Keleten a gázai háború azzal fenyeget, hogy szélesebb körű regionális konfliktussá fokozódik, mivel számos szereplő küzd a felsőbbrendűségért.
Ázsia országai nem lehetnek elégedettek a konfliktusok fokozódásának kockázatával. De azt is fel kell ismerniük, hogy a dolgok sokkal rosszabbul is alakulhatnának számukra.
Még Kína szemszögéből nézve is veszélyesebb és kaotikusabb lenne Ázsia az Egyesült Államok befolyása nélkül.
Ha az Egyesült Államok visszavonulna Ázsiából, Pekingnek továbbra sem lenne egyértelmű útja egy stabil Kína-központú rend kialakításához.
A térségben legalább tíz másik országgal van területi vagy tengeri vitája. Az Egyesült Államok biztonsági ernyője nélkül pedig Dél-Korea - és esetleg Ausztrália vagy Japán is - saját atomfegyverek kifejlesztésére törekedhet. A nukleáris fegyverkezési verseny kilátása aláhúzza a Biden-kormányzat azon erőfeszítéseinek végső értékét, hogy megerősítse az ázsiai szövetségeket. Azzal, hogy az Egyesült Államok nagyobb bizalmat ad a szövetségeseknek az Egyesült Államok elkötelezettségében és a kétpólusú erőegyensúly kitartásában, segíthet megakadályozni, hogy a szövetségesek veszélyes alternatív utat keressenek a biztonsághoz.
Washingtonnak továbbra is be kell fektetnie a szövetségekbe a Kína elrettentésére irányuló stratégia részeként.
A két pólus létezése a legtöbb ázsiai országnak lehetőséget ad arra is, hogy a két pólus között ússzon és ne kelljen csak az egyikhez igazodnia.
Az amerikai diplomácia „nem arról szól, hogy választásra kényszerítsük az országokat” - mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter, amikor 2022-ben megfogalmazta ezt a tételt.
„Hanem arról, hogy választási lehetőséget adjunk nekik”.
➕ Ennek a választásnak a megléte azért fontos, mert az el nem kötelezett országok alkotják a többséget és a központját az olyan ázsiai regionális intézményeknek, mint a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége és a Kelet-ázsiai Csúcstalálkozó. Ezen országok közül néhányan - például Szingapúr - arra használják a kétpólusúság által biztosított teret, hogy fedezzék az egyetlen partnertől való túlzott függés kockázatát.
➕ Mások, mint például Vietnam, még közvetlenebbül is profitáltak az amerikai-kínai versenyhelyzetből azáltal, hogy „összekötő gazdaságként”, vagyis a két szuperhatalom közötti közvetítőként pozícionálták magukat, amelyek már nem kívánnak erős közvetlen gazdasági kapcsolatokat fenntartani.
A szövetségi rendszeren kívüli országok közül azonban Washington számára a legnagyobb veszély is a saját ázsiai pozícióját fenyegeti.
Az Egyesült Államoknak nincs szüksége arra, hogy a szövetségen kívüli országok őt válasszák - soha nem is fogják.
Ám vannak aggasztó jelei annak, hogy ezek az országok fokozatosan Kína felé sodródnak és felhagynak az aktív fedezetvállalással. Délkelet-Ázsia számos országa például megvonja a vállát Kína Fülöp-szigeteki megfélemlítése és kényszerítése láttán.
Malajzia nemrégiben egy nagy visszhangot kiváltó lépéssel elismerte Peking álláspontját Tajvan újraegyesítéséről.
Indonézia a maga részéről Pekinget messze a legfontosabb partnerének tekinti, amely támogatja gazdasági fejlődését.
Kína egy titkos megállapodás keretében állandó hozzáférést kíván biztosítani egy kambodzsai katonai támaszponthoz. Miközben szövetségesei az Egyesült Államok mögé felsorakoznak, a régió fedezeti tényezői körében megkeményedett az a nézet, hogy Kína távoli és megbízhatatlan hatalom.
Az Egyesült Államok már nem élvez elsőbbséget Ázsiában.
Ám az arra irányuló erőfeszítést, hogy ezt az elsőbbséget visszaállítsák, sok ázsiai ország katasztrofálisan revizionistának tekintené. Ehelyett az Egyesült Államoknak olyan stratégiát kellene kidolgoznia, amely saját pozíciójának megerősítésére összpontosít, mint status quo hatalom, a két ázsiai pólus egyikeként.
Ez azt jelenti, hogy többet kell tennie katonai előnyének helyreállítása érdekében Ázsiában azáltal, hogy a tengeralattjárók, vadászgépek és hadihajók térségbe telepítését helyezi előtérbe.
Washingtonnak továbbra is be kell fektetnie a szövetségekbe a Kína elrettentésére irányuló stratégia részeként, de el kell kerülnie, hogy túlbecsülje e szövetségek jelentőségét az ázsiai hatalmi egyensúly szempontjából.
A régió el nem kötelezett országai által az Egyesült Államoktól való eltávolodás ellensúlyozása érdekében pedig diplomáciai és gazdasági szempontból is többet kellene velük foglalkoznia. Ez nem fogja visszaállítani az USA elsőbbségét, de segíthet biztosítani a bipolaritás - a legkevésbé rossz lehetőség Amerika és a régió számára - fennmaradását.
Írták: SUSANNAH PATTON a Lowy Intézet délkelet-ázsiai programjának igazgatója és az Asia Power Index projektvezetője, amely az ázsiai államok relatív hatalmának rangsorolása érdekében az erőforrásokat és a befolyást méri.
HERVÉ LEMAHIEU a Lowy Intézet kutatási igazgatója. Ő dolgozta ki az Ázsia Hatalom Indexet 2018-ban.
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Foreign Affairs - Asia Has No Hegemon - But U.S.-Chinese Bipolarity Is Good for America and the Region
https://www.foreignaffairs.com/united-states/asia-has-no-hegemon
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében!👉
Anthony Blinken megjegyzése, miszerint az USA diplomáciájának a lényege választási lehetőséget felkínálni a partnereinek, nem pedig kikényszeríteni azokat, rögtön eszembe juttatta John Perkins,
Egy gazdasági bérgyilkos emlékiratai című remekmű írójának gondolatait, aki maga is aktív részt vállalt a jól ismert amerikai mintájú demokráciaexport kivitelezésében, főként a latin-amerikai "partner" országokban. Nem tudom Ázsiában milyen a tényleges viszony az USA és szövetségesei között, de bizonyára nem egyenrangú felek kölcsönös előnyeire alapozott, maximum szóban. Nyugodtan lehetne világosan fogalmazni rébuszok helyett. Az USA egy gátlástalan gyarmatosító hatalom, simán átgázol bárkin, bármikor, ha megteheti és az érdeke úgy kívánja. Egyre inkább úgy tűnik, hogy egyre kevésbé tehet meg bármit és ez üdvözlendő fejlemény. Bár Kínával kapcsolatban sincs túl sok illúzióm, mégis azt mondanám, hogy nem az USA a biztonsági garancia, hanem Kína és az egyre szaporodó BRICS országok a hatékony ellenpólus a kártékony amerikai hegemónia rovására. Végszóként pedig annyit, hogy kimondhatatlanul unom ezt az állandó katonai és gazdasági versengést, várom azt a napot, amikor mindez csak a történelemkönyvekben szerepel majd. Talán egy következő életben módom lesz megtapasztalni.
Aki túléli az elkövetkezendő időket, az azonnal lője/üsse agyon azt, aki parancsokat mer neki osztogatni! Többé ne kerüljön az emberiség a gonosz uralma alá!