Nem tudom, mikor készült ez a fotó, de 2015-ben Porosenko neve alatt elfogadtak egy a kommunista rezsimet elítélő és a szimbólumait használó propagandát tiltó törvényt. Pl. Ukrajnában már elítéltek olyan embereket, akiknél Lenin portrékat találtak.
A cionista Leninje, akit Rothschild felhasznált Oroszország bitorlására és Szovjetunióvá való átnevezésére.
Lenin kezdeményezésére a 4. Állami Duma (1912–1917) bolsevista frakciója törvényjavaslatot terjesztett elő a zsidók elleni összes korlátozó intézkedés hatályon kívül helyezéséről , beleértve az oktatást, az állami szolgálatot, részben a letelepedési törvényt, stb.
Igen, de ugyanaz a gazdája ezeknek is, akik most és eddig hatalmon is voltak! Anno az antiszemitizmust is üldözték Sztálinék, és ezek is üldözik. Az csak a gójoknak szól, hogy tilos a kommunista szimbólumok használata, és a propagandája...
Miért lenne meglepő? Azért, mert inkább fasisztoid cselekmények kötődnek a tevékenységéhez!
Szellemi örökségének dicső tovabb vevője. Marmint az őslakosok dehumanizálása.
Nyugat Ukrajnai lakosság a keletiek ellen hangolása. Az utána lévő etnikai mészárlás.
Dombasz gyermekei és hasonló dok.filmek.
Tudjuk, lenin és zelenszkij is ugyan annak a rassznak a fattya.
Mindig is ember ellenes, tömeggyilkos módszerek: Holodomor a szellemi ősnél.
Majdan az utódnál.
Jahve dörzsöli a karmait...
Nem tudom, mikor készült ez a fotó, de 2015-ben Porosenko neve alatt elfogadtak egy a kommunista rezsimet elítélő és a szimbólumait használó propagandát tiltó törvényt. Pl. Ukrajnában már elítéltek olyan embereket, akiknél Lenin portrékat találtak.
Pedig Porosenko is zsidó! Mondjuk melyik nem volt az?