Ez a tipikus Tramp művelet, ha megkapja a trónt, akkor: ide nekem a világot is!
Nagyon kíváncsi vagyok az orosz-ukrajna tárgyalásokra, ahol Trump-nak csak mint résztvevőnek szabadna jelen lenni, de úgy néz ki, hogy ő akarja osztani ott is a lapot.
Remélem Putyin ezt nem hagyja, de még azt sem, hogy azzal a tréningruhás bohóc-al tárgyaljon,aki már nem választott elnök.
Először is ukrajnában választásoknak kellene lenni!
Gyakorlatilag Putyinnal csak Trumpnak kell tárgyalni, hiszen az ukránok csak az élőerőt adják ehhez a háborúhoz. Ha holnaptól nem menne se pénz, se fegyver, se katonai támogatás, akkor már délutánra megadnák magukat feltétel nélkül! de itt az a baj, hogy ezek is együtt játszanak ellenünk bolygólakók ellen, és ezek a háború, gyilkolások és az összes többi szar csak azért történik, hogy pusztuljunk, és a világot átvehesse az a maroknyi zsidó, akikből a ds áll.
Ha távolról ránéztek a Világtérképe látható, hogy a éghajlatváltozás következtében a jég folyamatosan húzódik vissza az északi sarok irányába. Ezzel lehetőség nyílik az északi tengeri szállításra, Ázsia és Amerika között. Tenger alatti gáz és kőolaj lelőhelyek is felszabadulnak.
Valamint a szárazföldekről visszahúzódó jég, szűz mezőgazdasági termelésre alkalmas területeket ad. Ez Grönland déli részét és Szibériát érinti elsősorban.
Tehát új hajózási csatorna, energia hordozó lelőhelyek, és termékeny termőföld a tét.
Ezen folyik a vita a nagyhatalmak (a tengeri és a szárazföldi birodalmak között).
Trump a zsidók királya, és nemsokára USA legitim elnőke, a tengerieket képviseli.
Ügyes sakkjátékos, és ahogy Köves Slomó mondja az ötperceseiben: "Ha támad az ellenség elősző tettes barátot és trükkel juss megegyezésre. Ha nem működik, keress szövetségeseket és támad meg az ellenséged erővel. Ha ez sem működne, fohászkodj a teremtőhöz."
egyszerű,a jenki birodalomnak területre van szüksége,ahol olaj,ritkaföldfémek vannak - neokolonizáció,semmi több! területrabló és a jenki biztonságra hivatkozik - janus arc.
mi lenne az inuitokkal - rezervátum,jó jenki szokás szerint!kanadában északon egyenlő joguk van a nyelvüket használni az indiánoknak és eszkimóknak - ezt is be akarja kebekezni,a québec francia lakossága úgy járna ,mit luisiana ,mára csak nevek maradtak az egykor francia gyarmatból.
Több az annál a "szabadvilág védelmére" hivatkozik, és rögtön meg is fenyegeti a "szabad világhoz" tartozókat, hogy elsőkörben először nagyon magas szinten büntető tarifákkal sújtom Dániát.” Ha ettől se adja, akkor jöhet a földrengés, árvíz, szárazság, vagy csak a "dán tavasz"!
Oroszország: Nemzetbiztonsági szempontból szükségem van Ukrajnára, Finnországra és a Baltikumra a szabad világ védelme érdekében. Nato bázisok és hajók vannak mindenhol.
Nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen. Máskülönben nagyon magas szinten büntető tarifákkal sújtom őket.
Ez is azt mutatja: igencsak kétértelmű az hogy "tegyük újra naggyá Amerikát!"
Gyanítom: Trumppal befellegzett a "keleti nyitásnak". Kötelesek leszünk Amerikát támogatni Tajvan kérdésében. Aminek folytán egy újabb ügyben kerülünk szembe Oroszországgal. A Trumpnak igen hálás Orbán ezt meg is teszi majd
majd.
Mert Oroszország, Tajvan kérdésében, teljes mellszélességgel ki fog állni Kína mellett. Nemcsak hálából, a Kína által nyújtott segítségért. Hanem azért is, mert erre kötelezi Oroszországot a Kínával megkötött biztonsági együttműködési megállapodás is.
Kína egyébként beváltotta korábbi ígéretét: rakétacsapást mért Kijevben, döntéshozó központokra. Kínai csapategység is készül a kurszki frontra.
Trump uri embernek nevezheto ahhoz merten amit a zsido allam csinal nemzeti erdekek miatt . Es a vilag elfogadja . Lehet hogy ez kesztette Donit erre a lepesre .
Kulonosen azok utan hogy a zsido vallast is felvette .
Meg ahhoz képest is úriember, amit Zielenski csinál. Ahogy Musk célba találóan kérdezte tőle: ,,mikor volt utoljára, hogy nem koldultál dollármilliárdokat?"
Kedves Navi! Azért ne felejtsük el, hogy eddig mit tett a zsidók érdekében! És hogy még be se iktatták, de már megfenyegette a palesztinokat, hogy ne akarják megtudni, hogy mi lesz amennyiben nem engedik szabadon a zsidó foglyokat a beiktatásáig! Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a zsidó foglyokat a zsidók tartják fogva, hiszen az csak egy izraeli hamiszászlós művelet volt, azért, hogy kiirthassák onnét őket! Továbbá még be se iktatták, de már követelőzik a "szövetségeseitől", hogy adják nekik ezt meg azt, mert ha nem akkor...! És mindezt a "szabad világ védelmére" hivatkozva! Anno a választási beszédeinek egyikében az antiszemitizmust halállal büntetendőnek ígérte... Mondjuk úgy, hogy az eddigi elnökök között is voltak nagyon ostobák, de azok legalább nem hirdették magukról fennhangon azt, hogy született maffiózók! Legalább a látszatra adtak! Szóval nyugtával dicsérjük a napot! Azok az ellene intézett "merényletek" is csak a népek megtévesztésére történtek, hogy elhiggyék róla, hogy a ds nagyon utálja, és ezért a bizalmukat belé vessék!
Na és ugye ne felejtsük el azt se, hogy minden országot megfenyegetett, akik kétségbe vonják az USA hatalmát fölöttük, és akik a dollárt mint fiatvalutát el akarják hagyni...
Na ne, már Trump is kezdi? Amerika nem elég neki?
Milyen jogon sújtaná Dániát büntető tarifákkal? Nevetséges. (...lenne, ha nem gondolná komolyan.)

jól látod! van itt mindenre módszer és alkalmazzák szemrebbenés nélkül . a cél szentesíti az eszközt!
Oroszország: Nemzetbiztonsági szempontból szükségem van Ukrajnára, Finnországra és a Baltikumra a szabad világ védelme érdekében. Nato bázisok és hajók vannak mindenhol.
Nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen. Máskülönben nagyon magas szinten büntető tarifákkal sújtom őket.
Ez is azt mutatja: igencsak kétértelmű az hogy "tegyük újra naggyá Amerikát!"
Gyanítom: Trumppal befellegzett a "keleti nyitásnak". Kötelesek leszünk Amerikát támogatni Tajvan kérdésében. Aminek folytán egy újabb ügyben kerülünk szembe Oroszországgal. A Trumpnak igen hálás Orbán ezt meg is teszi majd
majd.
Mert Oroszország, Tajvan kérdésében, teljes mellszélességgel ki fog állni Kína mellett. Nemcsak hálából, a Kína által nyújtott segítségért. Hanem azért is, mert erre kötelezi Oroszországot a Kínával megkötött biztonsági együttműködési megállapodás is.
Kína egyébként beváltotta korábbi ígéretét: rakétacsapást mért Kijevben, döntéshozó központokra. Kínai csapategység is készül a kurszki frontra.
Trump uri embernek nevezheto ahhoz merten amit a zsido allam csinal nemzeti erdekek miatt . Es a vilag elfogadja . Lehet hogy ez kesztette Donit erre a lepesre .
Kulonosen azok utan hogy a zsido vallast is felvette .
Meg ahhoz képest is úriember, amit Zielenski csinál. Ahogy Musk célba találóan kérdezte tőle: ,,mikor volt utoljára, hogy nem koldultál dollármilliárdokat?"
😂
Kedves Navi! Azért ne felejtsük el, hogy eddig mit tett a zsidók érdekében! És hogy még be se iktatták, de már megfenyegette a palesztinokat, hogy ne akarják megtudni, hogy mi lesz amennyiben nem engedik szabadon a zsidó foglyokat a beiktatásáig! Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a zsidó foglyokat a zsidók tartják fogva, hiszen az csak egy izraeli hamiszászlós művelet volt, azért, hogy kiirthassák onnét őket! Továbbá még be se iktatták, de már követelőzik a "szövetségeseitől", hogy adják nekik ezt meg azt, mert ha nem akkor...! És mindezt a "szabad világ védelmére" hivatkozva! Anno a választási beszédeinek egyikében az antiszemitizmust halállal büntetendőnek ígérte... Mondjuk úgy, hogy az eddigi elnökök között is voltak nagyon ostobák, de azok legalább nem hirdették magukról fennhangon azt, hogy született maffiózók! Legalább a látszatra adtak! Szóval nyugtával dicsérjük a napot! Azok az ellene intézett "merényletek" is csak a népek megtévesztésére történtek, hogy elhiggyék róla, hogy a ds nagyon utálja, és ezért a bizalmukat belé vessék!
Na és ugye ne felejtsük el azt se, hogy minden országot megfenyegetett, akik kétségbe vonják az USA hatalmát fölöttük, és akik a dollárt mint fiatvalutát el akarják hagyni...
Kedves Ida . Ez mind igaz amit On ir . De figyelmeztetnem kell hogy az igazsag keresese , allam ellenes buncselekmeny a Hazugsag Birodalmaban .
Ez is igaz! :(