India válasza: Kiutasította a pakisztáni diplomatákat, lezárta az egyetlen szárazföldi határátkelőt és felfüggesztette az 1960-ban aláírt Indus-vízszerződést. Pakisztán pedig lezárta a légterét
pakisztán exportálja a terrorizmust - indiába,iránba és a mudzsaheddinek kiképző bázisai az afgán határ paki oldalán voltak. itt el lehet venni a keresztények földjét,házát a blaszfémia törvény miatt - utána meg kivégezni. ezt a terrorista fészket régen szét kellett volna darabolni - pastu,beludzs,stb. államokra. ez is a mocsok angolok megosztó politikájának a műve. 1945 után azt terjesztették a hindu katonáknak,hogy a muszlimok marhabőrből készítik a puskaszíjjat,a muszlimoknak,meg azt,hogy a hinduk disznóhúst kevernek a konzervekbe. a brit gyarmati uralomra a muszlim részről az 1800-as évek vége felé az lett a válasz,hogy a korán iskolákban a tanítók,mecsetekben a hitszónokok minden mást ellenségnek kiáltottak ki - ezt vették át a tálibok is.nem jut eszembe a neve az irányzatnak.jinna meglovagolta ezt és kiszakadt kelet és nyugat pakisztán hindusztánból. az urdu a hindu nyelv arab betűs változata. ennek az ellentétnek a britek vetették el a magvát. gandhi hiába akart egy többvallású hindusztánt. de cipruson is ezt csinálták,hogy a rendőrök zöme török volt ,verették velük a görögöket. mióta az angolok partra szálltak britanniában ,csak üldözés volt részük a kisebbségeknek. ez valami germán fajtajelleg,a német államok keleti politikája,vagy a norvég és svéd számi nőket sterilizáló program, az indiánok kiirtása,az ausztrál bennszülött gyerekek elszakítása és átnevelése a szüleiktől,maori földek elvétele. a búrok faji diszkrimináción alapuló állama. az usa indián népeinek felszámolása.
egy falumbeli dolgozott pakisztánban 2 évig - lahore városába vitte ki a medicor az orvosi műszer gyártást és betanította a munkásokat. a város gazdag negyedét katonai átkelőkön lehet átlépni,tóni szerint rossz hely ,másodjára kiment barátságtalanabb lett a hely. ott hitetlen volt a neve!
kasmír hindu vallású rádzsája behívta az indiai katonákat,vallásilag muszlim többségű lakosság meg pakisztánt. a nem muszlimok zömét elkergették,de az indiai hadsereg győzött a keleti felén.speciális státust kapott,amit nem régen vontak vissza és megkezdődött a hindu lakosság betelepítése.
kínával pakisztán,már az 1960-as években szerződést kötött india ellen. a kínaiak építették pakisztán sok útját
Fonok Ur . Mit tud mondani a Kidarita Hunok indiai torteneterol ? Az Indo-Partos birodalomrol . Tudja azokrol a romvarosokrol es elhgyott palotakrol amelyek ma is ott vannak a djungelekben . Amirol Modi professzor beszelt a Magyar Tudomanyos Academian es megkoszonte amit a Magyarok tettek le es hagytak Indiaban .
Az egyetlen dolog amit mi Hunak sajnalunk hogy Mihil-Ragula nem taposta szet minden budos hindi csecsemo fejet a harcielefentjaival.
Egy jol ismert Ido-Partos hercegi csalad neve Rakoczy(Rakszasa) .
Szerintem a Magyarországi Talmudista Akadémiát kiverte a víz Modi prof beszédétől, hiszen már ott tartanak, hogy "kutatásaik" szerint a magyarok egy gyűjtőnév volt, amelyben szedett-vedett - különböző nemzetiségekből álló - útonállók voltak a tagok... Vagy össze-vissza 600 fő... ( Amikor rákérdeztem, hogy csak nem 600 embertől rettegett anno egész Európa, akkor nem kaptam választ... ) Most pedig már próbálják beazonosítani, hogy a szavainkat és rovásírásunk jeleit kiktől vettük át... Ja, és pár évvel ezelőtt a zsidókat államalapító nemzetté nevezték ki Magyarországon...
a hunok az hunok,ázsiai hunok,már kettéváltak 30-120 közötti polgárháborúban és a déli hun-kínai szövetség a nyugati hunokat elindította európába. a balhas-aral vidékén szedték fel a protomagyarok egy részét - de a mi nyelvünk a szarmatával azonos,ami szétverte a szkítákat. 100 körül értek ide és a hunokig itt éltek. a hunok zömét is ők adták. a pártusok a yamnaya kultúra része. mi nem vagyunk hunok,csak együttélők és segédnép - két napja dr. török tibor videója levezette dns alapján többszáz feltárt sír alapján.van pár szavunk ami közös a csuvas és mongol nyelvvel - hun szavak. de a hunok nekünk nem felmenőink. az avarok a var-hunni törzs szövetség volt,de átvette a szarmata - később a ránktelepedett öge/ügek-előd-álmos-árpád ujgur bukott kán nevét a turul nemzetséget- de a szarmata nyelv maradt. krisztus óta 100 körül itt vagyunk. a heftalita hunok már törökösödött és úgy vonult közép ázsiából a hindusztáni félsziget északi részére. rákóczi pontos i betűvel írta a nevét - újlaki pap jános anyai nagyapai felmenőm 1706-1711 között volt a fejedelem zászlóvivője,ezt két könyvvel is alátámasztom. ott volt a nagymajtényi síkon és letette a zászlót - cserébe,megtarthatta a vagyonát és nem lett elüldözött az országból. a család címerének másolata a hajdúböszörményi hajdú levéltárban meg van. rákóczit a franciák támogatták de végül a háta mögött békét kötöttek és nem menekülhetett francia országba,mint bercsényi. a hunoknak segédnépe volt a székely,akik nem mentek keletre irnik-csaba után.egy addig elnyomott nép,aki nyugat mongóliából származik - de iráni-ugor-ázsiai szkíta keverék - beleolvadt a szarmatákba átvette a nyelvet amit ma is beszélünk.a közös a hunokkal,hogy a vezéri réteg egy része szarmata-protomagyar volt,de csak az európai hunoknak. az ázsiai hunok egy része a dns-nek kínai a hercegnők után - ők vonultak be indiába.a koreai-japán-kínai testvérként tekint ránk. az ázsiai hunok egy része a császári testőrség része lett kínában és katonaként alkalmazták a többit. unokatestvérem 3 évig pekingben oktatott alkalmazott kémiát és rokonnak tekintették. most dolgom van,de ha érdekli a heftalita hunok utána nézek és beszélhetünk róla.
Hat nezze Hentes ur . Ez az on velemenye . Ahogy egyszer mar mondtam ha ez jo maganak akkor legyen boldog vele . En mas iranybol ismerem a dolgainkat . A Med( Madi) szarmazas . Es foleg nem szarmata . Tolsztov Orosz regesz konyve(Az Osi Korezm) is azt bizinyitja hogy a honfoglalo Magyarok vezetese Korezmi volt .
Ja es Barath Tibor szerint a Szekelyek mindeg Magyarorszagon voltak. A nevuk " Sik-helyiek " Mert a legertekesebb terulet volt az ovek . Az az a Karpat -Medence orokos tulajdonosai . MA IS !
No innen kulon uton haladunk . Sok sikert a jovoben .
Köszönöm az infót László, tetszett, jó hallani más népekről, csak a háborúskodás ne lenne, de ez már régi ügy. Igaz mindaz , ahova az angolok bementek meg mások is, jól összekeverték a népességet és zűrzavart hagytak maguk után. De ez volt nálunk is az oszt-magy. monarcia után a körülöttünk élő népeket ellenünk hangolták. vali

Igen, mind a mai napig Kasmír első számú feszültségforrás a két ország között.
Kasmír birtoklásáért először 1947-ben robbant ki a viszály, ami India függetlenedési eseményéhez kapcsolódik.
De Indiának Kínával is meggyűlt a baja Kasmír miatt.
Egyébként nemcsak Kasmír, hanem Tibet fekvése is stratégiai szempontból fontos.
a vízről szól kína és india közötti feszkó

https://www.youtube.com/watch?v=RywOwdNMG1g&ab_channel=Magyars%C3%A1gunkHungarikumunk
https://youtu.be/_T_xDJRd0R4?si=C8WLhk-McI38-qhO