13 Comments
User's avatar
GustheBadass's avatar

Bár nem vagyok vallásos, érdekesnek tartom a spirituális megközelítést. A hívők azt mondják, ahogy Jézus is, hogy ezeknek a dolgoknak meg kell lennie, hogy tanulva mindebből új szintre léphessünk. Legalábbis én így fordítom le a a Bibliában leírtakat. Valóban úgy tűnik, mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint haladnának az események, mi csak passzív szemlélői vagy elszenvedői vagyunk a történéseknek, bármit teszünk is, a helyzet nem változik. Ez baromira kétségbeejtő és a tehetetlenség érzése nagyon kártékony tud lenni mentális szinten. Én nem tudok a hitbe menekülni, annyit tudok tenni, hogy próbálok józan maradni és megőrizni az idealizmusomat, a lelki nyugalmamat, az emberi jóságba vetett hitemet.

Expand full comment
Horváth Erzsébet's avatar

Megvan az a pénz, magánzsebekben, materiális vagyonokban. A tulajdonosai azonban sem az Istent, sem a Törvényt nem félik. Az ószövetségi törvény a még korábbi szokásjogon alapulva úgy rendelkezik, hogy 7 évenként el kell engedni az adósságot. Nyilvánvalóan azért, mert egyrészt a társadalom túlélése múlott/múlik rajta, másrészt a gazdaaállatot megölni nem ésszerű. Az új urak azonban nemhogy 7, de 700 évente se hajlandók rá.

Expand full comment
GustheBadass's avatar

Itt már mások a célok. Ilyen irdatlan vagyon birtokában nem lehet cél a további gazdagodás. A hatalom megtartása az elsődleges szempont. Az képezheti vita tárgyát, hogy emögött kényszer van, vagy egy megvalósítandó terv elszenvedői vagyunk. Ugyanis pont azzal érvelnek sokan, hogy semmi logika sincs a társadalmak tudatos elszegényítésében, hiszen akkor dől minden, vele együtt az elit uralma is. Ezért gondolják úgy, hogy önműködővé, öngerjesztővé váltak a mechanizmusok és valójában senki nem tud megálljt parancsolni ennek, mert a rövidtávú érdekeivel ellentétes. Ugyanakkor mások azt mondják, hogy naivitás arra gondolni, hogy az elit a saját csapdájába esett. Én is inkább arra hajlok, hogy tudatos káoszteremtés folyik, nem elszigetelt események zajlanak a világban, hanem minde fronton támadás alatt áll az emberi civilizáció, egy sötét terv megvalósulása érdekében.

Expand full comment
Horváth Erzsébet's avatar

Elgondolkodtató és bővebb kibontást illetne a véleménye. Röviden (talán sikerül):

"Az képezheti vita tárgyát, hogy emögött kényszer van, vagy egy megvalósítandó terv elszenvedői vagyunk." - Nagyon ellentmondó válaszokat generál (vázolta is) és a feloldását a magam részéről a bibliai próféciákban látom. Világnézettől függetlenül lehetnek azok naív mesék, de következményeik igazak. 1) A próféciák sátáni fenevadak és azok klónjainak megjelenését vizionálják/jósolják a történelemben. Ezek az egymást követő entitások az emberiség mint faj pusztítására fókuszálnak. Megállításukra emberi erő képtelen, ehhez isteni/krisztusi erő szükséges (Dániel, Ezekiel, János, Jelenések). 2)A pénz/vagyon halmozás már nem a gazdagodásról, hanem egy rendkívül beteges hatalom-gyakorlásról szól, amelynek spirituális vonzata egy olyan erőtér szolgálata, amely a szűk hatalom-gyakorló réteg kiválasztottságának, torz felsőbbrendűségének és isteni mivoltának igazolását szolgálja a tömegek fölött (önmegváltó szerep).

3) Az ember mint faj azonban ennél sokkal magasztosabb célokért teremtődött. Ahogyan a bölcsek mondják, történhet bármi a világban, az emberi lélek töretlenül fejlődik és egyénenként más-más sebességgel teszi azt (ezért is hülyeség az egyenlőség, már ami az egyén érettségét érinti). Fajtája jellemzője alapvetően a szelídség, az együttműködés, ami csak szeretet-erőtérben működik.

Magyarul, az isteni rend ellentéte a sátáni káosz és ebben az "ember" mint faj sem érzi jól magát. (a többi teremtmény sem, mint ahogyan azt a természet pusztulásából is láthatjuk). 4) Egyetértek Önnel: egy sátáni terv szerint támadás alatt áll a civilizációnk. Reményem, hogy ennek megvalósulása olyan egyensúly-borulást okozna a világban, amit a Teremtő már nem tolerálhat.

Expand full comment
Dithte's avatar

Trump is tud nagyokat mondani, akár a többi, de nem is kell ennyire messze földi államokra tekintenünk, mert nekünk is van ilyenünk. Ezek így születtek, vagy külön órákra jártak? "Újra naggyá teszem Amerikát!" Így indított a jó ember! Magyarország ebben az évben repülőrajtot vesz!

Nagyon jól ismerik a tömeglélektant, azt kell mondani, ígérni, amire minden ember vágyik.

Hogy-hogy nem, ekkora államadóssággal valakik egyszer csal előállnak, ha engedetlenkednek és felszólítják, fizessenek-

És ezek beszélnek demokráciáról, meg szuverénitásról!!!

Expand full comment
Igz Navi's avatar

" Tedd Americat Naggya Ujra " Make America Great Again . Az , az MAGA . Nos ezt a Magat kezdi mindenki boncolgatni . Mivel ugy gondoljak hogy ez valami rejtett ertelmu dolog .

Ezeket hoztak .

MAGA Latinul , magia , boszorkany

MAGA Olaszul , Spanyolul varazslo , buvesz

MAGA Szanszkritul = A Nap papja .

Legjobban 'Be Ready' vallasi kiertekelo fogta meg . Med Magus pap . Madai or Median .

Erdekes hogy a MAGIAR foldon alltalaban nem Magazodnak mar . Regen magasztosnak vettek. A tisztelet jele volt . Ma mindenki tegezodik . Az az lekezelik egymast . A kommunizmusban a kommunistak , a zsidok tegezodtek . " Szodd a selymet elvtars ..."

Expand full comment
Dithte's avatar

A tegeződés és magázódás tekintetében nem értek egyet.

Ezek szerint minden világra született kisgyermek romlott lenne? Mindenkit tegez kisgyermekként, majd megtanítják a magázódásra, a szüleit is magáznia kell.

Tiszteletnek képzeljük a magázódást? A megszólítással megadható a tisztelet.

Érdekes ellentmondás az is, hogy az emberek a Jóistent is tegezve szólítják meg! Ez tiszteletlenség lenne? Ki lehet nagyobb itt el földön az églakóknál?

A magyar népmeséinkben van elrejtve az ősi tudásunk. Ezekben még a királyt is tegezve szólítják meg, a megszólítással jelzik a tiszteletét. "Uram királyom, te, aki..."

Úgy tudom, hogy a habsburgoktól "tanultuk el" a magázódást.

Expand full comment
Igz Navi's avatar

Kisgyerekek tegezodnek . Igy van . De jo lenne ha mar kinonenk az ovodabol.

A Horti rezsimben a katonatiszt a csicskasat meg a ciganyt tegezte . Az Angol nyelv is csak tegez . Tegezni csak lefele lehet. Feltegezes nincs .

Nos itt van valami errol ami nem tundermese hanem a tortenelmi valosag egy olyan idobol amit mar reg elfelejtettek a Magyarok . Angolul van . Ha erdekli .

"Avestan language text this word , adjectival ' Magavan'(maga van)= possessing MAGA, was once the promise that avestan "MAGA" and median(old persian) MAGU were coequal . And also that both these were cognates of vedic Sanskrit MAGHA ."

Ma sem tudja 80% a Magyaroknak hogy mit jelent a sajat nevuk . Azert mert letagadjak . Nem kell idegeskedni ma mar senki nem tudja hogy mi az . vagy ki az aki Magyar . Sehol nem hasznaljak . Meg a Magyar kulkepviselet sem . A nemzetkozi tudatbol torolve vagyunk . Minket mar reg eltemettek .

Kulonben a velemenyemet nem az On jovahagyasatol teszem fuggove .

A magazodas a harom lepes megtartasa a puhara tegezessel es a konyekig valo baratkozassal szemben .

Expand full comment
Dithte's avatar

Nem gondolom, hogy az én jóváhagyásomra bárkinek is számítana és szándékomban sincs, hogy bárkit meggyőzzek! A gondolat szabad, és ezt tiszteletben tartom, mert az én gondolatom is az.

A vesszőparipám a gyerekek szüleiket magázódásra szoktatása és az Istent tegező és nem MAGA-zódók, megszólítása. Ki lehet itt a földi életben nagyobb, mint akit mi a Mindenek Teremtőjeként gondolunk?

Expand full comment
Igz Navi's avatar

Onnek teljesen igaza van . Gondolat rendorseg meg nincs . Habar mar szervezik .

Expand full comment
Dithte's avatar

Bocsánat, nem tudom, hogy miként íródik át és válik összezavarttá az, amit leírok.?Bár kikövetkezhető, amit átment, de ez újabban egyre gyakrabban előfordul..

Expand full comment
Attila Nagy's avatar

Kinek tartozik az USA?

Expand full comment
GustheBadass's avatar

A tudjukkiknek. Akiknek mindenki tartozik. Mások nem lehetnek, csak bankárok, hiszen ők irányítják a pénzforgalmat, sőt a bankjegykibocsájtást is.

Expand full comment