A Nyugat tudja, hogy Ukrajna ellentámadása kudarcot vall. De mi a B terv? - ELEMZÉS

Az USA vezette blokk megpróbálja majd Ukrajnát a hidegháború stílusában "határállammá" változtatni, vagy valami más van készülőben?

A Nyugat tudja, hogy Ukrajna ellentámadása kudarcot vall. De mi a B terv?
Az USA vezette blokk megpróbálja majd Ukrajnát a hidegháború stílusában "határállammá" változtatni, vagy valami más van készülőben? A teljes elemzést lefordítottam számotokra. (VilagHelyzete)

A proxy-háborús fogadásuk kudarca most arra ösztönzi a nyugati szereplőket, hogy fontolóra vegyék, hogy tárgyaljanak az ukrajnai tűzszünetről Oroszországgal, a jelenlegi status quo mentén és határozott politikai kötelezettségvállalások nélkül. Ez a konfliktust klasszikus hidegháborús formátummá változtatná.

A Nyugat megpróbálja majd erőfölényből kikényszeríteni ezeket a tárgyalásokat, míg Moszkva hajlandósága az elkövetkező hónapokban a csatatéren elért sikerektől vagy kudarcoktól függ majd.

A nyugati sajtóban az elmúlt hetekben az Ukrajnával kapcsolatos fő hírek arról szóltak, hogy az ukrán hadsereg (AFU) milyen rosszul teljesít és milyen erős az orosz hadsereg a védelmi munkában.

Ez azt jelenti, hogy Kijev ellentámadása, bár formálisan nem ért véget, szinte végleg “leírták azt”.

A tizenkét hetes harcok eredménye tehát a következő:

• A három orosz védelmi vonal közül az elsőt egy szűk területen sikerült elérni, a környéken öt-hat falut elfoglaltak és a hadműveletre előkészített tartalékok nagy részét felhasználták.
  

• Bár az ukrán erők még mindig próbálnak előrenyomulni a Zaporozsjei Fronton Orekhovo-Tokmak és a Vremjevszkij domborulat térségében, valamint Artemovszk (Bakhmut) közelében, a Nyugat fogadkozása Oroszország ukrán katonai legyőzésére egyértelműen nem vált be.

• Általánosságban elmondható, hogy a frontvonalon törékeny egyensúly (vagy ha úgy tetszik, pozíciós patthelyzet) alakult ki, így a katonai kezdeményezés és a konfliktus jövőjének kérdése a levegőben lóg.

• Egyre több szó esik tűzszünetről.
  

A csatatéren

1️⃣ Az ukrán konfliktus olyan, mint egy inga:

Az egyik fél stratégiai hibát követ el, az ellenség ezt kihasználja, lecsap, előnyre tesz szert, majd megpihen a babérjain. Az első fél ledolgozza a hibáit, visszavág (ez sem elég a teljes vereséghez), majd megpihen a saját babérjain. És a körforgás folyamatosan ismétli önmagát.

2️⃣ Másfél ilyen cikluson vagyunk túl:

Az orosz katonai művelet első szakasza és a "jóindulatú", Kijev környékéről történő kivonulás után, a Nyugat és Ukrajna előkészítette és végrehajtotta a hadműveleteket Herszonban és Harkovban.

Aztán Oroszország dolgozott a hibákon, a mozgósítással, a védelmi vonal létrehozásával és az ukrán offenzíva megakasztásával (ami mondhatjuk most már végleg megszakadt).

🔥 Ahhoz, hogy esélye legyen Oroszország legyőzésére a csatatéren, Ukrajnának meg kell sokszoroznia az orosz fegyveres erőkkel szembeni előnyét. Ehhez meg kell dupláznia vagy megháromszoroznia a katonai utánpótlást, meg kell dupláznia vagy megháromszoroznia a csapatai létszámát, el kell látni több száz, a legmodernebb fegyverekkel felszerelt repülőgéppel (tucatnyi elavult helyett), és így tovább.

1. Először is, ez legalább több hónapot venne igénybe, még akkor is, ha feltételezzük, hogy Oroszország közben tétlenül állna és nem készülne válaszlépésre.

2. Másodszor, a Nyugat egyelőre egyáltalán nem lelkesedik egy ilyen fordulatért:
   Az utánpótlásának jelenlegi szintje biztosítja az AFU veszteségeinek pótlását, és azt, hogy az ellenségeskedések jelenlegi szintjén folytatni tudja a védekezést. Tehát alapvetően elég a talpon maradáshoz.
   

Ahogy az ellentámadás csökken, a hadszíntéren a lendület Oroszország felé tolódik.

ℹ Az orosz vezérkar idén nagy offenzívára készül, vagy inkább továbbra is védekezni fog?

Az előbbi mellett szólnak a nagy tartalékok, amelyeket a nyári harcokban nem használtak fel, az utóbbi mellett pedig a front teljes hosszában kiépített védelmi vonal, amely tavaly ősz óta statikus. Ennek elhagyása azt jelentené, hogy megtagadnánk magunktól egy előnyt.

Támadjunk vagy ne támadjunk?

📍 Úgy tűnik, hogy csak döntő célok esetén van értelme támadni:

• Az AFU stratégiai vereségére van szüksége Oroszországnak, ami lehetővé teszi számára, hogy ráerőltesse akaratát az ellenségre. Ehhez két- vagy háromszoros előnyre van szükség, amivel jelenleg úgy tűnik, hogy nem rendelkezik Moszkva.
  

• Oroszország hadiipara lendületet vett és a hadsereg most gyorsabban növekszik, mint Ukrajna. Tömegesen toboroznak szerződéses katonákat és tartalékosokat, ráadásul a mozgósítási rendszer mélyreható reformjára került sor.

Tegyük fel a következőket:

ℹ

• Ha az ellenség passzivitást mutat, ha a Nyugat nem erősíti meg többszörösére az AFU-t, ha nem vesz részt a harcokban maga (vagy a "hasznos" lengyelek révén), az orosz vezérkar azt tervezi, hogy stratégiai védelemben marad, amíg a hadsereg el nem éri azt a nagyon többszörös előnyt, és meg nem teremti a feltételeket egy általános offenzívához.

• Ha világossá válik, hogy a Nyugat az eszkaláció újabb körét választotta, megpróbálunk lecsapni azzal, amink van - minél hamarabb, mielőtt az ellenségnek ideje lenne megerősödni.

A hazai fronton

🔴 Mivel az ukrajnai katonai konfliktus nem egy totális háború, nem az a fél lesz a vesztes, aki fizikailag kifogy az erejéből, hanem az, aki hamarabb veszíti el a harci kedvét.

Ami itt fontos, az egy világos győzelmi elképzelés és egy világos stratégia a győzelem elérésére.

Oroszországnak eleinte gondjai voltak ezzel:

A kezdet mindenkit sokként ért és ugyanilyen hirtelen változott át egy elhúzódó katonai konfliktusba, amely megalázó vereségek sorozatával járt.

Az orosz társadalom tavaly képes volt elviselni a csapást és - bár nem azonnal, csak az év vége felé - de összeszedte magát és felkészült a hosszú és kemény küzdelemre.

📍 Oroszország győzelmének koncepciója világos:

továbbra is szükség van Ukrajna demilitarizálására (hadseregének radikális csökkentésére), Kijev semleges státuszára (és az ezt ellenőrző mechanizmusra), valamint a területi változások valamilyen formájának elismerésére.

Ez utóbbi egyébként jogilag a legnehezebb lesz; itt - a nemzetközi legitimitás érdekében - jezsuita formák, például a 99 éves bérlet lehetséges. De ebben a kérdésben már előreszaladtunk.

Bár a győzelemnek ez a koncepciója nem került megfogalmazásra, a hatóságok cselekedetei nem mondanak ellent ennek; és a társadalom, bár nem túl boldog (csak a pszichésen nem teljesen egészséges emberek élvezik a fegyveres konfliktusokat), de összefogott és kész, ha nem is közvetlenül részt venni, de támogatni vagy legalább tolerálni azt.

Mindez előbb-utóbb eredményt fog hozni a fronton - ha az ellenség nem reagál ugyanilyen egységgel.

A válaszúton

Oroszország erői, miután tartalékukat kimentették, kúszó offenzívát folytatnak Kupjanszk közelében, miközben az ukránok, vagyis valójában a Nyugat, választás előtt áll:

🔥Vagy összefog, megkettőzi és megháromszorozza erőfeszítéseit, vagy csendben kivonul a játékból.

Harmadik lehetőség nincs.

A várakozás stratégiája, ahogyan azt a mi esetünkben látjuk, csak akkor működik, ha világos, hogy mire várunk. Ellenkező esetben az időhúzásra való játék csak egy motiváltabb ellenfél sikeres csapásaihoz vezet.

A Nyugat által választott proxy-háború doktrínája zsákutcának bizonyult.

Mint az elmúlt másfél év megmutatta, a jelenlegi lassú eszkalációval Oroszország képes parírozni az ukránok katonai erőfeszítéseit - akár jelentős feszültség árán is, még akkor is, ha ez hangos és megalázó vereségeket jelent, amelyeknek nincsenek stratégiai következményei. Ebben az esetben még az ukrán hadsereg elméleti megduplázása vagy megháromszorozása sem lesz csodaszer.

🔴 Az összefogáshoz a Nyugatnak akaratra van szüksége és világos célra, a győzelem új koncepciójára, egy álomra, amiért harcolni kell.

Lehet ilyen cél ismét Oroszország katonai legyőzése?

❗ Ha igen, akkor úgy tűnik, ehhez vagy közvetlen katonai beavatkozásra lenne szükség Ukrajnában, vagy egy második frontra valamilyen formában: Lengyelország részéről, Dnyeszteren túl, vagy máshol.

Ezt megelőznék a nyugati vezetők nyilatkozatai a Kreml katonai győzelmének elfogadhatatlanságáról és az ehhez kapcsolódó, eszkalációt sürgető médiapropaganda.

• Úgy tűnik azonban, hogy a Nyugat valójában nem eszkalációt akar, hanem klasszikus hidegháborús és többéves megfékezést - egy hosszú stratégiát, amely egyszer már eredményesnek bizonyult.
  

Ehhez a Nyugatnak be kell fagyasztania a konfliktust. A maga szempontjából jó lenne, ha Kijev győzne, de ha ez - legalábbis a jelenlegi állapotában - lehetetlen, hát legyen.

Ukrajna ekkor a Nyugat számára határvidékké válna, hasonlóan a 20. századi Nyugat-Németországhoz, de ehhez egy kellően erős megállapodásra van szükség Moszkvával.

Ez az alapja az értelmes tárgyalásoknak, amelyek idén ősszel kezdődhetnek. Vagy már folyamatban vannak.

• A Nyugatnak egy saját közvetlen beavatkozása vagy egy második front megnyitása azért fenyegető lehet.
  
  

Működhet egy ilyen blöff?

Egyrészt egy ilyen megállapodás ellentmondana a fent vázolt orosz győzelmi elképzelésnek. Másfelől viszont egy, az orosz feltételek szerinti tűzszünet az ukrán erők határozott katonai veresége nélkül lehetetlennek tűnik.

Másrészt, ha a helyzet a harctéren kezd Kijev ellen fordulni, a Nyugatnak érdeke, hogy minél hamarabb véget vessen a konfliktusnak, amíg kliense egyáltalán még valamilyen erővel rendelkezik.

A fent vázolt logika szerint ez valamiféle lökést jelent, különösen a médián keresztül, hogy megijesszék őket.

🟢 Ahogy a harctéren a patthelyzet egyre rosszabbodik, Moszkva egyre nagyobb kísértést érez majd arra, hogy legalább egy gyenge békét biztosítson.

A harcok súlyos veszteségekkel járnak és itt nem szankciókról van szó, hanem elvesztett életekről és banális napi költségvetési kiadásokról. A feltételes "Minszk-3" kényelmes kompromisszumnak bizonyulhat, amely hosszú időre elhalasztja a problémát.

Eddig Oroszország retorikája meglehetősen kompromisszumkész volt, de ez csak azért van, mert az oroszok a siker hullámát lovagolják meg - tavaly óta Oroszország és Ukrajna szerepet cseréltek.

Csak akkor fog kiderülni, hogy háborúban állunk-e vagy békülni próbálunk, ha a csatatéren válaszolunk. Ha megtaláljuk a módját, hogy áttörjük a védelmet és kitörjünk a patthelyzetből, akkor győzelemig fogunk harcolni. Ha nem, akkor alaposan el kell gondolkodnunk azon, hogy mi legyen a következő lépés.

Ne feledjük, hogy az ellenségeskedések hátterében zajló tárgyalások hosszú ideig, talán évekig is eltarthatnak.

Írta: Szergej Poletajev, a Vatfor projekt társalapítója és szerkesztője.

A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója

Forrás és eredeti cikk címe: Sergey Poletaev: The West knows Ukraine’s counteroffensive is failing. So what’s plan B?

Kapcsolódó VilagHelyzete-cikkek: