A nyugat elvesztette a fonalat - Koronavírustól Ukrajnáig a narratívák válsága egyre csak súlyosbodik - UnHerd

A kezdeti szenvedély vagy akár hisztéria után az emberek kénytelenek továbblépni anélkül, hogy feldolgoznák a történteket. Nincs koherens hisztéria, nincs párbeszéd, csak sodródás az eseményekkel

A nyugat elvesztette a fonalat - Koronavírustól Ukrajnáig a narratívák válsága egyre csak súlyosbodik. Az UnHerd erről szóló friss cikkét lefordítottam számotokra. (VilagHelyzete)

A pszichoanalízis 19. század végi megjelenése óta a filozófusok, pszichológusok, történészek és kultúraelméleti szakemberek mind az úgynevezett "narratívák" kényelmében keresnek menedéket.

Az egyetemi tantermekben világszerte gyakran használják ezt a ködös kifejezést, amikor az emberi ügyeket próbálják leírni. A narratíva - mondják nekünk - az, ami az identitásunkat adja. Egy koherens narratívával koherens identitásunk van; nélküle az identitás kezd szétesni.

A legszélsőségesebb esetben ez a fókusz posztmodern feledésbe merül: egy olyan világba, ahol minden csak narratíva és nincs különbség Newton Principia Mathematica-ja és Carroll Alice Csodaországban című műve között.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a narratív elemzés haszontalan. Épp ellenkezőleg.

Már több mint egy évtizede romlik az a képességünk, hogy koherens narratívát alkossunk magunkról.

A "mi" alatt a Nyugatot értem, amely három évtizednyi háború, pusztulás és gazdasági felfordulás után 1945-ben alakult ki a jelenlegi formájában.

• A narratíva, amelyet magának mesélt, a hidegháború alatt kristályosodott ki:

a Nyugat a szabadság és a szabadság mellett áll ki a Szovjetunió nagyon is élő totalitarizmusával szemben.
Ez a keret azonban a berlini fallal és a kommunizmus bukásával együtt összeomlott.

• Egyik napról a másikra új narratívára volt szükség és nem kellett sok idő, hogy kialakuljon.

A hidegháború utáni narratíva az 1990-es Öböl-háborúra válaszul alakult ki, amikor Szaddám Huszein Irakja agresszívan megtámadta Kuvaitot, elsősorban azzal a céllal, hogy elfoglalja annak olajtartalékait. Az Egyesült Államok és egy 42 országot tömörítő koalíció beavatkozott, az irakiakat hamarosan visszaszorították, és Kuvaitnak megengedték, hogy saját magát irányítsa.

🚨 Ez volt az új narratíva magja: a Nyugat, miután megnyerte a hidegháborút, az új status quo keretében meg fogja őrizni a békét.

• Ennek az aktualizált alapító mítosznak szüksége volt egy belföldi összetevőre - valami kézzelfoghatóra otthon -, és ezt az új gazdaság ideológiájában találta meg, amely a nyugati fejlett országok magasan iparosodott gazdaságokból a technológia által vezérelt gazdaságokba való átmenetét hangsúlyozta.

• Ez az eszme a számítógépes forradalommal, a pénzügyi és kereskedelmi szabályozások lazításával és a kilencvenes évek gazdasági fellendülésének jó hangulatával együtt szervesen fejlődött. Ez volt az a világ, ahol Bill Clinton szaxofonozott, miközben a tőzsde szárnyalt.
  
  🔴 A 2000-es évek elejére azonban ez a hidegháború utáni narratíva kezdett megtörni.

1. Az első csapást az újgazdasági ideológia összeomlása jelentette, amikor az ezredfordulón a tőzsde hatalmas buboréka felbomlott.

2. Aztán három évvel később jött az iraki invázió. Ez a beavatkozás nagyon különbözött az első Öböl-háborútól, amelyben Husszein egyértelműen agresszorként lépett fel.

Ezúttal a konfliktust Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kezdeményezte, számos európai ország ellenezte és hamis, megrendelésre készült hírszerzési adatok - a ma már hírhedt "kétes dosszié" - alapján indokolták.

Mégis, még ezekkel a megrázkódtatásokkal együtt is, a narratívánk nagyjából egyben maradt:

a gazdasági növekedés gyors ütemben folytatódott, a háború pedig egy háborúellenes mozgalmat hozott létre, amely végül Barack Obama későbbi elnököt hozta létre.

🔴 De aztán jött a következő csapás - egy igazi kalapácsütés. 2008-ban, amikor az ingatlanpiacok világszerte összeomlottak, kiderült, hogy a 2000-es évek növekedésének nagy része hamis volt, mivel azt a lakásadósság táplálta.

Ami még ennél is gyengítőbb volt, az ágazat liberalizációja során létrejött lenyűgöző pénzügyi struktúra romlottnak bizonyult.

De még nem volt minden veszve, mivel a 2008-as összeomlás hamvaiból két mozgalom is felbukkant: a jobboldali populista mozgalom és a baloldali populista mozgalom.

Az előbbi, amely leginkább az Egyesült Államokban a Tea Party mozgalomhoz kötődik, a kormányt és a vállalatokat korrupt beavatkozóknak tekintette. A baloldali unokatestvér, amely Bernie Sanders és Jeremy Corbyn felemelkedéséhez kapcsolódik, ugyanígy látta a dolgokat.

A két mozgalom csak a preferált megoldásokban különbözött: a baloldal beavatkozóbb megközelítést, a jobboldal pedig az állam visszaszorítását és a piaci verseny előmozdítását szorgalmazta.

Az ezt követő években a baloldali inkarnáció többnyire eltűnt. Az Egyesült Államokban visszaolvadt a Demokrata Párt főáramába és olyan radikális szociális és kulturális programok ígéretével nyerték meg, amelyek nem befolyásolják a gazdasági alapokat. Az Egyesült Királyságban a Corbyn-mozgalom összeomlott a botrányok hullámában, és a blairisták egy kissé összezavarodott csoportja ragadta meg a gyeplőt.

Eközben a jobboldali-populista mozgalom mutálódott. Nagyrészt a Brexit-mozgalom és Donald Trump felemelkedése által vezérelve, számos libertáriusabb irányultságú tűzoltó-jelöltjét ejtette, és pragmatikusabbá vált.

Már nem akartak például adócsökkentést az adócsökkentés kedvéért. Inkább kulturális és gazdasági megújulást akart. Ez a fejlődés a súlyos és egyre súlyosabb társadalmi és gazdasági problémák hátterében zajlott, és korántsem volt meglepetés.

🔴 Ma azonban okunk van azt hinni, hogy a jobboldali-populista mozgalom is megbukott.

Donald Trump megnyerte az elnökséget, de nem sok konstruktív változást hozott. Ehelyett az történt, hogy az amerikai politikai rendszer rendkívül instabillá vált, és számos, korábban létező, azt összetartó norma kezdett felbomlani.

• Ez az elmúlt hetekben Trump letartóztatásával és vád alá helyezésével érte el a crescendóját, egy olyan anarchikus kiugrás, amelyből az ország valószínűleg soha nem fog kilábalni.
  

HIÁBA TÖBB NAGY VÁLTOZÁS, IGAZÁBÓL SEMMI SEM TÖRTÉNT!

Nagy-Britanniában a Brexit-mozgalom keresztülvitte az akaratát és a Konzervatív Pártnak évekig tartó civakodás után végül sikerült kivonnia az országot az Európai Unióból. Ismét semmi sem változott azonban. A gazdaság nem indult el rakétaként.

A tömeges bevándorlás inkább nőtt, mint csökkent. A jobboldali-populista kulturális és intézményi aggodalmak ugyanúgy megmaradtak, mint a Brexit előtt. Ugyanakkor nem történt semmi katasztrofális sem. A maradáspártiak, akik gazdasági összeomlást és az Európával folytatott kereskedelem erőteljes visszaesését ígérték, tévedtek. Semmi ilyesmi nem történt. Valójában semmi sem történt.

Mind az Egyesült Királyságban, mind az Egyesült Államokban tehát okkal gondolhatjuk, hogy nincs igazán koherens narratívánk.

Senki sem tudja, merre menjen tovább, vagy miben higgyen. És amint azt három közelmúltbeli esemény is bizonyította, ez a káros helyzet máris komoly működési zavarokat okoz politikai kultúránkban.

1. Az első a Covid-19 járvány kitörése és a válaszlépések a lezárások és a vakcinák formájában.

Hasonlítsuk össze ezt a traumatikus eseményt mondjuk az iraki háborúval!

Ma a legtöbb nyugati ember egyetért abban, hogy az iraki háború hiba volt; tragikus volt, és szörnyű utóhatásokat okozott, de sikerült megbékélnünk vele.

Ha leülnénk egy idegenekkel teli vacsoraasztalhoz, nagyjából mindannyian tudnánk, hogy mi a narratíva az iraki háborúval kapcsolatban - és így meg tudnánk beszélni.

A Covid-19 és a kormány erre adott válasza esetében azonban nem ez a helyzet.
Nincs elfogadott narratíva. Legyőztük a vírust a körültekintő és racionális válaszunkkal?

Vagy túlreagáltuk és pusztítást okoztunk? Nincs elfogadott válasz, így a kérdés tovább gyűrűzik.

2. A második ilyen esemény az Északi Áramlat gázvezeték tavalyi megsemmisítése volt.

Ismét nincs hivatalos vagy széles körben elfogadott narratívánk arról, hogy mi történt. A legtöbben elismerik, hogy ez egy hatalmas fejlesztés volt, amelynek óriási gazdasági és geopolitikai következményei lesznek az elkövetkező években.

Mégsem áll rendelkezésünkre koherens narratíva arról, hogy miért semmisült meg a vezeték, ki semmisítette meg, és mit jelent ez.

Ehelyett az összeesküvéses gondolkodás hatja át az egészet, és a Covid-19-hez hasonlóan ez a gondolkodás elhatalmasodik.

Ezek a világot megváltoztató pillanatok viszont mind megerősítették, hogy az idő előrehaladtával egyre gyakoribbá válnak a narratív törések.

A közelmúltbeli nigeri puccs ismét ezt bizonyítja és olyan kényelmetlen igazságokat tár fel a francia-afrikai kapcsolatokról, amelyekről legszívesebben tudomást sem vennénk.

• És mégis, ahogy megpróbálunk nem tudomást venni róla, globális befolyásunk csökken. Egyre gyakrabban történnek jelentős események - vagy álesemények - a világban, amelyek szenvedélyes reakciókat váltanak ki, de aztán úgy tűnik, hogy az értelmetlenség árokba vezetnek.
  

És aztán mi történik? A kezdeti szenvedély vagy akár hisztéria után az emberek kénytelenek továbblépni anélkül, hogy feldolgoznák a történteket.

Más szóval, mi, mint társadalom, anélkül haladunk előre, hogy egy koherens, széles körben elfogadott narratívát alkotnánk.

Sodródunk tovább, hagyjuk, hogy a kételyek elhatalmasodjanak rajtunk, megbénítva attól az alattomos gyanútól, hogy a Nyugat elveszíti a fonalat.

Vagy már el is veszítette… (VilagHelyzete saját megj.)

A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója

Forrás: UnHerd

https://unherd.com/2023/08/the-west-is-losing-the-plot-ukraine-trump-narrative/