Kudarcba fulladt a Nyugat kísérlete, hogy ukrán forgatókönyvet hozzon létre Nigerben - Elemzés
Az afrikai vezetők kijevi kollégáikkal ellentétben nem öngyilkosok és így kevésbé hajlandóak a NATO parancsát teljesíteni!
Az afrikai vezetők kijevi kollégáikkal ellentétben nem öngyilkosok és így kevésbé hajlandóak a NATO parancsát teljesíteni! Timofey Bordachev - A Valdai Club programigazgatójának cikke, amit teljes egészében lefordítottam számotokra. (VilagHelyzete)
A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) egyes országainak csapatai által Niger esetleges inváziója körül kialakult helyzet alakulása figyelemre méltóan emlékeztet azokra a megbeszélésekre, amelyek az idei nyári ukrán "ellentámadás" előestéjén zajlottak.
A nyugat-afrikai államok nem sietnek egy kockázatos kalandba bocsátkozni, miközben az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei erre buzdítják őket. Mint ahogyan 2023 tavaszán egész tavaszán arra ösztökélték az ukrán hadsereget, hogy támadja meg a megerősített orosz állásokat.
De van egy jelentős különbség Ukrajna és Niger között
Ukrajna esetében egy olyan rezsimmel állunk szemben, amely gyilkos politikát folytat az ellenőrzése alatt álló területekkel szemben.
Az afrikai vezetők viszont egyáltalán nem hajlandók kockázatot vállalni Franciaország és az Egyesült Államok érdekeiért.
Ezért ami Ukrajnában tragédia volt, az Nyugat-Afrikában bohózattá válhat és a végeredmény egy békés megállapodás lesz minden érintett fél között.
A fő ok azonban mindkét esetben ugyanaz:
a Nyugat azon törekvése, hogy ne keveredjen közvetlenül katonai kalandokba, hanem másokat használjon fel céljai eléréséhez.
És ha Ukrajna esetében az ilyen magatartás indítéka az Oroszország megtorlásától való félelem, akkor Afrikában a lehetőség és a vágy hiánya.
Annál is inkább, mivel Franciaország és az USA meg van győződve arról, hogy a hozzájuk közel álló ECOWAS politikai rezsimek maguk is érdekeltek a nigeri katonai hatóságok megdöntésében.
Ennek konkrét okai vannak:
A 2023. július 26-i nigeri puccs volt a negyedik a régióban kevesebb mint két év alatt (Mali, Burkina Faso és Guinea után).
Az új nigeri “puccsista” vezetés a világ egyik legszegényebb országában a lakosság egy részének támogatását egyértelműen élvezi.
Más ECOWAS-országokban a helyzet korántsem ünnepi és a polgári hatóságoknak minden okuk megvan arra, hogy féljenek a saját magukra gyakorolt dominóhatástól.
Van okunk azt hinni, hogy Nigéria és a közösség több más országának egyesített erői elegendőek lesznek ahhoz, hogy a letartóztatott Bazoum elnököt visszahozzák a hatalomba.
Már csak a kalandvágy hiányzik ehhez: Eddig az afrikai vezetők inkább kiváró magatartást tanúsítottak, bár az elszántság látszatát keltve.
Párizs és Washington a maguk részéről szokásos és könnyen felismerhető módon cselekszik:
A békés megoldásról csak a szájukat jártatják, a gyakorlatban viszont azt követelik, hogy az ECOWAS-országok alkalmazzanak erőszakot a nigeri tábornokokkal szemben.
Nem kizárt, hogy katonai támogatást is ígértek, hiszen még mindig jelentős francia és amerikai kontingensek vannak az országban. De közvetlen nyugati beavatkozás nem valószínű.
Először is, bizonyos kockázatot jelentene és felelősséget kellene vállalni a következményekért.
Másodszor pedig egy hivatalban lévő kormány elleni közvetlen támadás a nyugati erők részéről rendkívül rosszul hatna a fejlődő világ szíveiért és elméiért folytatott küzdelem szempontjából.
Lényegében már régen elmúltak azok az idők, amikor az USA és nyugat-európai barátai szeszélyből megtámadhattak bármilyen szuverén államot.
A legutóbbi példa erre a NATO Líbia elleni agressziója volt 2011-ben.
Azóta sok minden megváltozott. A blokk most megpróbálja meggyőzni a világot a jó szándékáról.
Különösen igaz ez az Oroszország elleni harcukkal összefüggésben, amelyet a Nyugat azzal vádol, amit ő két évtizede csinál.
Az ukrajnai kudarc után még a külföldi csapatok néhány tucatnyi nigeri lázadó felett aratott győzelmét is lenyűgöző teljesítményként és a nyugati mindenhatóság bizonyítékaként lehet eladni a közvéleménynek.
A vágy, hogy ezt lássák, olyan nagy, hogy olyan nevetséges baklövésekhez vezetett, mint például az, hogy egy amerikai újságban megjelent a trónfosztott Bazoum cikke, amelyben országa külföldi inváziójára szólított fel.
👉 Az eredmény egy olyan helyzet, amelyben a Nyugat maga nem tud belekeveredni a harcba, de ragaszkodik ahhoz, hogy regionális partnerei megtegyék ezt.
Ők viszont nem sietnek, és minden lehetséges módon késleltetik a határozott fellépésre való áttérést.
Múlt szombaton például az ECOWAS-országok elhalasztották katonai képviselőik találkozóját azzal az ürüggyel, hogy
a nigeri katonai rezsim a lakosság jelentős részének támogatását élvezi és hogy meg kell hallgatni a véleményüket, mielőtt bármilyen komoly döntést hoznának.
Más szóval, az ECOWAS-ban senki sem akar különösebben katonai műveletet indítani Niger ellen. És ha mégis megtörténik, annak oka az lesz, hogy a Nyugat háta mögött kudarcot vallottak a lázadókkal való tárgyalási kísérleteik.
Bár ez a kimenetel nagyon valószínűtlennek tűnik:
✔ Az afrikai vezetők minden nyugati kötődésük ellenére még mindig a saját fejükkel gondolkodnak és bizonyos területeken inkább államokat képviselnek, mint komprádor rezsimeket.
❌ Nem úgy, mint a kijevi hatóságok, akik számára az Ukrajna nevű állam fennmaradása soha nem volt központi kérdés.
Látjuk, hogy még a világ többségének gazdaságilag kevésbé fejlett országai is sokkal óvatosabb államok, mint Ukrajna, de akár még Amerika formális szövetségeseinél is, mint Lengyelország vagy a balti köztársaságok is.
És nem csak a politikai és gazdasági rendszerekre gyakorolt nyugati befolyás mértékéről van szó. A legtöbb afrikai államban ez nagyon komoly, az évtizedes együttműködésen alapuló, annak minden megnyilvánulásában. Mostanra azonban világossá válik, hogy még a legerősebb kapcsolatok sem lehetnek meghatározóak, ha az uralkodó elitek megtanulnak a saját egyéni túlélésükön túlmutatóan gondolkodni.
🔴 Egy másik fontos tényező, hogy a legtöbb fejlődő országnak elege van a nyugati arroganciából és kizsákmányolásból.
Ez különösen nyilvánvaló a volt európai gyarmatokon és a függő területeken.
A lengyel, balti vagy ukrán elitek nem tudnak önállóan gondolkodni, mert azonosulnak a Nyugattal, még akkor is, ha annak mély peremén maradnak.
Könnyen feláldozzák országaikat az amerikai érdekekért.
A lengyel elnök például meggyőzően hangoztatta ezt a hónap elején, amikor megjegyezte, hogy
Oroszországot "még mindig meg lehet állítani amerikai halálok nélkül".
📍 A gyakorlatban azonban az ukránok, a lengyelek vagy a baltiak áldozatkészsége semmi jót nem jelent az USA és Nyugat-Európa számára.
Először is azt mutatja, hogy a világközösségben az igazán öngyilkosok köre meglehetősen szűk és hogy más kontinenseken nincsenek ilyen bolondok. 📍
Másodszor, a kelet-európaiak túl gyengék ahhoz, hogy még Oroszország ellen is harcoljanak, nemhogy a világuralom fenntartásához.
Kína ellen persze a Nyugatnak ott van Japán.
De ott a helyzet nem ennyire egyértelmű és Peking növekvő hatalma talán meggyőzi Tokiót, hogy ne kövessen el végzetes hibákat.
A nemzetközi színtéren a fényes győzelmek hiánya és mindenekelőtt a partnereknek való bőkezű fizetésre való egyre nagyobb hajlandóság hiánya a Nyugat világpolitikai hatalmának elvékonyodásához vezet.
Oroszország már most is profitál ebből az objektív folyamatból, mert különben most rosszabb lenne a helyzetünk.
A mi feladatunk, hogy ezt ellensúlyozzuk saját erőfeszítéseinkkel a társadalom, a gazdaság és a katonai szervezet fejlesztése terén.
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Timofey Bordachev: The West’s attempt to create a Ukrainian scenario in Niger is faltering
African leaders are not suicidal, unlike their counterparts in Kiev, and are thus less willing to do NATO’s bidding
