A liberalizmus nem fogja túlélni 2025-öt? A hidegháborús ideológiák halottak - UnHerd
Az amerikai liberalizmus eszméktől és bizalomtól megfosztva, fejjel lefelé halt meg: minden, ami maradt belőle, az a bürokraták berögzült kasztja, amelyet ki kell gyomlálni és le kell cserélni.
A liberalizmus nem fogja túlélni 2025 A hidegháborús ideológiák halottak
Az UnHerd erről szóló legfrissebb, most megjelent elemzését teljes egészében lefordítottam számotokra! (VilagHelyzete)
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében!👉
vagy előfizetőként csatlakozzatok az oldalhoz!
Az amerikai politikai rendszer furcsa sajátossága, hogy a hatalom átadása az előző elnöktől az utódjának a karácsonyi ünnepek alatt történik:
ez az a pillanat, amikor az elmúló év megszüli az utódot, a félelem és a remény időszakát.
Így aztán, kétes kegyelmeket osztogatva, mint egy középkori király, Washington birodalmi trónjának beteges névleges elfoglalója, aki egyszerre a világ leghatalmasabb embere és egyben jelentéktelen személy, kivárja az időt riválisa megkoronázásáig, akinek langyos déli udvarába máris özönlenek az alattvaló nemzetek valódi és leendő vezetői. (na és a kegyeit kereső egykori hátba támadói, vállalatvezetők, árulók, akik most a kegyeit keresik…)
🔴 A korona idei átadása simábbnak bizonyult, mint a 2016-os és 2020-as vitatott átadások: ezúttal egyik fél sem hívta össze a csőcseléket.
Megtört, levert, első ízben önbizalomhiányos Amerika liberális berendezkedése beletörődött politikai rendjének kihalásába.
❌ Ha olyan komolyan vették volna a projektjüket - vagy az örök uralomhoz való jogukat -, ahogyan állították, kétségtelenül erősebb jelölteket választottak volna Joe Bidennél és Kamala Harrisnél: hogy erre nem voltak képesek, az már önmagában is bizonyos kimerültségről árulkodik.
A retorikán túl, amely legalább annyira messianisztikus és civilizációs jellegű, mint bármi, amit a jobboldal távolabbi részei meg tudnak álmodni, a baloldali-liberalizmusnak - a 20. század utolsó nagy ideológiájának - nagyon kevés olyan tartalma volt, amiért harcolhatott volna. ❌
🟥 Az amerikai liberalizmus eszméktől és bizalomtól megfosztva, fejjel lefelé halt meg: minden, ami maradt belőle, az a bürokraták berögzült kasztja, amelyet ki kell gyomlálni és le kell cserélni. A régi rend halott: de mi küzd azért, hogy az új megszülessen?
A 2010-es években a zavarodott és rémült liberálisok egy ideig személyi kultuszok sorát élték át, és saját populista avatárjaikba - Trudeau, Merkel, Ardern, Macron - kapaszkodtak, akik azt ígérték, hogy - mint Artúr király a betörő szászok ellen - legalább egy időre visszatartják a történelem hullámait.
Ám mindannyian mára politikailag halottak, mivel nem sokat értek el, csak felgyorsították a hullámok beáramló erejét, amelyek elmossák őket: Macron esetében jellemzően a legérdekesebb, látszólag szándékosan.
Kétségtelen, hogy ez a személyi kultusz a komoly politika hiánya miatt vert gyökeret: jelenlegi politikai pillanatunk nyilvánvaló ténye, hogy
bárki, akit érdekel a világ alakítása, amelyben ténylegesen él, most csak a „jobboldallal” tud kapcsolatba lépni, egyszerűen azért, mert a „baloldal” intellektuálisan és politikailag is halott.
Ezt látjuk az értelmiségi baloldal új, részben félelmetes, de önmagában is egyre kíváncsibb elkötelezettségében a jobboldali eszmei oldal iránt.
🔶 Mi a baloldal projektje, mik a nagy eszméi most, hogy politikai és intellektuális ereje megtört az identitáspolitikába való katasztrofális önsorsrontásán keresztül?
A kérdésre nehéz válaszolni, de értelmetlen is: egyszerűen nem számít, és valószínűleg nem is fog számítani, legalábbis a következő évtizedekben. Akár azt is megkérdezhetnénk, hogy mi lesz a baathizmus következő állomása.
🔶 Mégis, a „jobboldal” fogalmilag egy abszolút zűrzavar.
A benne rejlő újdonságok nagy része valóban káros és hatalmas kockázatot jelent a még rosszabb politikai jövőre nézve, mint amit az ezeréves liberalizmus nyújt nekünk.
Ahogy Yeats látta a politikai változások egy hasonló időszakában:
„A legjobbakból hiányzik minden meggyőződés, míg a legrosszabbak/ Tele vannak szenvedélyes intenzitással”.
https://www.poetryfoundation.org/poems/43290/the-second-coming
Ha van bármilyen koherens, egységesítő célja, akkor az új jobboldal csupán a hatvanas évektől kezdve a liberális újítások visszavágásából áll: és talán ez elég előrelépés.
Trump kezdeti vonzerejének nagy része a császár új ruhájában lévő fiúé volt, aki gúnyosan rámutatott a Nyugat uralkodóinak meztelenségére.
Ha komolyan vették volna a kritikát - a radikális faji és nemi identitáspolitikájukkal, az egyoldalú energetikai átállással megvalósított gazdasági önpusztító programjukkal, a képzeletbeli határok nélküli utópia iránti elkötelezettségükkel szemben, amelyben a világ többi része csak arról álmodik, hogy nyugati liberálisként éri el történelmi sorsát -, talán nem lenne ilyen totális a rendjük pusztulása.
A haldokló liberális rend nem csak az önreflexió hiánya, hanem a pragmatizmus hiánya miatt is az öngyilkosságot választotta.
És valóban, talán ha az új rendnek egyetlen meghatározó jellemzője van, akkor az inkább a pragmatizmus, mint bármilyen koherens helyettesítő ideológia.
Talán nem csak a nagy 20. századi ideológiák - a fasizmus, a kommunizmus, a háború utáni liberalizmus - halottak, hanem egyáltalán minden mindent elsöprő ideológia is.
A Hayat Tahrir al-Sham szíriai al-Kaida frakció hirtelen és drámai hatalomátvétele szélesebb politikai jelentőségű pillanat, mint azt a puszta regionális elemzések feltételezik.
➽ Miért éljenzi a Nyugat, hogy az al-Kaida utódai veszik át Szíria irányítását?
Az ország évtizedes véres polgárháborúja során a feltételezett végállapot Szíria számára egyik vagy másik totalizáló 20. századi ideológia volt - a liberális demokrácia, a baathizmus vagy a szalafista dzsihadizmus a szemlélő szimpátiájához igazodott.
Ehelyett azonban az új trónon ülő hatalom egyelőre tisztán pragmatikus technokrata, centralizáló modernizálónak tűnik, aki közelebb áll Lee Kuan Yew-hoz, Bukelehez vagy Mohammed Bin Salmanhoz, mint bármihez a liberális vagy a dzsihadista kormányzási elméletekben. Ebben az értelemben al-Dzsolani talán az elkövetkező poszt-ideológiai évszázad előhírnöke.
Egyszerűen fogalmazva, a központi politikai kérdés az, hogy
„Ha 2024-ben új államot alapítanál, hogyan nézne ki?”.
Az biztos, hogy a 20. századi liberális demokratikus modell nem vonzóbb, mint a 20. századi baathista modell. Talán az eredményorientált technokrácia természeténél fogva nem liberális, még ha nem is feltétlenül illiberális. Talán az új Szíria még a mi társadalmunk jövőjét is felvillantja.
A 20. századi liberális demokratikus modell ugyanoda tart, ahová a 20. századi nagy totalitarizmusok, amelyekkel szemben meghatározta magát.
Mégis - amint az a liberális diskurzusban is tükröződik, ahol azt feltételezik, hogy a politika a liberalizmus és a fasizmus közötti bináris választás - a liberálisok még mindig a 20. században ragadtak, szellemekkel harcolnak, még akkor is, amikor a világ már továbblépett.
A nemzetközi rendre alkalmazva tehát a szíriai háború lezárása - reméljük - tökéletes példája ennek a fogalmi váltásnak.
🔻 Néhány évvel ezelőtt még az volt a működési feltételezés, hogy a szíriai háború stabil lezárása valóban a Nyugat (vagyis Amerika) hatalmában áll.
Ehelyett az ellenkezőjének lehettünk tanúi: a lázadók győzelmét egy olyan csoport hozta el, amelyet a Nyugat kerül, az USA terrorszankciói alatt, teljesen jogos okokból. A Nyugat állítólagos szíriai végállapotát, a lázadók győzelmét az hozta el, hogy a Nyugat elsétált a probléma elől, és elismerte a stratégiai vereséget. A politikai átmenet elmúlt hetekben tapasztalt viszonylag vérmentes formáját azonban az hozta, hogy a látszólagos stratégiai győztesek - az Iránból, Oroszországból és a Hezbollahból álló feltételezett ellenállási tengely - pragmatikus döntést hoztak arról, hogy megvonják támogatásukat Aszadtól, bízva abban, hogy az új rendben is fenntarthatják érdekeiket.
„A Nyugat állítólagos szíriai végállapotát, a lázadók győzelmét az hozta el, hogy a Nyugat elsétált a probléma elől és elismerte a stratégiai vereséget.”
Az elmúlt évtizedben Szíriáról folytatott moralizáló beszédek ellenére a konfliktus belsőleg többpólusú volt, több fegyveres csoport pragmatikus alkukat kötött és szövetségeket váltogatott a pillanatnyi önérdekű szükségleteiktől függően. Ez a belső dinamika most a nemzetközi rend szempontjából is megismétlődött, és a regionális hatalmak pragmatikus és eddig kölcsönösen elfogadható alkuk megkötése, ha valami, akkor a működő multipolaritás reményteli vízióját mutatja. Mit jelent mindez számunkra, Nagy-Britannia és a Nyugat számára?
Nem sokkal karácsony előtt Robert Jenrick a The Telegraphban megjelentetett egy írást, amelyben amellett érvelt, hogy „a liberális intervencionizmus halott”, és kifejezetten azt mondta, hogy „a liberális utópia kísérlete fantáziának bizonyult”.
Nehéz elképzelni, hogy egy magas rangú konzervatív politikus - és minden bizonnyal a tory párt következő vezetője - ilyen érvelést fogalmazzon meg és főleg ne használja ezt a terminológiát, amely akkoriban, még a legutóbbi Trump-kormányzat idején is inkább peremnézetnek számított az IR-diskurzusban.
Az, hogy Jenrick ezt teszi, nemcsak a liberális intervencionizmus sokrétű és nyilvánvaló kudarcát tükrözi az amerikai birodalmi hatalom csúcspontján, hanem azt is, hogy hatalma - feltételezhetjük - végleg elszállt - hacsak az al-Shamhoz hasonlóan a liberálisok nem indítanak sokkoló visszafoglalási hadjáratot az elfoglalt erődítményükből.
Ha Jenrick úgy érvel, mint Jenrick, hogy Nagy-Britannia „Palmerstoni módon követi önérdekeit külföldön”, az egy óvatos pillantás a brit külpolitikára ebben az új többpólusú rendben - ami néhány évvel ezelőtt még pajkosan túlzónak tűnt volna, ma már a The Telegraph olvasóinak író vezető toryk józan világnézete.
Ilyen gyorsan változott a világ.
Vajon a Trump-féle világrend második eljövetele is hasonlóan pragmatikus lesz?
🔶 Ukrajnával kapcsolatban Trump valószínűsíthető célja, hogy fájdalmas békét kényszerítsen az országra, leírva a vesztes háborút, minden bizonnyal kíméletlenül pragmatikusnak nevezhető.
Ám akár zsarnoki humorral, akár őszintén, Trump észak-amerikai annektálásokról és beavatkozásokról - Kanada és Grönland bekebelezéséről, miközben Mexikóra rendet kényszerít - szóló dörgedelmei bizonyára kevésbé ilyenek.
Kanada és Dánia megfélemlítése azonban legalább megfosztja Amerika NATO-vazallusait attól a megnyugtató illúziótól, hogy ők vazallusok helyett partnerek:
talán pragmatikus érvek szólnak amellett, hogy a 21. századi nemzetközi politika alapszabályait már korán meg kell határozni.
A liberális atlantizmus nyakláncát viselő, biztonsági konferenciákra járó papsága most egy tisztán homeopátiás liberalizmus rendjéhez van kötve.
Az Atlanti-óceánon és a Csatornán túlról egyaránt egy olyan jobboldali hullámmal néz szembe, amelynek formája még csak most alakul ki.
A változó politikai rend a Whitehall ideológusait fogja a legsúlyosabban érinteni.
Talán a szíriai Jolanihoz hasonlóan nekünk is újra kellene gondolnunk a helyzetünket az alapelvekből kiindulva.
Ha a 21. századi Nagy-Britannia kormányzásának minden egyes aspektusát egyenként népszavazásra bocsátanánk, vajon mely részei maradnának meg?
A valószínűsíthető válaszok és a jelenlegi valóság közötti szakadék magyarázza a jelenlegi brit politikát. Szomorúan ironikus, hogy míg Szíriában az al-Kaida veteránok által vezetett pragmatikus, posztideológiai kormányzás kialakulni látszik, addig Nagy-Britanniát még mindig a zelóták titkos folyamatai és ideológiai fixációi irányítják.
💠 Ahogy Franciaországban és Németországban, amelyet a baloldali-liberalizmus utolsó ideológiai görcse tett kormányozhatatlanná, a brit politikát az elkövetkező évtizedekben a tömeges bevándorlás és annak következményei mint erkölcsi öncél - az utolsó feloldhatatlan elv, amikor minden más célt és törekvést feladtak - iránti teljes elkötelezettség fogja meghatározni.
💠 A 2020-as évek európai politikája nagyrészt annak a terméke, hogy a biztonságos, rendezett társadalmak hirtelen már nem azzá válnak - vagyis se nem biztonságosak, se nem rendezettek - ; az amerikaiak, akik hozzászoktak ehhez az életmódhoz, azt gondolják, hogy mi szemérmesek vagyunk emiatt; az európai progresszívek pedig, akik teljes mértékben amerikai agyú provinciálisok, inkább a birodalmi metropoliszból veszik a társadalmi jeleket, mint a saját megélt tapasztalataikból.
Most mégis azt a liberális érvet kell megvédeni, hogy egy ilyen drámai és társadalmilag bomlasztó lépés természetes és kívánatos - a pragmatikus érv egyszerűen az, hogy a kísérletet már kipróbálták, és - mint sokan figyelmeztettek - az durván kudarcot vallott.
Lassan, majd hirtelen a progresszívek marginális reakciósokká váltak, a disszidens jobboldal pedig értelmes pragmatikusokká.
A brit új jobboldal alapvető követelése, amelyből a Konzervatív Párt és a vele szövetséges gondolkodói gondolkodás mostanra egyre inkább lecsúszik, a kilencvenes évek elejének Nagy-Britanniájához való visszatérés:
egy kemény visszaállítás, hogy kijavítsuk a rendszerbe újonnan beírt rossz kódolást.
Mégis, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a 2024-es brit állam egy kísérlet a dühös etnikai nacionalizmus megfogalmazására, az egyre szűkösebb erőforrásokért folytatott verseny fokozásával. Ez veszélyes út: a pragmatikus választás egyszerűen a múlt ideológusainak hibáit beismerni és visszacsinálni.
A Konzervatív Párt azonban, nem kevésbé, mint Starmer Munkáspártja, amely egy mára már halott rend egyre inkább elszigetelődő maradéka, a múlthoz ragaszkodik.
Rosszul választották Badenochot, a 2010-es évek kultúrharcosát, aki látszólag önmaga száműzte magát a pártpolitikából, hogy kortalan tory elveket keressen, amelyeket visszavihet a hegyről. A brit jobboldal most gyorsan konszolidálódik a Cummings-Jenrick-Lowe platformon, amely a rossz kormányzás adatvezérelt megkérdőjelezésével és a radikális reformok szükségességének sürgetésével foglalkozik - Starmer pedig most jelezte, hogy egyetért vele.
A korábbi modell megbukott, de a változás korát éljük:
Nagy-Britanniában, akárcsak Szíriában, az emberek elviselik azokat a kormányzási kísérleteket, amelyek jólétet, biztonságot és stabilitást kínálnak számukra.
A 20. század merev ideológiai bizonyosságai nem tettek jó szolgálatot nekünk, európaiaknak. Ahhoz, hogy túléljük az eljövendő rendet, politikai vezetésünknek el kell fogadnia a pragmatizmus luxusát a megkövesedett elvek helyett, amelyet a kialakuló világrend biztosít számára.
A teljes cikket szerkesztette és fordította: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Liberalism won’t survive 2025 Cold War ideologies are dead
https://unherd.com/2025/01/liberalism-wont-survive-the-year/
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében!👉
vagy előfizetőként csatlakozzatok az oldalhoz!
Szóval készítik elő az új világrendet a "kiválasztottak" felkentjével, ahol csak a VIP milliárdosok lesznek hatalmon, és a rabszolga népek alul! Ennyi hazudozást nagyon sok pénzért lehet csak összehordani! Ahogy a CBJ is írja, amkor eljön az idő, majd felajánlják ők, hogy rendet tesznek abban a káoszban, amit éppen ők hoztak létre... Persze az emberek 97%-ának fogalma se lesz arról, hogy kik, miért és hogyan csinálták, hiszen folyamatosan felesleges és hazug információkkal tömték az agyukat...
ideje ennek a beteg lelkű ideológiának lapátra kerülnie és egy jól irányzott mozdulattal,irány - a szemétdomb. a neokolonizáció új formája lesz kanada és grönland felfalása a jenkik által. mi lesz québec sorsa-hiszen a juharleveles országból is távozni akartak. az eszkimók kevesen vannak ahhoz,hogy ellenálljanak ,thule amerikai hadibázis és még jó pár támpont van a szigeten,több mint dán! azok az inuitok máig nem kaptak kártérítést az usától,akik sugárfertőzést kaptak a hanyagul jégbe tárolt atomhulladék szivárgás miatt a grönlandi szorosba került plutóniumot tartalmazó olvadékvíztől fertőzött tengeri állatokat fogyasztottak. tilos volt megemlíteni,hogy a szoptatós anyák tejében 3x nagyobb dózist mértek a megengedettnél. dánia úgy reagált erre,hogy liberalizálta az addigi szigorú alkohol fogyasztási rendeletet. ma vezető halálok az inuitok körében az alkoholizmus szövődményei és az öngyilkosság. ha sikerül megenni kanadát és grönlandot a jenkiknek,akkor a kanadai indiánok és az eszkimók is rezervátumokban lesznek,mint a korlátlan lehetőségek hazájában? québec luisiana sorsára fog jutni? a meghódítandó két országban a társadalombiztosítás kötelező és az orvosi ellátás ingyenes ,usa-kanada határon jelenleg is virágzik egy csempészet - wc öblítőtartály és wc kagyló csempészete kanadából,amerikában kistartályos van engedélyezve ,mert drámaian csökkent az usa vízkészlete. középnyugaton a jégkorszaki vízmagot már elöntözték. az első-második-harmadik vízzáró réteg között nincs annyi víz,hogy szivattyúzni lehessen. kanada meg bővelkedik édesvíz készletekben és a felmelegedés miatt egyre északabbra lehet földet művelni. pár éve milyen szenzáció volt,hogy grönlandon egy farmer burgonyát kezdett termelni! ha ez a két ország megvan,a jenkiknek lesz a leghosszabb tengerpartja az arktikus óceánon. ők fogják uralni az északnyugati átjárót. már hajózzák is nem törődve kanada tiltakozásával. mexikót szerintem ,mint puerto rico-t megszállja a bűnözés felszámolása indokkal - majd sorra mindenkit kolumbiáig a szárazfödön. komoly idők várnak a szomszédokra . meglátjuk,hogy kinek a szomszédjában jobb élni - amerikai egyesült államok,kína,oroszország?