A neki feltett egyszerű kérdésekre sem volt képes válaszolni! Szomorú módon csak kínjában vigyorgott és értelmes választ adni nem tudott, miközben továbbra is a cenzúra mellett kardoskodott!
A választások előtti bemutatkozó interjújában még eljátszotta a bájos, naív diáklányt, akivel kedvesen kacarászva el lehet csevegni főzésről, teniszezésről, és akinek a világon semmi elképzelése sincs semmiről, majd elüldögél szépen a nagyok árnyékában - azóta viszont egy kőkemény, szinte katonás, semmi ellentmondást vagy tényt nem tűrő, gázlángozó, vérglobalista propagandista, egy igazi despotikus dömper lett belőle.
Előre sajnálom a férjét meg a gyerekét, ha valaha is lesz neki.
Cenzurára, fenyegetésre, terrorizálásra, büntetés kirovására csak a hazugoknak, gyilkosoknak, bűnözőnek van szüksége! Az igazságnak nincs oka terrorizálni és megbüntetni másokat, mert az akkor is igaz és igazság, ha senki nem hisz benne és senki nem cselekszi... De megértem teljesen a félelmüket és visításukat, hiszen már kizárólag azok vannak hatalmon és hatalom közelében, és nem akarják hogy kiderüljenek a tetteik! A sötétség gyermekei nem akarnak a világosságra jönni, mert félnek tőle, hogy a világosság megítéli őket...
Kedves Ida . Hogy mennyire felnek a fenytol az mutatja hogy tobb eve permetezik az eget a Nap sugarai ellen . S most egy uj megoldason dolgoznak hogy a Nap es a Fold koze egy tukrozo anyagot akarnak felloni hogy visszaverjek a Nap sugarait .
Igen, erről tudok, csak azt nem tudom elképzelni, hogy milyen faj az amelyiknek készítik elő a bolygót? Amelyik sötét, sivár, víz nélküli helyeken szeret tartózkodni...
láttam a vitát . ez a tetű minden egyenes válasz alól kitért - dávid dóra 18 éves kora óta nem él itthon,fogalma nincs az itteni helyzetről. a kurva anyját mindnek aki a tiszára szavazott!
A többi sem sokkal jobb: a három másik nő (Gerzsenyi Gabriella, Kollár Kinga és Lakos Eszter) szintén 10-20 éveket éltek külföldön egészen a közelmúltig, és mindhárman már ezelőtt is a brüsszeli gépezet részei voltak, már a Medgyessy és Bajnai kormányoktól kezdve.
hamarább lőtték agyon,a nyúlszájú károlyi nem írta alá azt a béketervet,ami garantálta volna a határokat - ő különbékét akart,de azt meg már a zsidók írták alá,valamelyikük kijelentette - mindegy hol lesznek a határok,úgyis győz a világforradalom ,ami eltörli a határokat!
Nezze Hentes Ur . Nem akartam kiterni hogy mikor lottek agyon
mert a reszletekbe bukik el mindenki . Hogy 5 ora harminckor reggel vagy delutan a kiskodmonjebe .
Agyolottek . Azert nem irt ala semmit . Elotte a kastelyaban megkerdeztek hogy mi a velemenye . Erre o kivitte a tarsasagot a Magyar hatarra es annyi nyelven ahanyan ott voltak ezt mondta nekik miutan leszurata a setabotjat . " Eddig uraim! S nem tovabb."
Ebbol lattak hogy Tisza nem az o emberuk .
No , latja ez a reszlet . Erre nincs szukseg . Nincs idonk !
Becsapták őket, ahogy eddig minden nemzedékkel tették őseik... A sötétség gyermekei a maguk nemében okosabbak a világosság gyermekeinél. Mert ez utóbbiak jóindulatúak, szeretők, és magukból indulnak ki. Nem gondolják, hogy a velük szembenálló és rájuk mosolygó másikak aljasok is lehetnek... Emberi formájuk van, de nem emberi lelkük, szellemük... Ahogy Wass Albert írta, "mert a fejszének fa nyele van, ezért az erdő fái azt hitték, hogy közülük való, és mindig rá szavaztak"...
A dédmama se biztos, hogy zsidó volt. Anno Horthy zsidó nagyon szeretett hamis születésianyakönyveket hamisíttatni a számára nem kívánatos embereknek. De ebből a szempontból mindegy is, mert nem azokkal a zsidókkal van bajunk, akik a magyar nemzet részévé váltak...
Ennek most már a fele se tréfa ! 🙏A tények RENDSZERÉN képtelen áthajózni pedig kell. Mert akkor se TISZTELET nem lesz az igazság irányában, se SZABADSÁG ami a párt neve ! Igen, én pártolom az új megjelenését, de ezt nem, és bízom abban hogy értelmes beszélgetés kezdődhet 🙄
Azt a cenzúrát követeli vissza, aminek részese volt, de közben támadja a cenzúrát! :D
Okos... :)
Ezeknek annyira kell a cenzúra, mert anelkül leszerepeltek. Kiderül róluk monden aljasság.
Komolyan szánalmás az a sok agyalágyult akik ezekre szavaztak!
Nagyon kell vigyázni ezzel a nővel!
A választások előtti bemutatkozó interjújában még eljátszotta a bájos, naív diáklányt, akivel kedvesen kacarászva el lehet csevegni főzésről, teniszezésről, és akinek a világon semmi elképzelése sincs semmiről, majd elüldögél szépen a nagyok árnyékában - azóta viszont egy kőkemény, szinte katonás, semmi ellentmondást vagy tényt nem tűrő, gázlángozó, vérglobalista propagandista, egy igazi despotikus dömper lett belőle.
Előre sajnálom a férjét meg a gyerekét, ha valaha is lesz neki.
Cenzurára, fenyegetésre, terrorizálásra, büntetés kirovására csak a hazugoknak, gyilkosoknak, bűnözőnek van szüksége! Az igazságnak nincs oka terrorizálni és megbüntetni másokat, mert az akkor is igaz és igazság, ha senki nem hisz benne és senki nem cselekszi... De megértem teljesen a félelmüket és visításukat, hiszen már kizárólag azok vannak hatalmon és hatalom közelében, és nem akarják hogy kiderüljenek a tetteik! A sötétség gyermekei nem akarnak a világosságra jönni, mert félnek tőle, hogy a világosság megítéli őket...
Kedves Ida . Hogy mennyire felnek a fenytol az mutatja hogy tobb eve permetezik az eget a Nap sugarai ellen . S most egy uj megoldason dolgoznak hogy a Nap es a Fold koze egy tukrozo anyagot akarnak felloni hogy visszaverjek a Nap sugarait .
Ertheto mar a felmelegedes elleni propaganda ?
Igen, erről tudok, csak azt nem tudom elképzelni, hogy milyen faj az amelyiknek készítik elő a bolygót? Amelyik sötét, sivár, víz nélküli helyeken szeret tartózkodni...
láttam a vitát . ez a tetű minden egyenes válasz alól kitért - dávid dóra 18 éves kora óta nem él itthon,fogalma nincs az itteni helyzetről. a kurva anyját mindnek aki a tiszára szavazott!
A többi sem sokkal jobb: a három másik nő (Gerzsenyi Gabriella, Kollár Kinga és Lakos Eszter) szintén 10-20 éveket éltek külföldön egészen a közelmúltig, és mindhárman már ezelőtt is a brüsszeli gépezet részei voltak, már a Medgyessy és Bajnai kormányoktól kezdve.
ezek csak itt lakók,az országot csak ideiglenes tartózkodási helynek érzők gyerekei
Nem minden tisza jo nekik. Az utolsot Grof Tiszat agyonlottek mert nem volt hajlando alairni Trianot .
hamarább lőtték agyon,a nyúlszájú károlyi nem írta alá azt a béketervet,ami garantálta volna a határokat - ő különbékét akart,de azt meg már a zsidók írták alá,valamelyikük kijelentette - mindegy hol lesznek a határok,úgyis győz a világforradalom ,ami eltörli a határokat!
látjuk a végeredményt!
Nezze Hentes Ur . Nem akartam kiterni hogy mikor lottek agyon
mert a reszletekbe bukik el mindenki . Hogy 5 ora harminckor reggel vagy delutan a kiskodmonjebe .
Agyolottek . Azert nem irt ala semmit . Elotte a kastelyaban megkerdeztek hogy mi a velemenye . Erre o kivitte a tarsasagot a Magyar hatarra es annyi nyelven ahanyan ott voltak ezt mondta nekik miutan leszurata a setabotjat . " Eddig uraim! S nem tovabb."
Ebbol lattak hogy Tisza nem az o emberuk .
No , latja ez a reszlet . Erre nincs szukseg . Nincs idonk !
Most meg az ordog is kapkod
tisza már nem volt miniszterelnök akkor
Es ?? Akkor mi van . Mikor lepett be a Tiszti Kaszinoba Grof Tisza ? Hany orakkor mentek a New York kavehaz felszolgaloi vizelni ?
Lenyeges kedeseket kell feszegetni .
kérhetek erről egy linket?
Becsapták őket, ahogy eddig minden nemzedékkel tették őseik... A sötétség gyermekei a maguk nemében okosabbak a világosság gyermekeinél. Mert ez utóbbiak jóindulatúak, szeretők, és magukból indulnak ki. Nem gondolják, hogy a velük szembenálló és rájuk mosolygó másikak aljasok is lehetnek... Emberi formájuk van, de nem emberi lelkük, szellemük... Ahogy Wass Albert írta, "mert a fejszének fa nyele van, ezért az erdő fái azt hitték, hogy közülük való, és mindig rá szavaztak"...
gondolkozni kell mielőtt szavazni megyek,még baloldali magyar pártot nem láttam a történelem során - aki a magyarság érdekeit képviselte!
zsidót viszont tudok ,aki a nemzetért tett: Imrédy Béla ősei zsidók voltak,addig nem akasztották fel,míg a forintot meg nem csinálta papíron.
A dédmama se biztos, hogy zsidó volt. Anno Horthy zsidó nagyon szeretett hamis születésianyakönyveket hamisíttatni a számára nem kívánatos embereknek. De ebből a szempontból mindegy is, mert nem azokkal a zsidókkal van bajunk, akik a magyar nemzet részévé váltak...
Sík Sándor például,hiába győzködte Radnótit - mindkettő zsidónak született,Sík túlélte a háborút,nem is internálták.
de Dolfi is azt mondta - hogy ki a zsidó ,azt én mondom meg!
Helmuth Schmidt főhadnagy volt a német hadseregben zsidóként,aki a lignitből margarint csinált,nem jut eszembe a neve,az is echte deutsch lett!