7 Comments

EZ AZ ŐRDÖGI LÁNG SÁTÁN VILÁGÁT VOLT HIVATOTT BEMUTATNI..ISTEN KARDJA HASÍTSA SZÉT ŐKET IRGALOM NÉLKÜL

Expand full comment

Sajnálom, hogy pont John Lennon Imagine című remekművét orozták el és tették meg himnuszukká, ha úgy tetszik. Bár valóban eléggé áthallásos, főleg a WEF cseppet sem titkolt agendájának ismeretében. Én mindazonáltal a szerző védelmére kelnék, nem gondolnám, hogy ezekkel a férgekkel osztozna a terveikben. Tudom, hogy konteós körökben nagyon népszerű a zenészeket és a filmeseket egytől egyig az elit képviselőinek kikiáltani, én azért ezt enyhe túlzásnak tartom. Igen, most lehet jönni fotókkal, amelyeken Illuminati jelképekkel pózolnak, dalszövegekkel, interjúkkal, ahol megvallják, hogy kit szolgálnak. Tudom, hogy a Beatlesről is elterjedtek különböző pletykák, Lennon esetében nem tudok ilyenről. Azt gondolom, hogy ő inkább veszélyt jelentett a rendszerre, mert a szeretetet és a tudatosságot hirdette.

Expand full comment

Nagyon jó összefoglaló, kár, hogy nem láttam a megnyitót, ezek után értő szemmel érdemes lehet megnézni. Ugyanakkor lenne pár gondolatom, ér vitázni, kiegészíteni. Bár megkereszteltek, nem vagyok hívő keresztény és ez meghatározza a hozzáállásomat a témához. Nekem nem jött le a tranyók által megképzett kompozícióból az Utolsó vacsora kifigurázásának igyekezete. Persze az utólagos információk más fénybe helyezik a dolgot, ettől függetlenül én csak egy rendkívül ízléstelen, hivalkodó, harsány LMBTQ propagandát véltem felfedezni benne és ez szerintem bőven elég. Nagyon félreviszi szerintem a fókuszt, hogy gyakorlatilag két tábor áll szemben egymással: a népesség elhanyagolható részét reprezentáló szivárvány közösség és a mélyen vallásos keresztény tömb. A nyugati kultúrát tekintve, valljuk be őszintén, az utóbbi csapat sem a többséget képviseli. Azonban ott van egy jelentős embertömeg, aki szerintem nem érzi magáénak ezt a vitát, de attól még ugyanúgy fel van háborodva ezen az ocsmányságon. Érdekes az elit hozzáállása. Mint a rossz gyerek, feszegeti a határokat, aztán amikor ellenállásba ütközik és szembesítik a tetteivel, szintén mint a gyerekek, tagad és próbálja meg nem történtté tenni a dolgokat. Ezek tényleg ennyire infantilisek lennének?

Expand full comment

Megíratott:

"Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen: A kinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be."

"Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat is."

Mindazonáltal hiszem, a sátán és serege ugyan erőlködik, de immáron legyőzetett.

Az ember pedig nem kapja meg a Föld elpusztítására szóló jogot.

"Itt az idő, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a Földet.”

Ide közeledünk. És ez el fog jönni.

Expand full comment

"Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek." (Újszöv. Jakab 2:19 )

Expand full comment

Adnék én 3-at is, oly igaz...

Expand full comment

Itt most jol lathato hogy a vegso osszecsapasra keszulnek a sotetseg gyermekei.

Ahogy ezt mar Sir. Lawrence is megfestette 1779 ben " Satan summoning his Legions ".

Satan magahoz rendeli csapatait .

Az Ukran haborut azert huzzak mert minden uj fegyvert meg az urbol iranyitott energia fegyvereket is kiprobaljak. A kerdes ki ellen keszulnek . De egy biztos hogy nagyon felnek tole .

Expand full comment