Terroristák megtámadták az iráni konzulátust is Szíriában
Miközben brutális mészárlásokat hajtanak végre az egykori al-Nusra Front harcosai… Teherán „komoly” választ fog adni a támadásra, „mind jogi, mind nemzetközi szinten”
Terroristák megtámadták az iráni konzulátust Szíriában - Miközben brutális mészárlásokat hajtanak végre az egykori al-Nusra Front harcosai…
Az aleppói támadásban nem sérült meg és nem halt meg a diplomáciai személyzet egyetlen tagja sem - közölte az iráni külügyminisztérium szóvivője
Irán szíriai Aleppó városában lévő konzulátusát támadás érte „egyes terrorista elemek” részéről - állította szombaton az iszlám köztársaság külügyminisztériuma.
Amint arról itt olvashattatok: Az al-Kaida egy korábbi helyi al-Kaida-szervezete a héten nagyszabású offenzívát indított a város ellen.
A diplomáciai képviseletet fegyveresek támadták meg - közölte újságírókkal a minisztérium szóvivője, Esmaeil Baghaei, hozzátéve, hogy az iráni főkonzul és a jelenleg Aleppóban tartózkodó diplomáciai személyzet valamennyi tagja sértetlen.
Teherán „komoly” választ fog adni a támadásra, „mind jogi, mind nemzetközi szinten” - mondta Baghaei. A szóvivő nem közölt részleteket az incidensről.
A Hayat Tahrir-al-Sham (HTS), a korábban Dzsabhat al-Nuszra néven ismert terrorcsoport szerdán a kormány ellenőrzése alatt álló észak-szíriai területet támadott meg a szövetséges milíciák egy csoportjával együtt.
A terroristák akkor azt állították, hogy mintegy 400 négyzetkilométernyi területet foglaltak el és elérték Aleppó városát.
Brutális mészárlásokat és gyilkosságokat hajtanak végre az egykori al-Kaida / al-Nusra terroristák! - 18+
https://x.com/WarMonitors/status/1862841374795608073
A kormányerők azóta megállították a csoport előrenyomulását, az orosz és a szíriai légierő is csapásokat mért a fegyveresek ellen az elmúlt napokban. A Szíriai Arab Hadsereg is azt állította, hogy a csapások pusztító veszteségeket okoztak a felkelőknek.
Moszkva a fejleményeket „Szíria szuverenitása elleni támadásnak nevezte a térségben”, és sürgette Damaszkuszt, hogy „a lehető leghamarabb állítsa helyre a rendet ott”.
Irán „amerikai-cionista” összeesküvésnek bélyegezte az offenzívát, azt sugallva, hogy Washington és Nyugat-Jeruzsálem a HTS-t használja megbízottként, hogy csapást mérjen Bassár Aszad elnök kormányára, amely támogatja a palesztin ügyet.
KIEGÉSZÍTÉS:
☄️ Az orosz légierő 2016 óta először csapott le a Szíriában támadást indító kormányellenes erők konvojára Aleppó tartományában.
https://x.com/jacksonhinklle/status/1862822429413810285
Amit jelenleg tudni lehet a szíriai helyzetről:
☄️ Aleppóban az iszlamista fegyveresek elfoglalták a városközpontot és a benne található fellegvárat. Megpróbáltak lerombolni Bassár el-Aszad apjának, Hafez el-Aszad volt elnöknek egy emlékművét is.
Szíriában november 30-án lezárták az aleppói repülőteret, és minden járatot töröltek. A városba vezető utak is le vannak zárva.
❗️A szíriai hadsereg közölte, hogy visszaveri a támadásokat, és máris súlyos veszteségeket okozott Aleppó és Idlíb tartományt megtámadó mudzsahid terroristáinak.
Oroszország megígérte, hogy katonai segítséget küld a szíriai hatóságoknak, amikor a fegyveresek behatolnak Aleppóba.
A következő 72 órában új katonai felszerelések érkeznek meg Bassár el-Aszad hadseregének támogatására.
🔴 Törökország nem érintett a szíriai Aleppo tartomány konfliktusában, de biztonsági intézkedéseket tesz – mondta Fidan török külügyminiszter.
Egy percig sem lennék meglepve, ha az újonnan megindított és erőre kapó terrorcsoport támadás mögött némi amerikai (CIA) beavatkozást és finanszírozást fedeznének fel, amivel az orosz erőket akarják lekötni.... (VilagHelyzete megj.)
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Terrorists attack Iranian consulate in Syria – Tehran
No diplomatic staff members were injured or killed in the assault in Aleppo, the Iranian Foreign Ministry spokesman has said
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében!👉
vagy előfizetőként csatlakozzatok az oldalhoz!
Ahogy az iráni mondta! Nem is titkolta Izrael, hogy Szíria is kell nekik...
Egyértelmű usrael véres keze van ebben is!