Londonban rehabilitálták a Fehér Házból hazazavart Volodimir Zelenszkijt!
Keir Starmer brit miniszterelnök új tervet javasol Ukrajnával kapcsolatban és azt akarja, hogy Európa növelje gazdasági kiadásait, katonai támogatását és azt mondta, hogy
”Az Egyesült Királyság készen áll arra, hogy a földön lévő bakancsokkal és légierővel támogassa Ukrajnát.”
A február 28-án ukrán kudarccal végződött washingtoni találkozó után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Londonba utazott, ahol Keir Starmer brit miniszterelnök fogadta. Starmer kijelentette, hogy a végsőkig Ukrajna mellett állnak, majd egyeztetést hívott össze Londonba.
A találkozón Ukrajna támogatásáról és saját béketerv készítéséről is megállapodtak.
A március 2-án tartott csúcstalálkozón Keir Starmer brit miniszterelnök fogadta a NATO, az Európai Unió és több mint egy tucatnyi ország vezetőjét, köztük Emmanuel Macront, Olaf Scholzot, Volodimir Zelenszkijt és Donald Tuskot.
A konferencia célja az volt, hogy egységes európai álláspontot alakítsanak ki Ukrajna további támogatásáról, és összehangolják az európai és az amerikai stratégiát, különösen annak fényében, hogy a washingtoni találkozó Donald Trump és Zelenszkij között botrányba fulladt.
Keir Starmer fenti videóban lévő szavai magyarul - de feliratot is tettem a fenti videóra:
“Először: Továbbra is folyik a katonai támogatást és tovább növeljük a gazdasági nyomást Oroszországon, hogy megerősítsük Ukrajnát.
Másodszor: egyetértettünk abban, hogy minden tartós békének biztosítania kell Ukrajna szuverenitását és biztonságát. Ukrajna pedig ott kell, hogy üljön az asztalnál.
Harmadszor: a békeszerződés esetén.., Ukrajna saját védelmi képességeit tovább erősítjük, hogy elrettentsünk minden jövőbeli inváziótól.
Negyedszer: tovább fogunk lépni, hogy kialakítsuk az arra hajlandó országok koalícióját, hogy megvédjük az egyezséget Ukrajnában és a béke garantálása érdekében.
Nem minden nemzet fogja úgy érezni, hogy képes hozzájárulni, de ez nem jelentheti azt, hogy hátradőlünk...
Ehelyett, akik hajlandóak rá, most már valóban sürgősen fokozzák a tervezést.
Az Egyesült Királyság készen áll arra, hogy ezt a földön lévő bakancsokkal és a levegőben lévő repülőgépekkel támogassa.
Európának másokkal együtt kell elvégeznie a nehéz lista elkészítését. De ahhoz, hogy a kontinensünk békéjét támogassuk és sikerrel járjunk, ennek az erőfeszítésnek erős amerikai támogatásra van szüksége.
Ezen a ponton együtt dolgozunk az USA-val. Trump elnökkel való múlt heti találkozóm után.
És hadd legyek világos, egyetértünk az elnökkel abban, hogy sürgősen szükség van a tartós békére.
Most pedig együtt kell teljesítenünk. Végre!
Megállapodtunk abban, hogy a vezetők hamarosan újra találkoznak, hogy tartsák a tempót... és tovább dolgozzunk a közös terv megvalósításán.
A történelem válaszútján vagyunk ma.
Ez nem a beszéd ideje.
Itt az ideje cselekedni! Itt az ideje, hogy felálljunk és vezessünk, és egyesüljünk az igazságos és tartós béke új terve körül.
Köszönöm.”
Ursula von der Leyen Donald Trumpnak üzent
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozót követően „jó és őszinte megbeszélésként” jellemezte a vezetők találkozóját. Kiemelte, hogy a tárgyalások középpontjában átfogó biztonsági garanciák álltak, amelyek célja Ukrajna megerősítése és védelmének biztosítása.
Fel kell készülnünk a legrosszabbra – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a védelem fokozása elengedhetetlen, és az Európai Uniónak világos tervre van szüksége a közös fellépés érdekében.
Von der Leyen szerint a támogatásnak ki kell terjednie Ukrajna gazdasági túlélésére és katonai ellenálló képességének megerősítésére is.
Egyértelmű üzenetet küldött Donald Trump amerikai elnöknek is:
Készen állunk arra, hogy Önnel együtt védjük a demokráciát és a jogállamiságot, amely megakadályozza, hogy egy ország fegyverrel változtassa meg határait.
Hangsúlyozta, hogy közös érdek az újabb háborúk elkerülése, amihez az európai védelmi kiadások jelentős növelésére van szükség.
Mark Rutte szerint többet kell adni Ukrajnának
Mark Rutte, a NATO főtitkára szerint Európa országainak növelniük kell Ukrajna támogatását, mivel ez az egyik kulcstéma a londoni csúcstalálkozón.
Rutte az X platformon tett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy „minden európai országnak többet kell adnia”, és kiemelte, hogy ez a támogatás elengedhetetlen Ukrajna védelméhez.
A NATO főtitkára „nagyon optimistának” nevezte a londoni találkozót, amelynek három fő pontját emelte ki.
Elsőként a közvetlen támogatást említette, hozzátéve, hogy „Európa valóban nagyobb szerepet vállal ebben”.
Másodikként a háború lezárásának szükségességét hangsúlyozta, kiemelve, hogy egy békemegállapodásnak tartósnak kell lennie és Ukrajnát bevonva kell megkötni azt.
Európa növelni fogja védelmi kiadásait a szövetség megerősítése érdekében. − mondta Mark Rutte.
Zelenszkij még több fegyvert kap Starmertől
Keir Starmer brit miniszterelnök bejelentette, hogy a londoni csúcstalálkozón részt vevő vezetők négy kulcsfontosságú lépésben állapodtak meg Ukrajna támogatásának megerősítésére.
Bármilyen új megállapodásnak erőn kell alapulnia, és minden nemzetnek ki kell vennie a részét a felelősségből – hangsúlyozta Starmer.
A csúcstalálkozó résztvevői négy pontban rögzítették vállalásaikat:
A katonai támogatás folyamatos biztosítása Ukrajna számára a háború ideje alatt, valamint az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomás fokozása.
A tartós béke záloga Ukrajna szuverenitásának és biztonságának garantálása, ezért Ukrajnának részt kell vennie minden béketárgyaláson.
Egy esetleges békemegállapodás után Európa elrettentő erőként kíván fellépni, hogy megakadályozzon egy újabb orosz inváziót Ukrajna ellen.
Egy „hajlandó országok koalíciója” fogja garantálni Ukrajna védelmét és a tartós békét az országban.
Keir Starmer szerint mindenkinek ki kell vennie a részét Ukrajna segítésében.
Minden ország a lehetőségeihez képest kell, hogy hozzájáruljon a közös célhoz – tette hozzá Starmer, kiemelve, hogy az Egyesült Királyság ennek részeként jelentős pénzügyi támogatást is biztosít.
Starmer bejelentette, hogy a brit kormány 1,6 milliárd fontot biztosít Ukrajna számára, amelyet több mint ötezer légvédelmi rakéta megvásárlására fordíthatnak. A fegyvereket Belfastban fogják gyártani, ami a brit védelmi ipar számára is új munkahelyeket teremt.
A cél az, hogy Ukrajna a lehető legerősebb pozícióból tárgyalhasson – hangsúlyozta Starmer.
A brit miniszterelnök elmondta, hogy az Egyesült Királyság, Franciaország és más európai szövetségesek közösen dolgoznak egy, „a harcok leállítását célzó terven”, amelyet később az Egyesült Államokkal is megvitatnak.
Ez a terv közös fellépésen alapul, és együtt fogjuk végrehajtani – jelentette ki Starmer.
Keir Starmer brit miniszterelnök a londoni csúcstalálkozó végén hangsúlyozta, hogy a résztvevő vezetők hamarosan ismét találkoznak, hogy „fenntartsák a cselekvés lendületét”, és közösen dolgozzanak egy egységes terv megvalósításán.
A történelem fordulópontjához érkeztünk ma. Ez nem a beszéd ideje – eljött a cselekvés pillanata. Egy igazságos és tartós béke megteremtése érdekében most kell összefognunk egy új terv köré. – jelentette ki Starmer.
A brit miniszterelnök szerint a hajlandó országok most intenzív tervezésbe kezdenek, hogy az elkövetkező hónapokban konkrét lépések történjenek.
Európának kell viselnie a teher javát – jelentette ki, utalva arra, hogy a kontinens védelmi felelőssége megnövekedett.
Ugyanakkor Starmer világossá tette, hogy Európa nem léphet előre az Egyesült Államok támogatása nélkül.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: egyetértünk Trumppal abban, hogy sürgősen szükség van egy tartós békére. Most együtt kell végrehajtanunk ezt a tervet – mondta, megerősítve, hogy a brit elköteleződés „csizmákkal a földön, repülőkkel az égen” valósul meg.
Starmer hozzátette, hogy a történelem már többször bebizonyította, hogy „ha Európában konfliktus van, az végül a mi partjainkat is eléri”, ezért Nagy-Britanniának mindent meg kell tennie a kontinens békéjének fenntartásáért.
Bár konkrét katonai szerepvállalásról nem tett egyértelmű kijelentést, szavai arra utalnak, hogy az Egyesült Királyság kész aktív katonai szerepet vállalni egy lehetséges békemegállapodás fenntartásában.
Szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Share this post