Oroszország nevében gratulált Vlagyimir Putyin az újonnan beiktatott Donald Trump elnöknek
Az orosz elnök szerint ő készen áll a párbeszédre amerikai kollégájával
Oroszország nevében gratulált Vlagyimir Putyin az újonnan beiktatott Donald Trump elnöknek és üdvözli kinyilvánított szándékát a két ország közötti kapcsolatok újrafelvételére - jelentette ki Vlagyimir Putyin az ország nemzetbiztonsági tanácsának hétfői ülésén.
Az orosz elnök szerint ő készen áll a párbeszédre amerikai kollégájával.
„Halljuk az újonnan megválasztott amerikai elnök és csapata tagjainak kijelentéseit arról, hogy vissza kívánják állítani a közvetlen kapcsolatokat Oroszországgal, amelyeket a leköszönő kormányzat leállított. Halljuk a nyilatkozatát arról is, hogy mindent meg kell tenni a harmadik világháború megelőzése érdekében” - mondta Putyin.
„Természetesen üdvözöljük az ilyen hozzáállást és gratulálunk a megválasztott amerikai elnöknek hivatalba lépéséhez” - tette hozzá.
Moszkva soha nem „utasította el a párbeszédet” Washingtonnal és mindig is készségét fejezte ki, hogy bármelyik amerikai kormányzatnak a tárgyalások iránt - jegyezte meg az elnök.
Oroszország továbbra is elkötelezett elvei mellett és úgy véli, hogy a párbeszédnek „egyenlő és kölcsönösen tiszteletteljes alapokra” kell épülnie - hangsúlyozta Putyin.
Trump többször jelezte, hogy tárgyalásokat kíván folytatni Putyinnal, különösen az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus lezárása érdekében.
Múlt héten a hivatalba lépő amerikai elnök bejelentette, hogy a beiktatása után „nagyon gyorsan” találkozni kíván Putyinnal.
„Tudom, hogy ő [Putyin] is találkozni akar és én nagyon gyorsan találkozni fogok vele” - mondta Trump múlt hétfőn.
„Hamarabb is megtettem volna, de ... először hivatalba kell lépni”.
A két vezető esetleges személyes találkozóját várhatóan telefonos megbeszélés előzi meg. Moszkva már többször jelezte, hogy kész kommunikálni a hivatalba lépő adminisztrációval. A Kreml szerint azonban még nem hangzottak el pontos részletek arról, hogy mikor és hol kerülne sor egy esetleges találkozóra.
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Trump vows to release JFK, RFK and MLK assassination records - The US president-elect has pledged to declassify government files on the high-profile historic murders
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében!👉
vagy előfizetőként csatlakozzatok az oldalhoz!
Majd meglátjuk! Eddig csak lamentálások mentek arról, hogy lazítani, vagy szorítani kellene-e az Oroszországgal szembeni szankciókat a részükről... Ez úgy kölcsönös tiszteletnek hangzik...