Irán figyelmeztette Izraelt és visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint szerepe volt a Hamász Izrael elleni támadásában!
"Az iráni szerepvállalással kapcsolatos vádak... politikai okokon alapulnak" - mondta újságíróknak Nasszer Kanani iráni külügyminisztériumi szóvivő.
Irán figyelmeztette Izraelt és visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint szerepe volt a Hamász Izrael elleni támadásában!
Irán szerint alaptalanok azok az állítások, amelyek szerint szerepet játszott a Hamász Izrael elleni támadásában.
"Az iráni szerepvállalással kapcsolatos vádak... politikai okokon alapulnak" - mondta újságíróknak Nasszer Kanani iráni külügyminisztériumi szóvivő.
A palesztinok "rendelkeznek a szükséges kapacitással és akarattal ahhoz, hogy megvédjék nemzetüket és visszaszerezzék jogaikat" Teherán segítsége nélkül is - tette hozzá Kanani.
Kommentárja azután hangzott el, hogy a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy Irán segített a Hamásznak a meglepetésszerű támadások megtervezésében.
A két ország évtizedek óta ellentétben áll egymással, mi több ellenségnek tekinti a másikat. Nem ez az első eset, hogy egymás területén elkövetett támadásokban és szabotázsakciókban játszott szerepükkel vádolják egymást.
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Kapcsolódó VilagHelyzete-cikkek:
Ettől tartok leginkább már a következő hetekben: Gáza kiterjedhet Európára!
Nem akartam eddig leírni, de olyan sokan kérdezitek, hogy mitől tartok leginkább a közeljövőben az Izraelben kitört háború vonatkozásában, ezért megmondom, mire számítok akár már a mostani héttől kezdve: Ez pedig - a várakozásokkal ellentétben - egyelőre nem világméretű geopolitikai esemény, hanem egy annál sokkal rosszabb mozaik, mert az egyszerű embere…
✍️ 3 személyes véleményem a mai háború kitörésével kapcsolatban: Irán megjelenése és a pokoli megtorlás egyaránt aggasztó fejlemény lesz!
✍️ 3 személyes véleményem a mai háború kitörésével kapcsolatban 1️⃣ Az, hogy Izrael ellen egy ilyen volumenű támadást meg mer - és tegyük hozzá: meg is tud indítani - a palesztin Hamasz, illetve a Hezbollah, mindez véleményem szerint azt is jelenti, hogy egy végtelenül meggyengült és tekintélyét vesztett Egyesült Államok, illetve annak Joe Biden-féle kor…
Nagyon súlyos eszkaláció zajlik Izraelben - Sok száz halott és túszul ejtett izraeli - ÉLŐ frissítések
Nagyon súlyos eszkaláció zajlik Izraelben - Sok száz halott és túszul ejtett izraeli - ÉLŐ frissítések Benjamin Netanjahu miniszterelnök kemény megtorlást ígért, miután a Hamász, az egyik vezető palesztin fegyveres csoport súlyos támadást intézett a zsidó állam ellen.
Shani Louk egy életvidám német lány volt a palesztinok által lemészárolt és meggyalázott áldozat
Shani Louk egy életvidám német lány volt a palesztinok által lemészárolt és meggyalázott áldozat Egy zenei fesztiválra érkezett ő is Izrael déli részére, amikor a palesztin terroristák megindították embertelen mészárlásaikat! A teherautó platóján lévő meggyilkolt lány videója megrázta a világot!
Az izraeli eszkaláció láncreakciót indíthat el - Alexander Dugin ma esti elemzése
Alexander Dugin ma este írt elemzését szintén lefordítottam teljes egészében számotokra a teljesebb kép érdekében! (VilagHelyzete) “Az izraeli eszkaláció láncreakciót indíthat el. Egy ilyen háborúban a palesztinoknak nincs esélyük, mert nem tudják elpusztítani Izraelt, vagy jelentős katonai vereséget okozni neki, de Izraelnek sincs miért harcolnia.