Hogyan vesztette el Franciaország az ellenőrzést Gabon felett - Afrika legújabb puccsa a gyarmati összeomlás története - UnHerd elemzése magyarul
Gabon megfelel minden sztereotípiának, amit Afrika nyugati partvidékéről alkothatunk.
Hogyan vesztette el Franciaország az ellenőrzést Gabon felett
Afrika legújabb puccsa a gyarmati összeomlás története - erről írt egy elemző cikket az UnHerd portál, amit teljes egészében lefordítottam számotokra. (VilagHelyzete)
https://unherd.com/2023/09/how-france-lost-control-of-gabon/
Gabon megfelel minden sztereotípiának, amit Afrika nyugati partvidékéről alkothatunk.
Brutális, kleptokrata diktátor, akinek családja több mint 50 éve van hatalmon? Igen.
Rendkívül korrupt politikai rendszer, amely megkönnyíti a nagy multinacionális vállalatoknak, hogy kifosszák, kirabolják és tönkretegyék a nép megélhetését? Pipa.
Hihetetlenül gazdag és gyönyörű, nagy kiterjedésű, érintetlen esőerdővel? Pipa.
Ne hagyják magukat becsapni. Kis mérete és látszólagos tipikussága ellenére Gabon más.
Ez az alig 2,3 millió lakosú afrikai ország ugyanis óriási szerepet játszott a posztkoloniális Afrikában. Több mint 50 éven keresztül egyszerre volt példaképe és legfőbb segítője a kontinenst sújtó piszkos kapitalizmusnak és korrupt neoimperializmusnak.
Egyszerűen fogalmazva, Gabon vezető Bongo dinasztiája felelős a nem jó ügyletek és a tiltott tevékenység minden eszközének megkönnyítéséért - és a posztimperialista francia sikerek története sem mesélhető el nélküle.
Minden Charles de Gaulle-lal kezdődik, mint oly gyakran, ha Franciaországról van szó. De Gaulle kétségbeesetten akarta francia pályán tartani a Szaharától délre fekvő Afrikát - ezért egy tervvel indult neki.
A dominancia fenntartása érdekében Franciaország néhány dolgot tett volna. A legnyilvánvalóbb, hogy Franciaország szoros intézményi, személyes és politikai kapcsolatokat tartana fenn korábbi gyarmataival, beágyazódva az új államokba.
De Gaulle azonban valami mással is próbálkozott:
Franciaország minden lehetséges eszközt bevetne annak érdekében, hogy a megfelelő politikusok kerüljenek a megfelelő helyekre.
De Gaulle egy olyan típusra gondolt, akik engedékenyek a francia érdekeknek, de elég értelmesek és intelligensek ahhoz, hogy megtartsák a hatalmat, és így biztosítsák a folyamatos dominanciát.
Így történt ez a legtöbb korábbi francia szubszaharai államhoz hasonlóan Gabonnal is, amelynek első elnöke Leon M'ba volt, aki annyira franciabarát volt, hogy kezdetben elutasította a függetlenséget és inkább arra törekedett, hogy az ország Franciaország részévé váljon.
De Gaulle és a körülötte lévő tanácsadók azonban már nagyon korán különleges szerepet szántak ennek az apró országnak.
A kicsi, de olajban és ásványkincsekben gazdag Gabon szerény volt, könnyen ellenőrizhető, és bővelkedett likvid készpénzben.
Ezek a tulajdonságok, valamint a második elnök, Omar Bongo, aki roppant lojális, kegyetlen és rendkívül stratégiai fontosságú, Gabont a folyamatos francia politikai ellenőrzés rendszerének központi kirakós darabjává tették - ahol Franciaország offshore módon végezhette el geostratégiai piszkos munkáját.
Franciaország tehát bázisként kezdte használni a kis országot, egy olyan helyként, ahol a piszkos ügyeket lehet intézni, amelyekkel el lehet érni, amit akar, de nem lehet visszavezetni hozzá.
Mindennek középpontjában egy sor multinacionális vállalat állt, amelyek elképesztő hatalmat gyakoroltak és a francia állam parancsára cselekedtek.
Ezek közül a legnagyobb és messze a legjelentősebb az Elf Aquitaine nevű olajvállalat volt.
A cég Gabont bázisként használva mindenféle szerződéseket, kenőpénzeket és átveréseket segített elő, amelyek a saját és a francia kormány érdekeit szolgálták - sokatmondó, hogy Franciaország választotta a vezérigazgatóját.
Az Elf Aquitaine leányvállalata, az Elf Gabon évi 15 millió fontot fizetett afrikai államok, főként volt gyarmatok vezetőinek.
A lényegében magától Franciaországtól származó kifizetés nem lett volna elfogadható, ha átláthatóan a volt gyarmati uraktól származik. Franciaország tehát Gabont használta fel arra, hogy lehetővé tegye piszkos trükkjeit.
Ahogy telt az idő, a rendszer mérete robbanásszerűen megnőtt. A kilencvenes évekre az Elf évi 130 millió dollárt meghaladó illegális pénzmozgásokkal foglalkozott.
A Venezuelában, Oroszországban és Közép-Ázsiában kötött szerződésekért kapott pénzek ki-be áramlottak a vállalatból, lehetővé téve a francia állam számára, hogy a francia vállalatok stratégiai ellenőrzést gyakoroljanak az erőforrások felett, messze az afrikai volt gyarmatokon kívül is.
1991-ben 250 millió fontnyi, (eufemisztikusan nevezzük így) "jutalék" folyt át az Elf-en egy olyan ügylet kapcsán, amelynek keretében hat haditengerészeti fregattot adtak el Tajvannak közel 1,6 milliárd fontért.
Ez valójában egy hatalmas katonai szerződés volt a francia vállalatok számára, amelyet egy gaboni székhelyű kétes cég segített elő. Az ország, a név kivételével minden értelemben, továbbra is egy furcsa félgyarmatként működött.
Máskor Gabont egyértelműbb és szemtelenebb politikai előnyökre használták fel.
A fegyveres milíciák és lázadó csapatok számára az Elf rendszer segítségével pénzeszközöket utaltak át.
Emellett Jacques Foccart Service d'Action Civique (SAC) nevű francia szervezetének egyik bázisaként is szolgált, amely az orosz Wagner-csoporthoz hasonló módon képviselte érdekeit.
Omar Bongo, a kleptokrata elnök, cserébe azért, hogy a francia neokolonializmus gerincét képezi, példátlan mértékű támogatást kapott Franciaországtól.
Egyrészt Bongo nélkülözhetetlenné vált a francia politikai életben.
És ennek eredményeképpen egy francia csapatokból álló különleges osztag vigyázott rá, amelyet alagutak kötöttek össze az elnöki palotával egy helyi francia katonai bázisról. Ha tüntetések, zavargások vagy puccs fenyegette Bongót, a franciák bármikor közbeléphettek.
Ennek a megállapodásnak a tudata elegendő volt ahhoz, hogy Bongo 42 éven át elnök maradjon a hatalomban. Csak a halála választotta el a pozíciójától.
Bongo a francia politika különös figurája lett. Az ő szerepe a semmirekellő megállapodások megzsírozásában nem csak a más országokkal, hanem a francia politikusok közötti kétes ügyletek színhelyévé tette az országot.
Nem volt ritka, hogy francia politikusok Gabonba utaztak és egy bőröndnyi készpénzzel tértek vissza.
Jacques Chirac elnöki kampánya a hírek szerint hatalmas mennyiségű kampánytámogatáshoz jutott Gabon olajkincseiből. Részben ezeknek a bensőséges kapcsolatoknak köszönhető, hogy amikor Nicholas Sarkozy hivatalba lépett, az első ember, akit felhívott, nem Bush, Blair vagy Merkel, hanem Omar Bongo volt.
Hogy ez a rendszer összeomlott, az a közelmúltbeli puccs története is egyben.
A francia állam Gabon feletti hatalmának megszűnése - és a neokolonializmus szigorúan ellenőrzött rendszerének összeomlása - tette lehetővé ezt a puccsot:
🔴 a Gabon és Franciaország közötti különleges kapcsolat többé nem létezik.
Nincs szimplán egyetlen oka annak, hogy a franciák és a gaboniak feladták a szoros kapcsolatot.
Egyesek talán az Elf-ügyre utalnak, amikor Eva Joly, egy norvég-francia bírónő feltárta a korrupció beteges mértékét, aminek következtében a francia kormány elhatárolódott a vállalattól.
Bár a francia korrupció az országon belül folytatódott, a leleplezések mértéke azt jelentette, hogy Franciaország az egész kontinensen szétszórta tétjeit - mivel nem engedhette meg magának többé, hogy ilyen szemtelenül keressen előnyt volt gyarmatain belül.
Mások talán Omar Bongo, a ravasz, hataloméhes kleptokrata halálára utalnak, akinek karizmatikus tekintélye, politikai érzéke és diplomáciai képességei szinte lehetetlenné tették a Bongo-rezsim kihívását.
Fia, Ali Bongo, bár ugyanolyan kleptokrata és brutális volt, mint apja, stratégiailag sokkal kevésbé volt meghatározó, amikor a globális ügyek geopolitikai irányvonaláról volt szó.
Az ifjabb Bongo ahelyett, hogy a francia széllel szemben finomkodott volna, inkább diverzifikálta a portfólióját.
Kifelé a francia totális ellenőrzés, befelé a szabad piac, a kínai befektetések és az angol-amerikai multinacionális cégek.
Gabon 2019-ben még a Nemzetközösséghez is csatlakozott - ez volt az eddigi legbiztosabb jele annak, hogy megpróbált eltávolodni a franciáktól.
👉👉 Az eredmény: az egykori gyarmati nagyúr pártfogásának drámai csökkenése, még ha az intézményi kapcsolatok erősek is maradtak. Gabon ismét kivétel nélkülivé vált - többé már nem a francia gyarmati ellenőrzés rejtett titka, hanem csak egy átlagos afrikai állam lett.
Bizonyos értelemben a Bongóktól való búcsú a kis Gabon számára nagyon is szükséges erősítés.
A legtöbb átlagos gaboni soha nem látta az úgynevezett függetlenség eredményeit.
Bár Gabonban nagy középosztály és egy szupergazdag elitből álló, habarcs-vékony réteg alakult ki, a lakosság többsége megdöbbentően szegény maradt.
Franciaország továbbra is úgy zsákmányolta ki az országot, mintha gyarmat lenne, méghozzá sokkal károsabb és szisztematikusabb módon, mint amikor valódi ellenőrzést gyakorolt.
A dinasztia elvesztése, amely lehetővé tette, hogy az olajban gazdag államból hatalmas pénzek szivárogjanak ki egy hatalmas francia csúszópénztárba, úgy tűnik, csak jó dolog lehet.
De korántsem egyértelmű, hogy az is lesz.
Hogy mit jelent ez a legutóbbi puccs, az igencsak kétértelmű. Igen, ez egy tiszta szakítás egy francia irányítású dinasztiától - de ifjabb Bongo amúgy is megpróbált eltávolodni Franciaországtól.
És még ez a tény is erősen vitatható: a gaboni katonai kormány új vezetője nem más, mint magának Ali Bongónak az unokatestvére.
Talán ez jellemző. Gabon egy olyan ország, amelynek közelmúltbeli történelmét a titkolózás határozta meg és amelynek szerény tipikussága megadja a jogot arra, hogy elrejtse a rendkívül érdekes és színes politikai életét meghatározó ritmusokat és mintákat. Ha levonhatunk valamilyen következtetést a közelmúltbeli puccsból, akkor az az, hogy ez valószínűleg nem fog megváltozni.
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás: UnHerd
Kérdés, hogy kik szervezték ezeket a puccsokat és miért! Jó lenne, ha a nép tette volna, de sajnos valószínűbb a szokásos...