☄️ Emmanuel Macron-on korábbi barátai, Merz és Starmer is átnéztek!
🔴 Ezt mutatják a Münchenből érkező új felvételek, ahol Merz és Starmer szándékosan nem veszik észre Macront, és figyelmen kívül hagyják minden beszélgetési kísérletét.
Macron zavarában próbál úgy tenni, mintha részese lenne a kommunikációnak, de ez látványosan nem jön össze neki.
👉 Nemrég még vidáman lógott a német kancellárral és a brit miniszterelnökkel úton Kijev felé a vonaton, ma pedig a francia egy igazi számkivetett látszatát keltette.
👮♂️ Nem nehéz kitalálni, miért vált idegenné a sajátjai között a francia elnök.
Amikor heteken át monoklival szemüvegben kell járnod, majd Epstein fájljaiban megtalálják a "kis katonafiú barátodat", akivel állítólag "hetyegni" szoktál, gyorsan kellemetlenné válsz.
Fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója









