Birodalmak halála: A történelem megmutatja, mi következik az amerikai hegemónia összeomlása után - TOP ELEMZÉS
A terjeszkedéstől, a termeléstől és a kereskedelemtől a hitelezés és a spekuláció felé való elfordulás évszázadok óta a hanyatlás előidézője és visz a jelzőválság, majd a bukás irányába
Birodalmak halála: A történelem megmutatja, mi következik az amerikai hegemónia összeomlása után.
Egy erről szóló nagyon érdekes friss elemzést fordítottam le számotokra magyarra, mert a jelen világunk, de a történelem, a közgazdaságtan és geopolitika iránt érdeklődőknek is nagyon fontos információkat tartalmaz.
A teljes cikket fordította, szerkesztette, kapcsolódó linkekkel és képekkel kiegészítette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
A terjeszkedéstől, a termeléstől és a kereskedelemtől a hitelezés és a spekuláció felé való elfordulás évszázadok óta a hanyatlás előidézője.
Az amerikai táj egyik furcsasága, hogy manapság a gazdaság financializációját1 széles körben elítélik, mint egészségtelen folyamatot, mégis keveset tesznek a visszafordítása érdekében. Volt idő, még az 1980-as és 90-es években, amikor a pénzügyek által vezérelt kapitalizmusnak a jobb tőkeelosztás és a dinamikusabb gazdaság idejét kellett volna elhoznia. Ezt a nézetet ma már nem gyakran hallani.
Ha tehát egy ilyen jelenséget túlnyomórészt negatívan ítélnek meg, de nem módosítanak rajta, akkor talán nem pusztán a politika hibájáról van szó, hanem inkább valami mélyebbről - mely a kapitalista gazdaság szerkezetében rejlik.
Természetesen lehetséges, hogy a jelenlegi cinikus és hataloméhes elitre fogjuk rá a dolgok jelenlegi állásának hibáit és itt megállítsuk az elemzést.
A történelem vizsgálata azonban feltárja a pénzügyi rendszer visszatérő eseteit, amelyek figyelemre méltó hasonlóságokat mutatnak, ami arra a következtetésre késztet, hogy talán az amerikai gazdaság elmúlt évtizedekben kialakult helyzete nem egyedülálló és hogy a Wall Street egyre növekvő hatalma bizonyos értelemben eleve elrendeltetett.
Giovanni Arrighi bemutatása: A financializáció mint ciklikus jelenség
Ebben az összefüggésben érdemes újra felidézni Giovanni Arrighi (1937-2009) olasz politikai közgazdász és a globális kapitalizmus történésze munkásságát.
Arrighi, akit gyakran leegyszerűsítő módon marxista történésznek bélyegeznek - ez a címke túlságosan is szűkítő, tekintve munkásságának széleskörűségét -,
ℹ a reneszánszig visszanyúlóan vizsgálta a kapitalista rendszerek eredetét és fejlődését, és kimutatta, hogy a pénzügyi expanzió és összeomlás visszatérő szakaszai hogyan támasztják alá a szélesebb körű geopolitikai átrendeződéseket.
Elméletében központi helyet foglal el az a gondolat, hogy
az egymást követő hegemónok felemelkedésének és bukásának ciklusa a financializáció válságában végződik. A financializációnak ez a szakasza az, amely megkönnyíti a következő hegemónhoz való átmenetet.
📍 Arrighi e ciklikus folyamat eredetét a 14. századi olasz városállamokra datálja, egy olyan korszakra, amelyet a modern világ születésének nevez.
A genovai tőke és a spanyol hatalom házasságától, amely a nagy felfedezéseket eredményezte, végigköveti ezt az utat Amszterdamon, Londonon és végül az Egyesült Államokon keresztül.
ℹ A ciklus minden esetben rövidebb és minden új hegemón nagyobb, összetettebb és hatalmasabb, mint az előző.
És, ahogy fentebb említettük, mindegyik a hegemónia végső szakaszát jelző pénzügyi válságban végződik.
Ez a szakasz azonban megtermékenyíti azt a talajt is, amelyben a következő hegemón csírázni fog, így a financializációt egy közelgő hegemónváltás előhírnökeként jelöli meg.
Lényegében a felemelkedő hatalom részben úgy emelkedik ki, hogy igénybe veszi a financializált és hanyatló hatalom pénzügyi erőforrásait.
Arrighi 1560 körül észlelte a financializáció első hullámát, amikor a genovai üzletemberek kivonultak a kereskedelemből és a pénzügyekre specializálódtak, ezáltal szimbiózisban lévő kapcsolatokat alakítottak ki a Spanyol Királysággal.
A következő hullám 1740 körül kezdődött, amikor a hollandok kezdtek kivonulni a kereskedelemből, hogy "Európa bankáraivá" váljanak.
Nagy-Britanniában a pénzügyesítés, amelyet alább vizsgálunk, a 19. század vége körül jelentkezett; az Egyesült Államok esetében az 1970-es években kezdődött.
ℹ A hegemóniát úgy definiálja, mint "egy állam hatalmát a szuverén államok rendszere feletti vezetési és kormányzási funkciók gyakorlására".
E fogalom központi eleme az a gondolat, hogy történelmileg ez a kormányzás annak átalakulásával függ össze, hogy az államok közötti kapcsolatrendszer önmagában hogyan működik és azzal is, hogy mind abból áll, amit geopolitikai dominanciának neveznénk, de egyfajta szellemi és erkölcsi vezetésből is.
🔴 A hegemón hatalom nemcsak az államok közötti versengésben emelkedik a csúcsra, hanem valójában magát a rendszert is a saját érdekében kovácsolja. A hegemón saját hatalmának kiterjesztésére való képességének kulcsa az a képesség, hogy nemzeti érdekeit nemzetközi érdekekké tudja alakítani.
❗ A jelenlegi amerikai hegemónia megfigyelői felismerik a globális rendszer amerikai érdekek szerinti átalakulását. Egy ideológiailag feltöltött, "szabályokon alapuló" rend fenntartása - látszólag mindenki javára - jól illeszkedik a nemzeti és a nemzetközi érdekek összemosásának kategóriájába.
Eközben az előző hegemónnak, a briteknek megvolt a saját verziója, amely magában foglalta mind a szabadkereskedelmi politikát, mind a hozzá illeszkedő ideológiát, amely a nemzetek jólétét hangsúlyozta a nemzeti szuverenitással szemben.
Visszatérve a financializáció kérdésére, annak korszakos aspektusára vonatkozó eredeti felismerés először Fernand Braudel francia történésztől származik, akinek Arrighi tanítványa volt. Braudel megfigyelte, hogy a pénzügyesítés, mint egy adott társadalom uralkodó kapitalista tevékenységének felemelkedése a közelgő hanyatlás jele.
ℹ Arrighi átvette ezt a megközelítést és "A hosszú huszadik század" című fő művében kidolgozta elméletét a kapitalista rendszeren belüli felemelkedés és összeomlás ciklikus mintázatáról, amelyet "a felhalmozás rendszerszintű ciklusának" nevezett.
❗️ Ezen elmélet szerint a felemelkedés időszaka a kereskedelem és a termelés bővülésén alapul. Ez a szakasz azonban végül eléri az érettséget és ekkor már nehezebbé válik a tőke nyereséges újrabefektetése a további terjeszkedésbe.
Más szóval, a gazdasági erőfeszítések, amelyek a felemelkedő hatalmat a magasba juttatták, egyre kevésbé lesznek jövedelmezőek, mivel a verseny fokozódik, és sok esetben a reálgazdaság nagy része a periférián vész el, ahol alacsonyabbak a bérek. A növekvő adminisztratív kiadások és az egyre bővülő hadsereg fenntartásának költségei szintén hozzájárulnak ehhez.
JELZŐVÁLSÁG
📍 Ez ahhoz vezet, amit Arrighi "jelzőválságnak" nevez, vagyis olyan gazdasági válságnak a kialakulásához, amely jelzi az anyagi terjeszkedésen keresztüli felhalmozásról a pénzügyi terjeszkedésen keresztüli felhalmozásra való áttérést.
Ezután egy olyan szakasz következik, amelyet a pénzügyi közvetítés és a spekuláció jellemez.
Ezt úgy is elképzelhetjük, hogy miután egy nemzet elveszítette gazdasági jólétének tényleges alapját, a pénzügyek felé fordul, mint a végső gazdasági terület felé, ahol a hegemónia fenntartható. A financializáció szakaszát tehát a pénzügyi piacok és a pénzügyi szektor túlzott hangsúlyozása jellemzi.
Hogyan késlelteti a financializáció az elkerülhetetlent
A financializáció korrozív jellege azonban nem látszik azonnal - sőt, épp ellenkezőleg.
Arrighi bemutatja, hogy a financializáció felé fordulás, amely kezdetben igen jövedelmező, hogyan biztosíthat átmeneti és illuzórikus haladékot a hanyatlás pályájáról és így elhalasztja a végső válság kialakulását.
Például az akkori uralkodó hegemónt, Nagy-Britanniát sújtotta a legsúlyosabban az 1873-1896 közötti úgynevezett “hosszú depresszió”, az elhúzódó rossz közérzetű időszak, amelynek során Nagy-Britannia ipari növekedése lelassult, gazdasági tekintélye pedig csökkent.
Arrighi ezt a "jelzőválságként" azonosítja - a ciklus azon pontjaként, amikor a termelőerő megszűnik és a pénzügyesítés beindul.
És mégis, ahogy Arrighi idézi David Landes 1969-ben megjelent "The Unbound Prometheus" című könyvét, "mintha varázsütésre fordult volna a kerék".
A század utolsó éveiben az üzleti élet hirtelen javult és a profitok emelkedtek.
"Visszatért a bizalom - nem a korábbi évtizedek borongós időszakát megszakító rövid fellendülések foltos, tünékeny bizalma, hanem egy olyan általános eufória, amilyen az 1870-es évek eleje óta nem uralkodott.......
Egész Nyugat-Európában ezek az évek úgy élnek tovább az emlékezetben, mint a régi szép idők - az Edward-korszak, la belle époque." (a szép korszak).
Minden újra jónak tűnt.
Arrighi szerint
azonban semmi varázslatos nincs a nyereség hirtelen helyreállásában. Ami történt, az az, hogy "miközben ipari fölénye csökkent, pénzügyei diadalmaskodtak, és a világ fizetési rendszerében szállítmányozóként, kereskedőként, biztosítási brókerként és közvetítőként nyújtott szolgáltatásai minden eddiginél nélkülözhetetlenebbé váltak".
💲 Más szóval, a pénzügyi spekuláció nagymértékű bővülése következett be. 💲
Kezdetben a bővülő pénzügyi jövedelem nagy része a korábbi befektetésekből származó kamatokból és osztalékokból származott.
❗️ De egyre nagyobb részt finanszírozott az, amit Arrighi úgy nevez:
"az árutőke belföldi átalakítása pénztőkévé".
Eközben, ahogy a többlettőke kivonult a kereskedelemből és a termelésből, a brit reálbérek az 1890-es évek közepétől kezdve csökkenésnek indultak - ez az elmúlt öt évtized tendenciájának megfordulása.
A pénzügyi és üzleti elit gazdagodása a reálbérek általános csökkenése közepette olyasmi, ami a jelenlegi amerikai gazdaság megfigyelőinek ismerősen cseng.
Lényegében a financializáció felkarolásával Nagy-Britannia kijátszotta az utolsó kártyáját, amellyel megakadályozhatta birodalmi hanyatlását.
ℹ Ezen túlmenően az első világháború pusztulása és a két világháború közötti időszak ezt követő instabilitása volt a "rendszerszintű káosz" - Arrighi szerint "rendszerkáosz" - megnyilvánulása, amely jelenség különösen a jelző- és végválságok idején válik láthatóvá.
Történelmileg, Arrighi megfigyelése szerint,
❗️ ezek az összeomlások a nyílt háborúkba való átcsapással járnak együtt
konkrétan a harmincéves háború (1618-48),
a napóleoni háborúk (1803-15)
és a két világháború.
Érdekes és némileg ellentmondásos módon ezekben a háborúkban jellemzően nem a fennálló hegemón és a kihívó állt szemben egymással (ez alól az angol-holland tengeri háborúk jelentős kivételt jelentenek).
Inkább jellemzően más riválisok akciói siettették a végső válság bekövetkeztét.
De még a hollandok és a britek esetében is a konfliktus együtt élt az együttműködéssel, mivel a holland kereskedők egyre inkább Londonba irányították a tőkéjüket, ahol az jobb hozamot hozott.
A Wall Street és az utolsó hegemón válsága
❗️ A jelzőválságból eredő financializációs folyamat megdöbbentő hasonlóságokkal ismétlődött meg Nagy-Britannia utódjának, az Egyesült Államoknak az esetében.
Az 1970-es évek az USA számára a mély válság évtizede volt, magas inflációval, az arany-standard 1971-es feladása után gyengülő dollárral és - ami talán a legfontosabb - az amerikai gyártás versenyképességének elvesztésével.
Mivel az olyan felemelkedő hatalmak, mint Németország, Japán és később Kína képesek voltak a termelés tekintetében felülmúlni, az USA is elérte ugyanazt a fordulópontot és elődeihez hasonlóan a financializáció felé fordult.
Az 1970-es évek Judith Stein történész szavaival élve
a "sarkalatos évtized" volt, amely "megpecsételte az egész társadalomra kiterjedő átmenetet az iparról a pénzügyekre, a gyárból a kereskedőtérre".
Arrighi magyarázata szerint
❗️ ez tette lehetővé, hogy az USA hatalmas mennyiségű tőkét vonzzon magához és a deficitfinanszírozás modellje felé mozduljon el - az amerikai gazdaság és állam egyre nagyobb mértékben eladósodott a világ többi részével szemben.
❗️ A financializáció azonban azt is lehetővé tette az USA számára, hogy újjáépítse gazdasági és politikai hatalmát a világban, különösen mivel a dollár globális tartalékvalutává vált.
Ez a kegyelemdöfés adta az USA-nak a jólét illúzióját az 1980-as évek végén és a 90-es években, amikor, ahogy Arrighi mondja,
"volt ez az elképzelés, hogy az Egyesült Államok "visszatért"". Kétségtelen, hogy fő geopolitikai riválisának, a Szovjetuniónak a megszűnése hozzájárult ehhez a felemelő optimizmushoz és ahhoz az érzéshez, hogy a nyugati neoliberalizmus igazolást nyert.
🔴 A felszín alatt azonban a hanyatlás tektonikus lemezei még mindig őröltek, ahogy az USA egyre inkább függővé vált a külső finanszírozástól, és egyre nagyobb mértékben növelte a tőkeáttételt a reálgazdasági tevékenység egyre csökkenő szeletén, amelyet gyorsan kiszerveztek és kiürítettek.
Ahogy a Wall Street egyre nagyobb teret nyert, számos alapvető amerikai gazdaságot lényegében a pénzügyi profit kedvéért megfosztottak a vagyontárgyaktól.
De, ahogy Arrighi rámutat, a financializáció csak megakasztja az elkerülhetetlent és ezt csak a későbbi amerikai események tették nyilvánvalóvá.
ℹ Az 1990-es évek végére maga a financializáció is kezdett meghibásodni, kezdve az 1997-es ázsiai válsággal és az azt követő dotcom-buborék kipukkadásával, majd a kamatlábak csökkentésével folytatódott, ami felfújta a 2008-ban oly látványosan kirobbanó ingatlanbuborékot.
🔴Azóta a pénzügyi rendszer egyensúlytalanságainak kaszkádja csak felgyorsult és csak az egyre kétségbeesettebb pénzügyi trükkök - egyik buborékot a másik után felfújva - és a nyílt kényszer kombinációja tette lehetővé, hogy az USA még egy kicsit tovább meghosszabbítsa hegemóniáját, mint ahogyan az ideje lejárt.
1999-ben Arrighi egy Beverly Silver amerikai tudóssal közösen írt cikkében foglalta össze a korabeli kényszerhelyzetet.
🚨 Negyed évszázad telt el e szavak megírása óta, de akár a múlt héten is írhatták volna őket:
"Az elmúlt mintegy húsz év globális pénzügyi expanziója nem a világkapitalizmus új szakasza és nem is a "globális piacok eljövendő hegemóniájának" előhírnöke.
Inkább annak a legvilágosabb jele, hogy hegemón válság közepén vagyunk.
Mint ilyen, a terjeszkedés várhatóan átmeneti jelenség lesz, amely többé-kevésbé katasztrofálisan ér véget...
De az a vakság, amely miatt [a múlt hegemón államainak] uralkodó csoportjai összetévesztették az 'őszt' hatalmuk új 'tavaszával', azt eredményezte, hogy a vég hamarabb és katasztrofálisabban jött el, mint ahogyan egyébként bekövetkezett volna... Hasonló vakság figyelhető meg ma is.".
A többpólusú világ egyik korai prófétája
Arrighi kései munkájában Kelet-Ázsia felé fordította figyelmét és felmérte a következő hegemóniára való átmenet kilátásait.
Egyrészt Kínát az amerikai hegemónia logikus utódjaként azonosította.
Ennek ellensúlyaként azonban nem látta, hogy az általa felvázolt ciklus a végtelenségig folytatódna és úgy vélte, eljön majd az a pont, amikor már nem lehet nagyobb és átfogóbb szervezeti struktúrákkal rendelkező államot életre hívni. ❌
Talán - spekulált - az USA éppen azt az expanzív kapitalista hatalmat képviseli, amely a kapitalista logikát a földi határokig vitte.
Arrighi a felhalmozás rendszerszintű körforgását is a kapitalizmus velejáró jelenségének tekintette, amely nem alkalmazható a kapitalizmus előtti időkre vagy a nem kapitalista formációkra.
2009-ben, halálakor Arrighi véleménye szerint Kína továbbra is döntően nem kapitalista piaci társadalom maradt. Az, hogy hogyan fog fejlődni, nyitott kérdés maradt.
Bár Arrighi nem volt dogmatikus a jövő alakulásával kapcsolatban és elméleteit nem alkalmazta determinisztikusan, különösen az elmúlt évtizedek fejleményeit illetően, határozottan beszélt arról, amit mai nyelven úgy lehetne nevezni, hogy
👉 a többpólusú világhoz való alkalmazkodás szükségességét.
1999-es cikkükben ő és Silver azt jósolta, hogy
"a Nyugat többé-kevésbé küszöbön álló, a világkapitalista rendszer vezető pozíciójából történő bukása lehetséges, sőt valószínű".
Szerintük
az USA "még nagyobb képességekkel rendelkezik, mint Nagy-Britannia egy évszázaddal ezelőtt, hogy hanyatló hegemóniáját kizsákmányoló uralomra alakítsa át".
Ha a rendszer végül összeomlik, "az elsősorban az USA alkalmazkodással és alkalmazkodással szembeni ellenállása miatt lesz. És fordítva, az USA alkalmazkodása és alkalmazkodása a kelet-ázsiai régió növekvő gazdasági hatalmához elengedhetetlen feltétele az új világrendre való nem katasztrofális átmenetnek".
Hogy ez az alkalmazkodás bekövetkezik-e, még nem tudni, de Arrighi pesszimista hangot üt meg, megjegyezve, hogy
minden hegemón, uralmi ciklusa végén, "végső fellendülést" él át, amely során "nemzeti érdekeit követi, tekintet nélkül a rendszerszintű problémákra, amelyek rendszerszintű megoldásokat igényelnek".
Ennél találóbb leírást nem lehet megfogalmazni a jelenlegi helyzetről.
A rendszerszintű problémák egyre szaporodnak, de a washingtoni szklerotikus ancien régime nem foglalkozik velük.
Összetévesztve a pénzügyiesített gazdaságát egy erőteljes gazdasággal, túlbecsülte az általa irányított pénzügyi rendszer fegyverré tételének erejét, így ismét "tavaszt" látott ott, ahol csak "ősz" van. Ez, ahogy Arrighi megjósolja, csak felgyorsítja a véget.
Írta: Henry Johnston, az RT szerkesztője.
A teljes cikket fordította, szerkesztette, kapcsolódó linkekkel és képekkel kiegészítette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Death of empires: History tells us what will follow the collapse of US hegemony
The turn away from expansion, production and trade toward lending and speculation has precipitated decline for centuries
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében! 👉
vagy előfizetőként csatlakozzatok az oldalhoz!
A financializáció (vagy brit angolul financialisation) kifejezés néha a pénzügyi kapitalizmus 1980-tól napjainkig tartó fejlődésének leírására használatos, amelyben az adósság-tőke arány nőtt, és a pénzügyi szolgáltatások a nemzeti jövedelem egyre nagyobb részét tették ki a többi ágazathoz képest.
A financializáció olyan gazdasági folyamatot ír le, amelynek során a cserét pénzügyi eszközök közvetítésével könnyítik meg. A financializáció lehetővé teheti, hogy a valós javak, szolgáltatások és kockázatok könnyen cserélhetők legyenek pénzre, és így az emberek könnyebben racionalizálják vagyonukat és jövedelemáramlásaikat.