A távoli háborúk egyfajta terápiává váltak? Gáza, Ukrajna és hajszánk valamiféle katarzis után... Miért imádunk bevonódni idegen konfliktusokba?
A konfliktus virtuális résztvevőivé váltak fotelben ülő tömegek, mintha a saját életük és jövőjük függne tőle, megsemmisítve és dehumanizálva az ellentétes álláspontot képviselőket.
Abban a pillanatban, amikor a Hamász végrehajtotta szörnyű terrortámadásait Izrael ellen, a gázai háború azonnal globalizálódott és visszhangzott olyan emberek tömegeinek szívében és elméjében is, akik nem voltak sem izraeliek, sem gázaiak.
A közösségi médiában milliók választották ki az egyik oldalt, büszkén kitűzve szolidaritási zászlóikat és elítélve ellenfeleiket, mint gonosz terroristákat vagy népirtó elnyomókat. Az UnHerd erről szóló elemzését teljes egészében lefordítottam számotokra. (VilagHelyzete)
KONFLIKTUSOK VIRTUÁLIS RÉSZTVEVŐIVÉ VÁLTUNK
Mind a külföldi államok, mind a lakosság reflexszerűen foglalt állást, szidva az antiszemitizmust vagy a telepes-kolonializmust és azonosulva az "áldozatokkal" egy olyan manicheista*** küzdelemben, amely nem törődik sem a történelmi kontextussal, sem az árnyalatokkal vagy a nyílt vitával.
(*** A Manicheizmus a 3. és a 7. század között virágzott, és ekkor a Föld egyik legelterjedtebb vallása, az iszlám elterjedése előtt a kereszténység legfőbb riválisa volt. Ez az egyetlen világvallás, amely teljesen kihalt.)
A konfliktus virtuális résztvevőivé váltak, mintha a saját életük és jövőjük függne tőle, megsemmisítve és dehumanizálva az ellenzéki másikat, ahogyan a legszélsőségesebb hamaszos iszlamista vagy izraeli cionista tenné.
Az egész epizód párhuzamba állítható az ukrajnai háborúra adott globális reakcióval, amelyben az Ukrajnával mint a külföldi agresszió áldozatával való szolidaritás vagy az Oroszországgal mint a nyugati hegemón túlhatalom áldozatával való együttérzés megosztotta a világot.
ℹ Egyesek ezt a jelenséget az emberi együttérzés és gondoskodás jellemzőjének tekinthetik - a modern technológia hatalmának köszönhetően az emberi szenvedés nagyobb tudatosságának eredményének. Mégis, számos példa van a brutális konfliktusokra és atrocitásokra, amelyek nem keltik fel a nemzetközi közvélemény és a kormányok figyelmét és így helyi szinten maradnak, sőt végül figyelmen kívül is hagyják őket.
A történelem alapján a távoli háborúknak a kívülállók általi globális internalizálása*** rendkívül szokatlan és meglehetősen patologikus fejlemény.
ℹ (Internalizálás: Azt a folyamatot jelenti, hogy az egyén olyan mértékben sajátítja el, teszi magáévá a rajta kívülálló forrásból érkező értékeket, attitűdöket és normákat, hogy akkor is azoknak megfelelően viselkedik, ha nem számít külső negatív szankcióra a norma megszegése esetén.)
ℹ Ez akkor következik be, amikor mind az uralkodó osztályok, mind a civil lakosság szerte a világon egy távoli külső konfliktust egzisztenciális értelemben kezd érzékelni és messianisztikus főszereplőként önmagát helyezi a középpontba.
A kérdés az: MIÉRT TESSZÜK EZT?
Tekintve, hogy az ukrajnai és a gázai háborúk jellegzetesen modernek - egyrészt a pusztítás nagysága miatt, másrészt azért, mert ezek igazából a nacionalizmus konfliktusai, de egy olyan kortárs ideológia kapcsolja össze őket, amely a népek jövőjét államokhoz köti.
Másrészt a globális környezet, amelyben ezek a háborúk zajlanak, az értelem és a legitimitás mély válságát jelenti, amelyet a hatvanas évek óta mind a bal-, mind a jobboldalon bekövetkezett identitárius fordulat, valamint az élet minden aspektusának teljes átpolitizálódása csak tovább súlyosbít.
📍 A mai globalizált világban az identitáson alapuló létezés, amely elmossa a politikai és a személyes kapcsolatok közötti határokat, a szegény ember számára helyettesítőjévé vált annak a mélyen gyökerező és megtestesült értelemnek, amely korábban a közösségi, hagyományos életből származott és amelyet egy kultúrán belül közösen tartottak viszonyítási pontként.
A külső irányítási helyről érkező hatást illetően minden modern identitás azt tükrözi, amit Nietzsche eredendő "ressentimentális" késztetésnek nevezett és
egy absztrakt és erősen szimbolikus "mi" rendszerszintű elnyomásának leküzdése köré épül
egy kiváltságos "ők" által, akiket aztán gonosznak állítanak be.
🟢 Ebben a metafizikai beszámolóban az elnyomottnak lenni erkölcsileg magasabb rendű. A kiváltság és a hatalom eredendően gonosz.
Az ember pedig azáltal válhat igazzá, hogy egységet vagy azonosságot vetít ki az erényes áldozattal kapcsolatban.
ℹ Izraelben és Ukrajnában egyaránt láthatjuk, hogy ez a tragikus küzdelem a modern én koherenciájáért a "megfosztottakkal" való önazonosításon keresztül hogyan folytatódik a globális geopolitika területén is.
Függetlenül a globalizált konfliktusok tényleges történelmi kontextusától és a két oldal partizánjai közötti látszólagos ellenségeskedéstől,
ℹ e látszólag bináris és zéróösszegű konfliktusok ellentétes oldalainak (akik valójában nem is tapasztalják meg a háborút és annak erőszakát) mögöttes motivációja valójában az elnyomás feletti versengés és az "erényes" áldozat meghatározásáért folytatott küzdelem.
📍 Más szóval, a földért, erőforrásokért és a túlélésért folytatott valódi háborúkat a világ többi része magáévá teszi és áldozatháborúkká alakítja át, amelyekkel sajátosan tudnak azonosulni.
📍 A háború így terápiává válik számukra és befelé fordulhatnak, mint az identitásképzés egy újabb eszköze az egyén belső társadalmi identitáskeresésében.
📍 A külföldön élő civil lakosság számára ezek a távoli konfliktusok tehát több mint puszta figyelemelterelés: lehetőséget nyújtanak a katarzisra.
A modernitás automatizmusa alatt élt, atomizált élet egzisztenciális szorongásaiból való menekülés múló lehetőségét kínálják és a háború virtuális tüzében kovácsolt egység, tisztaság és lelki közösség érzését - mindezt a digitális eszközök biztonságából és kényelméből.
Ahogy Ernst Jünger írta a Háború mint belső élmény című, gyakran mellőzött monográfiájában:
"a cselekvés önmagában semmi, a meggyőződés minden" - és a hipermodernitás elveszett mimetikus lelkei ezt megtestesítik.
A helyi háborúk globális internalizálását motiváló civil és politikai mozgatórugók együttesen magyarázzák azt a különös jelenséget, amelyet már George Orwell is érzékelt a 20. században "átvitt nacionalizmus" néven:
"Az áthelyezett nacionalizmus, akárcsak a bűnbakok használata, a megváltás elérésének módja anélkül, hogy az ember megváltoztatná a magatartását".
📍 Az áthelyezés lehetővé teszi, hogy valaki "sokkal nacionalistább legyen, mint amilyen valaha is lehetne a szülőhazája nevében" és eközben erkölcsi tőkére és társadalmi presztízsre tegyen szert.
A disszidens jobboldal és a háborúellenes baloldal tiltakozásai ellenére Ukrajna a paradigmatikus példa erre; gondoljunk csak arra, hogy az uralkodó osztály és az egyetemeken, a médiában és a hivatásos menedzserek körében lévő civil bázis között milyen elsöprő konszenzus alakult ki az erényes elnyomottak kilétét illetően (segítek: nem az oroszok voltak azok), és hogy ez a konszenzus, amelyet az európai fővárosok is tükröznek, hogyan állította a Nyugatot Ukrajna mögé.
A politikai rezsim számára a nacionalizmus pótlására szolgáló gyakorlatok azonban nem mindig zökkenőmentesek és gyorsan mérgezővé és maróvá válhatnak.
Amint azt már az izraeli-gázai konfliktus esetében is láthattuk, baj akkor keletkezik, ha egy rezsim berendezkedése és a civil támogatás forrásai az elnyomásról szóló narratívák spektrumának különböző végein találják magukat.
A jelenlegi szakadék
- a Biden-kormányzat megkérdőjelezhetetlen támogatása Izrael, mint a terrorizmus áldozata felé
- és a demokrata bázis nagy része között, amely elítéli azt, amit "palesztin népirtásnak" neveznek, egyértelműen jelzi, hogy alapvetően nem értenek egyet az "erényes áldozat" kilétét illetően.
Hasonló dinamika figyelhető meg a brit Munkáspártban is. Ily módon a külföldi háborúk internalizálása a politikai instabilitás és a belpolitikai viszályok forrásává válhat.
❗ Sőt, a külföldi háborúk ilyen internalizálása nemcsak társadalmi viszály forrása lehet, hanem a rájuk való nyilvános és politikai reagálás a virtuálisnál is többre ösztönözhet - amely a távoli konfliktusokba való fizikai beavatkozáshoz is vezethet, ami esetleg valódi regionális vagy akár világháborúvá fokozhatja azokat, nem is beszélve arról, hogy a beavatkozó hatalom nemzeti érdekeit és biztonsági prioritásait teljesen eltorzíthatja.
Végül is az ideológia és a fanatizmus neheztel a közeledésre és a diplomáciára.
Christopher Coker, a nemzetközi teoretikus és háborús tudós szeptemberi halála előtti utolsó kommentárjainak egyikében azt írta:
"a [háború] egzisztenciális dimenziója nem kevésbé fontos [mint a politikai oldala], mivel a hatalom is benne van, vagy helyesebben talán azoknak a hatalommal való felhatalmazása - mind anyagi, mind szellemi értelemben -, akik a tényleges harcot vívják".
Ehhez még hozzá kell tennünk:
"és azoknak a hatalom iránti vágyát is jelenti, akik bár nem vesznek részt a tényleges harcokban - de mégis helyettesítő módon élnek ezen hatalommal".
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: UnHerd
Gaza, Ukraine and our quest for catharsis - Faraway wars have become a form of therapy
https://unherd.com/2023/11/gaza-ukraine-and-our-quest-for-catharsis/
A világ vezetői a manistream médián keresztül igyekeznek az emberek igazságérzetét a maguk oldalára állítani. Orosz, ukrán háború, az oroszok a rosszak, az ukránok a jók. Izraeli palesztin konfliktusban Izrael az "áldozati bárány", a palesztinok az "emberállatok". Mindez addig igaz, amíg a még gondolkodásra képes, és főleg hajlandó ember meg nem piszkálja a felszínt, és nem tekint a szőnyeg alá. Egyből kiderül, hogy szinte semmi sincs úgy, ahogy igyekeznek elhitetni velünk. Onnan kezdve álságos az egész történet, hogy a valódi okokat elhallgatják. Mihelyt a valódi okai egy háborúnak kiderülnek, a még gondolkodók rájönnek, hogy a háború se csak fekete, vagy fehér. Nem mindig az, az áldozat, akit annak kiáltottak ki. Sőt, az is lehet, hogy éppen ő provokálta ki az ellene irányuló támadást.
Az egészséges lelkiismeretű emberek azáltal ítélik meg a jót és a rosszat, az igazat vagy a hazugságot. Kivéve azon népcsoportokat, akiknek törvényeket kellett adni, hogy tudják mi a jó és mi a rossz... Nekik csak a jelen világkor vége után lesz a szívükbe írva az isteni törvény... Addig viszont megpróbálják kitalálni, hogy az emberek miért ítélnek meg mindent "érzelmiszinten". Mivel viszont sejtenek valamit a lelkiismeretről- amit ők ugyan nem ismernek -, ezért folyamatos hazudozással befolyásolják az általuk leuralt emberiség lelkiismeretét, hogy azok téves/hazug információk alapján ítéljenek, és azok alapján cselekedjenek emezek érdekei szerint... Soha nem látott még az emberiség ennyi hazugságot, mint korunkban. 100 mondatból talán 1 se igaz!