☄️ A cenzúra és az orwelli tényellenőrök visszaállítását követelte az Európa Parlamentben a Magyar Péter párt Facebook-tól átszerződtetett képviselője, Dávid Dóra! Legalább már van egy második név is, akit megismerhetünk és jelzi az irányt, amit képviselnek!
‼️A szólásszabadság súlyos korlátozását jelentő gyakorlat, vagyis a tényellenőrök cenzúrájának megszüntetését egyébként maga a FB vezetője jelentette be még Donald Trump beiktatása előtt!
Ezáltal bizonyított tény lett a mindig is sejtett eljárás, hogy a FB politikai alapon cenzúrázott, az amerikai demokrata adminisztráció nyomására. A piszkos munkát a tényellenőrök végezték el. A hivatkozási alap az álhírek elleni küzdelem volt.”
A neki feltett egyszerű kérdésekre sem volt képes válaszolni! ❌
„Európában sok helyen olyan szervezetek végzik a tényellenőrzéseket, amelyeket amerikai baloldali körök támogatnak. Az Európai Bizottság pedig beszáll a finanszírozásba. Miért?” – tette fel a kérdést Dömötör Csaba.
„Nem csupán politikusokat cenzúráznak, hanem választókat. Tízmilliókat, akik nem akarnak bevándorlást, elegük van az ideológiai őrültségekből, és azt akarják, hogy Európa végre álljon a saját lábára.” - tette hozzá.
Dávid Dóra nem árulta el, hogyan működtették pontosan a cenzúragépezetet, sőt szerinte a tényellenőrzés nem is cenzúra.
Ezen a morbid állásponton nem is csodálkozik senki, ha figyelembe veszi, hogy sok évig, egészen a tavalyi uniós parlamentbe kerüléséig a Facebook jogtanácsosaként dolgozott.
Szomorú módon csak kínjában vigyorgott és értelmes választ adni nem tudott, miközben továbbra is a cenzúra mellett kardoskodott!
KÍNOS! AGGASZTÓ ÉS JELZÉSÉRTÉKŰ!
Szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Kapcsolódó VilagHelyzete-cikkek:
A Facebook elveti és felhagy a „politikailag elfogult” tényellenőrzés alkalmazásával! Beismerték, mennyire ártottak vele!
Újabb győzelem az igazság felé tartó utunkon! Mark Zuckerberg elveti és felhagy a „politikailag elfogult” tényellenőrzés alkalmazásával
Zuckerberg beismerte, hogy a Facebook cenzúrázta Hunter Biden történetét az FBI figyelmeztetése után
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója elmondta, hogy platformja azon dolgozott, hogy korlátozza a Joe Biden elnök fiáról, Hunterről szóló robbanásveszélyes történet hatókörét, miután a szövetségi bűnüldöző szervek felszólították, hogy "legyen éber" a külföldi félretájékoztatással kapcsolatban.
A CIA el tudja olvasni a WhatsApp üzeneteket - A Zuckerberg / Joe Rogan interjú
A CIA el tudja olvasni a WhatsApp üzeneteket - Zuckerberg
Share this post