A 20. századi rend összeomlása azt jelenti, hogy a világ egy nagyon veszélyes hely lett
A mai válságok azt mutatják, hogy a régi megállapodások lejártak.
Fjodor Lukjanov: A 20. századi rend összeomlása azt jelenti, hogy a világ nagyon veszélyes helyen van
A mai válságok azt mutatják, hogy a régi megállapodások már nem érvényesek.
Szerző: Fjodor Lukjanov, a Russia in Global Affairs főszerkesztője, a Kül- és Védelempolitikai Tanács elnökségének elnöke, a Valdai Nemzetközi Vitaklub kutatási igazgatója.
Tajvan ebben a hónapban a globális figyelem középpontjába került. Pontosabban a figyelem az USA és Kína kapcsolatára irányul a sziget státuszának zavaros és kétértelmű értelmezése kapcsán. Ez a homály 50 éve alapozza meg a Washington és Peking közötti interakciót.
A de jure (Tajvan Kína tartománya) és a de facto (Tajvan független terület) helyzet összekapcsolásáról szóló megállapodás elegáns újítás volt az 1970-es évek elején. Ez előkészítette az utat a két óriáshatalom közötti nagyon intenzív kapcsolatok kialakulásához, először politikai, majd gazdasági téren. Az előfeltétel egy hallgatólagos megállapodás volt a sziget határainak furcsa természetéről - egyszerre valós és képzeletbeli határokról.
Most eljött az idő, amikor ez a megállapodás már nem érvényes.
A nemzetközi kapcsolatok egész története arról szól, hogy az egyik fél határokat állít fel, a másik pedig megpróbálja átlépni azokat. Szó szerint és átvitt értelemben is.
Nem volt olyan évszázad, amikor a határok megváltoztathatatlanok maradtak volna, legalábbis azokon a területeken, ahol a nemzetközi politika akkoriban összpontosult. És az is világos, hogy a választóvonalak újrarajzolása soha nem ment erőszak alkalmazása nélkül.
A huszadik század vége azt a benyomást - vagy illúziót - keltette, hogy a geopolitikai szokások megváltoztak.
Az előző 100 év viharos volt, beleértve a világháborúkat és a dekolonizációt - több tucat új állam megalakulásával. Az 1970-es évekre azonban viszonylagos egyensúly alakult ki.
A gyarmatbirodalmak megbékéltek saját és mások határaival. Európában, a politikai feszültségek középpontjában megállapodás született, amelynek kifejeződése a Helsinki Záróokmány volt. Ez tulajdonképpen a befolyási szférák felosztása volt a Szovjetunió és az USA között, a meglévő határok - formális (állami) és informális (politikai) - elismerésével. a második rész tartalmazott egy árnyalatot: Moszkva hozzájárulása az általános humanitárius elvekhez, nyitott egy kiskaput. Ez kiemelkedő szerepet játszott a későbbi folyamatokban, különösen a szovjet rendszer válságának súlyosbításában. Ez utóbbi kétségtelenül saját problémáinak esett áldozatul, de volt egy külső katalizátor is, amely belső polgári aktivitást serkentett.
Ezek a megállapodások fontos mérföldkövet jelentettek a játékszabályok megfogalmazásában. A felek többek között abban állapodtak meg, hogy nem kísérlik meg az államhatárok klasszikus erővel történő megváltoztatását.
Azóta a konfrontáció a határok láthatatlan - szellemi és ideológiai - eltolására tett kísérletekbe torkollott. Az USA és szövetségesei sikeresebbek voltak.
A késői és a hidegháború utáni időszak a nyugati befolyás erőteljes elterjedésének időszaka volt korábbi ellenfelei felett. A nemzeti határokat is megváltoztatták, de mérsékeltebben, mint ahogy az a történések nagyságrendjét tekintve lehetséges lett volna. És viszonylag korlátozott erőszakkal. Ez a néhány évtized adott okot arra a nézetre, hogy a politikai földrajz nem fog újra megváltozni, még akkor sem, ha sok határ történelmi vagy stratégiai szempontból logikátlan volt.
Egy fontos tényt azonban nem vettek figyelembe. A választóvonalak sérthetetlenségéről szóló megállapodásokat egy hozzávetőleges erőegyensúly keretében tárgyalták meg. A hidegháború vége ezt megszüntette, és nem tehetett mást, mint hogy megrendítette a megállapodások egész rendszerét.
A dolgok azonban nem voltak statikusak, és a helyzet a Nyugat teljes dominanciájától a hatások nagyobb változatossága felé mozdult el. Nemcsak az európai helyzet változott meg. A globalizáció az egész világot a cselekvés színterévé tette - sokkal inkább, mint a huszadik században. Minden szorosan összefonódott. A huszadik század utolsó negyedében elfogadott európai elvek azonban nem érvényesek világszerte, így a határok tekintetében sem.
A régi rendszer egyébként is megszűnt működni.
Amit 2022-ben látunk, az azt mutatja, hogy a határok problémája nagyon klasszikus módon tér vissza.
Az 1970-es évek ravasz kompromisszuma Tajvan elismeréséről/el nem ismeréséről csak akkor működhetett, ha az érdekek egyértelmű egyensúlyban voltak. Ez a megállapodás összeomlott, és a probléma a legveszélyesebb módon került előtérbe - a rendkívül fontos terület politikai és jogi státuszának értelmezésében fennálló égbekiáltó kétértelműség.
Ma már (egyelőre csendben) új, Helsinki-féle biztonsági konferencia összehívására szólítanak fel. Itt az ideje, mondják, hogy új szabályokról állapodjunk meg. Az ötlet kézenfekvő, de jelenleg nem tűnik reálisnak, mert a szerződés nem a status quo-t hozta létre, hanem rögzítette.
Most nincs mit megoldani - minden a változásban van.
Helsinki egy nagy teret - az egész euroatlanti térséget - fedett le, de még mindig egy korlátozott teret. Most a cselekvés helyszíne az egész világ és olyan sok szereplő van különböző érdekekkel, hogy még módszertanilag sem világos, hogyan lehet mindezt figyelembe venni.
Az 1975-ben létrehozott KSZK (később EBESZ) az akkoriban fénykorát élő nemzetközi szabályozó intézmények elvére épült. Mostanra ezek mind hanyatlóban vannak, és újak nem jönnek létre.
És persze akkoriban is megvolt a stabilizációs törekvés. Ma ennek nyoma sincs; a hangsúly a célok erőszakos elérésén van.
A következtetés egyszerű - nincsenek varázsszerek.
A világ egy olyan veszélyes szakaszban van, amely megköveteli, hogy minden fontos szereplő rendkívül óvatos legyen és képes legyen pontosan megérteni tettei következményeit. És a belátható jövőben nem létezik másfajta nemzetközi rendszer. Mindenki erről beszél. De mégis továbbra is úgy cselekszenek, ahogyan kedvük tartja.
Szóval, még nem esett le a garas. Reméljük, hogy mégis leesik, mielőtt még túl késő lenne.
A teljes cikket fordította és szerkesztette: VilagHelyzete
Az edereti cikk címe: Fyodor Lukyanov: Collapse of the 20th century order means the world is in a very dangerous place
Today's crises show that old agreements have reached their expiry date
Nem a garas esik le, hanem a tantusz.