25 éve történt: Jugoszlávia romjain tanulta meg Oroszország, hogy a NATO fenyegetést jelent
Az Egyesült Államok vezette katonai blokk 1999 tavaszán Belgrádot ért illegális csapásai örökre megváltoztatták a Nyugat és Moszkva közötti kapcsolatokat
Jugoszlávia romjai: Hogyan tanulta meg Oroszország, hogy a NATO fenyegetést jelent
Az Egyesült Államok vezette katonai blokk 1999 tavaszán Belgrádot ért illegális csapásai örökre megváltoztatták a Nyugat és Moszkva közötti kapcsolatokat
“A nemzetközi szabályokon alapuló rend” összeomlása nem az orosz-ukrán háborúval kezdődött el, hanem 25 évvel ezelőtt Belgrád lebombázásával. Egy nagyon jó összefoglalást szeretnék megosztani veletek, ezért az egész cikket lefordítottam számotokra magyarra! (VilagHelyzete)
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében! 👉
vagy előfizetőként csatlakozzatok az oldalhoz!
1999. március 24-én Elena Milincic diáklány otthon volt a nővérével és egy barátjával Belgrádban. A csendes estét hirtelen légiriadó szirénája szakította meg. A lányok gyorsan elbújtak egy asztal alá. Nem ez volt a legbiztonságosabb hely, de szerencséjük volt - nem az ő városrészüket támadták meg.
ℹ A következő 77 nap során ezek a lányok és a többi belgrádi lakos egyre jobban el kellett bújjon a bombák elől, amelyek minden egyes nap halálos fenyegetéssel fenyegették őket.
A támadások a NATO Jugoszlávia elleni katonai műveletének részei voltak - egy olyan hadjáraté, amely felborította a világrendet és nem csak a Balkánon.
A vérontás előfeltételei
ℹ A koszovói probléma több évszázados múltra tekint vissza.
A Szerbia délnyugati részén, Albánia határán fekvő Koszovó régiót történelmileg két balkáni nép lakta: Szerbek és albánok. A szerbek a régiót az ország történelmének és kultúrájának fontos részének tekintik. Évszázadok óta azonban albánok is élnek ott.
A 19. század közepére körülbelül ugyanannyi albán élt Koszovóban, mint szerb. Az etnikai viszályok gyakori probléma volt a Balkánon. A szerbek, albánok, horvátok, cigányok és muzulmán szerbek sajátos kulturális jellegzetességeiket megőrizve évszázadokon át egymás mellett éltek. A köztük lévő konfliktusok mégis brutális mészárlásokhoz vezettek.
ℹ A második világháború alatt a Balkánt Németország és Olaszország megszállta és Koszovóban brutális rendszert hoztak létre.
A szerbeket kiűzték a régióból és sokakat megöltek. A háború után Josip Broz Tito került hatalomra Jugoszláviában és még több fát tett a tűzre.
Nem engedte, hogy a szerb menekültek visszatérjenek a régióba és Koszovót arra akarta felhasználni, hogy nyomást gyakoroljon Albániára. Azt remélte, hogy a régió "híd" lesz a két ország között. A terv azonban meghiúsult és a terület tovább "albánosodott".
Mire Jugoszlávia összeomlott, Koszovó lakossága körülbelül 75%-ban albánokból és 20%-ban szerbekből állt. A többiek cigányok és más kisebbségek voltak.
Az 1980-as években számos albán nacionalista szervezet alakult. Eleinte kisebb bűncselekményeket követtek el a szerb lakosság ellen, mint például gyújtogatás, verekedés, fenyegetés, graffiti stb.
A 90-es évektől kezdve azonban Koszovó aktív kísérleteket tett a Jugoszláviától való elszakadásra, és a koszovói albánok Albánia felé húzódtak. Tito uralkodása alatt (1945-80) a régió nacionalista értelmisége jelentősen megnövekedett létszámban és megteremtette az elszakadási projektek ideológiai alapjait. Ibrahim Rugova kiemelkedő koszovói albán vezető lett.
A Jugoszlávia alatt létrehozott Prishtinai Egyetemen szerzett diplomát, amely a nacionalista gondolkodású koszovói albán értelmiségiek központjává vált. Rugova maga nem támogatta a politikai erőszakot, de egy olyan mozgalom arca lett, amely végül radikálissá és erőszakossá vált.
1991-ben Koszovóban függetlenségi népszavazást és elnökválasztást tartottak. Jugoszlávia nem ismerte el az új államot, de valójában a régió elszakadt.
⚔️1996-ban megalakult a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű hadsereg, amely teljes értékű gerilla-terrorista háborút indított a szerbek ellen. 1998-ra Belgrád felismerte, hogy elvesztette az ellenőrzést a helyzet felett és katonai műveletet indított Koszovó ellen.
Gerillaháború
A nyugati média meglepően egyoldalúan tudósított erről a kis léptékű, de brutális háborúról.
A szerb biztonsági erők által végrehajtott hadművelet valóban erőszakos volt, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy terrorista csoport ellen harcoltak.
Európában és az Egyesült Államokban azonban csak azt mutatták be, hogy az erőszakos szerb nacionalisták hogyan gyilkolták a békés albán parasztokat.
❗️ Az EU és az USA tisztviselői nyomást gyakoroltak Belgrádra, hogy hagyja abba a vérontást. Senki sem követelte ugyanezt az UCK harcosokkal szemben és senki sem panaszkodott, hogy Albánia fegyverekkel látja el Koszovót, és harcosokat képez ki.
🔴A Nyugat eltökélt volt Jugoszlávia szétverésére ezért támogatta a szeparatistákat. Az MPRI katonai magáncég, amely korábban segített a horvát fegyveres erők kiképzésében a szerbek elleni harcban, hamarosan átvette a terroristák kiképzését.
Slobodan Milosevic jugoszláv elnök látta, hogy sarokba szorult, de nem adhatta csak úgy át Koszovót.
❗️ Közben a háború egyre nagyobb lendületet vett. A szerb polgári lakosság elleni erőszakos cselekmények széles körben elterjedtek és a szerb biztonsági erők műveletei egyre erőszakosabbá váltak.
A szerbek megpróbáltak sok albánt deportálni, de ez Albániának kényelmes volt, mivel az UCK toborzói várták az újonnan érkezőket, hogy besorozzák őket a hadseregbe.
ℹ A Račaki mészárlás néven ismertté vált incidens jól mutatja, mennyire zavaros volt a háború, és milyen nehéz volt eldönteni, hogy kinek van igaza és kinek nincs.
1999 januárjában Račak falu közelében megöltek egy szerb rendőrt. Nem sokkal később a szerb rendőrség különleges alakulatai behatoltak a faluba.
Az uniós megfigyelőket és újságírókat előre figyelmeztették a helyzetről. Órákig tartó harc kezdődött, amelynek során 45 albán vesztette életét. Az UCK harcosai elismerték nyolc harcos elvesztését, de a szerbek ragaszkodtak ahhoz, hogy a halottak többsége vagy akár mindannyian harcosok voltak és hogy harcban haltak meg, nem pedig etnikai tisztogatás áldozatai. A szakértői vélemények megoszlottak.
A račaki csata példa arra a tragikus drámára, amely a gerillaháborúk során kibontakozik és amely meglehetősen gyakori a felkelésellenes (COIN) műveletekben.
Ilyen helyzetekben nincs mód az igazság kiderítésére. ❌
A nyugati politikusok azonban 1999 tavaszán a račaki tragédiát olyan mészárlásként állították be, amely azonnali választ követelt a nemzetközi közösségtől.
A Rambouillet-i tárgyalásokon a szerb és az albán delegáció nem tudott megegyezésre jutni.
A szerbek készek voltak a tűzszünetre és beleegyeztek abba, hogy Koszovó autonóm státuszt kapjon, de nem akartak külföldi katonai kontingenst a területükön.
Válaszul a NATO azzal vádolta a szerbeket, hogy megzavarják a tárgyalásokat. Jugoszláviát és Milosevicset a sajtóban rágalmazták, a NATO pedig katonai művelet előkészítésébe kezdett.
❌Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyta jóvá a katonai erő alkalmazását, de valószínűleg a művelet egyik célja az volt, hogy demonstrálja a NATO készségét arra, hogy a nemzetközi közösség jóváhagyása nélkül is cselekedjen.
Milosevicset felszólították, hogy azonnal vonja ki a szerb erőket Koszovóból és adja át a térség ellenőrzését a NATO nemzetközi kontingensének. A követeléseket ezúttal katonai erővel támasztották alá.
Légi és földi
ℹ A NATO Jugoszlávia elleni bombázásai 1999. március 24-én kezdődtek. A műveletben természetesen az USA játszotta a főszerepet, de összesen 13 ország vett részt benne.
A szövetség nem tervezett szárazföldi hadműveletet, hanem légierőjét és cirkálórakétáit használta széles körben az ország megtámadására.
Az erők összehasonlíthatatlanok voltak: A NATO több mint 1000 repülőgépet és helikoptert vetett be, főként olaszországi katonai bázisokról és a USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozóról.
Az UCK-nak több ezer vadászgépe volt, de ezeknek az egységeknek a harcképessége meglehetősen alacsony volt.
A NATO légiflottájához képest Jugoszlávia erői meglehetősen gyengék voltak. A légierő mindössze 11 viszonylag modern vadászgéppel és több elavult rakétavédelmi rendszerrel rendelkezett, amelyeket a Szovjetunió még régen szállított.
⚔️ A NATO szövetség több tucat Tomahawk cirkálórakéta indításával kezdte a műveletet. Ezután a támadó repülőgépek megkezdték a bombák ledobását.
Az első cél a jugoszláv rakétavédelmi rendszer elnyomása volt. A csapások sikerrel jártak. A szerb légvédelmi tüzérek mindent megtettek az ellenséges erők ellen.
Dani Zoltán légvédelmi tisztnek például sikerült lelőnie egy elméletileg "láthatatlan" F117-es lopakodó támadó repülőgépet.
Ezek a kisebb győzelmek azonban nem tudták megváltoztatni a hadművelet menetét. A szerbek csak a földről tudtak fellépni, és szórványosan támadták az ellenséges repülőgépeket a légvédelmi rendszerek segítségével.
A szerb pilóták még vadászgépekkel is megpróbálták megtámadni az ellenséget - ez valóban bátor mutatvány volt, de katonai szempontból gyakorlatilag haszontalan.
A NATO a hadművelet teljes időtartama alatt mindössze három repülőgépet és két helikoptert veszített.
📍 Miután a rakétavédelmi rendszereket elnyomták, a NATO terrorista jellegű bombázásokhoz folyamodott.
A csapatok elleni támadások nem voltak túl hatékonyak és a jugoszláv egységek a háború végéig megőrizték harcképességüket. Mintegy harminc harcjármű megsemmisült és több száz szerb katona és tiszt halt meg és sebesült meg.
Tekintettel arra, hogy több mint 90 000 katona és rendőr állomásozott Koszovóban, és további 65 000 védte az ország többi részét, a veszteségek nem voltak túl nagyok.
Más szóval, a NATO csapásai megbénították a légierőt és a légvédelmi rendszereket, de a csapatok harcképességét nem befolyásolták jelentős mértékben.
☠️ A civil infrastruktúra viszont komoly károkat szenvedett a NATO-bombázások következtében, hiszen egy hidat vagy egy tévétornyot sokkal nehezebb volt elrejteni, mint egy tankot.
Hidakat, ipari létesítményeket és távközlési rendszereket támadtak minden nap.
Még a NATO számára stratégiailag nem fontosnak tartott célpontokat is gyakran tévedésből találták el.
Április 14-én például egy F16-os vadászgép megtámadott egy civil albán menekülteket szállító konvojt Gjakove közelében.
Egy másik alkalommal egy mesterlövészcsapás 73 embert ölt meg.
Amikor pedig egy intelligens rakéta próbált katonai felszerelést eltalálni a kínai nagykövetségen, három ember meghalt. Különböző források szerint az áldozatok száma 500 és 5700 fő között mozog.
Belgrádban sok épület a mai napig romokban hever.
Ez idő alatt a szerb csapatok és az UCK harcosai között folyamatosak voltak a harcok a helyszínen. A harcokban több tucat oroszországi önkéntes vett részt, és legalább hárman meghaltak.
A NATO légi fölénye ellenére a szerbeknek a földön sikerült legyőzniük a Koszovói Felszabadítási Hadsereget. A győzelem lenyűgöző volt, de teljesen haszontalan.
Kétes eredmények
Abban az időben Oroszország nagyon nehéz gazdasági időket élt át és Jugoszlávia támogatása szimbolikus gesztusokra korlátozódott.
ℹ A légitámadások kezdete után a jugoszláv parlament csatlakozni akart az Oroszország és Fehéroroszország közötti unióhoz, de Borisz Jelcin orosz elnök megakadályozta ezt a kezdeményezést.
Naponta több ezren tüntettek az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségénél. Egyszer egy aktivista még gránátvetőt is hozott magával és megpróbálta (sikertelenül) megtámadni a követséget. Sajnos a tiltakozáson és az események hangos elítélésén kívül Oroszország semmit sem tehetett.
❗️ Azokban az években Oroszország gazdasága romokban hevert és a maiakkal ellentétben ez nem csak a nyugati politikusok és média által kitalált történet volt.
❌Akkoriban a gazdasági válság valós volt és a hadsereg megalázó vereséget szenvedett Csecsenföldön. Oroszország tényleg nem tehetett semmit, hogy megakadályozza a NATO műveletét.
ℹ Június 1-jén Milosevics beleegyezett a NATO minden követelésébe. A szövetség békefenntartó erői bevonultak Koszovóba és a szerb csapatok kivonultak a térségből.
☠️ Ahogy a jugoszláv csapatok kivonultak Koszovóból, megkezdődött az etnikai tisztogatás. ☠️
☠️Az elkövetkező hónapokban több mint 1700 embert (szinte mindannyian szerbek vagy más nemzeti kisebbségek képviselői) öltek meg a fegyveresek vagy tűntek el.
A megmaradt szerbek többsége elmenekült - különböző források szerint 200.000 és 350.000 ember hagyta el a régiót, köztük szerbek és a megmaradt cigányok.
Az UCK harcosai kulturális emlékműveket törtek össze, templomokat gyújtottak fel, és mindent elpusztítottak, ami az ellenségre emlékeztette őket.
❌Ami a NATO-csapatokat illeti, semmiképpen sem akadályozták vagy állították meg ezt a tisztogatást. ☠️
Ma még mindig maradt néhány szerb Koszovóban, akik többsége egy kis enklávéban él a szerb határ mellett.
A régió státuszáról folytatott tárgyalások évekig nem vezettek eredményre.
2008-ban Koszovó kikiáltotta függetlenségét és a legtöbb nyugati állam független köztársaságként ismerte el.
Nem meglepő módon a régió problémái nem értek véget a szerbek kiűzésével. Koszovó a mai napig szegény ország, ahol komoly korrupciós problémák vannak.
Az USA aktívan részt vett Koszovó újjáépítésében, de a régiót többnyire üzletemberek és tisztviselők használták személyes meggazdagodásra.
Sokan közülük homályos üzelmekből profitáltak, köztük Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter, aki a régió egyetlen magán mobilhálózat-üzemeltetőjének részvénye volt, később pedig egy állami tulajdonú vállalatból próbált részesedést szerezni.
Véletlenül Albright lánya egy olyan vállalat ügyvezető igazgatója, amely fejlesztési támogatásokat oszt ki szegény országoknak (köztük Koszovónak). Koszovóban 1 800 000 lakosra 800 000 vendégmunkás jut.
Ráadásul a köztársaság az albán maffia fellegvárává vált. Még a nyugati sajtó is kénytelen volt elismerni a koszovói államépítési kísérlet kudarcát.
Néhány évvel az 1999-es események után Montenegró békésen elszakadt Jugoszláviától és ezzel az megszűnt létezni.
Slobodan Milosevic elnököt 2000-ben a belgrádi zavargások következtében megbuktatták és titokban kiadták a hágai nemzetközi büntetőbíróságnak. 2006-ban, még a tárgyalás befejezése előtt 64 évesen meghalt az ENSZ ottani börtönében és azonnal felmerült a gyanú, amely azóta is tart, hogy hogyan halt meg.
Milyen következtetéseket vont le a világ?
ℹ Jugoszlávia bombázása fontos és nyilvánvalóan erősen alábecsült fordulópont volt az Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolatokban. Mind az orosz elit, mind a társadalom fájdalmasan reagált a jugoszláviai tragikus eseményekre.
🔴Talán furcsán hangzik, de Oroszország egykor idealista érzelmeket táplált a nagy nyugati demokráciákkal kapcsolatban.
Amikor a hidegháború véget ért úgy tűnt, hogy az Egyesült Államokat és a NATO-t a szovjet propaganda igazságtalanul rágalmazza. Sajnos a szovjet propagandában sok igazság volt.
❗️ Oroszország számára meglehetősen fájdalmas volt felismerni, hogy a világpolitika még mindig egy éhes cápákkal teli akváriumhoz hasonlít. Ráadásul Oroszország hagyományosan szoros és baráti kapcsolatokat ápolt Szerbiával és a szerb néppel. Most azonban a szerbeket nyilvánosan támadták és megalázták.
Az elitnek megvolt a maga oka az aggodalomra. A Kreml idealista módon tekintett az orosz-amerikai és az orosz-nyugati kapcsolatokra.
🔴 De 1999-ben Moszkva világosan látta, hogy a nemzetközi jog nem nyújt garanciákat a globális színtéren.
🔴 Jugoszláviát minden komolyabb indok nélkül pusztították el, egyszerűen azért, mert a nyugati politikusok így döntöttek.
Az ország elvesztette területének egy részét, és az elszakított enklávét etnikai tisztogatásnak vetették alá, miközben a világ szemet hunyt.
És mindezt a "szabályokon alapuló nemzetközi rend" leple alatt tették.
❗️ A területi integritást a nemzetközi jog egyik sérthetetlen alapelvének tekintették, de ezt is lábbal tiporták.
Ráadásul a balkáni háborúk és konfliktusok általános összefüggésében minden felelősséget Jugoszláviára/Szerbiára hárítottak, függetlenül attól, hogy a szerbek lázadók voltak-e, akik a kormány ellen harcoltak, vagy fordítva.
❗️ Mindez nem hasonlított az igazságosságra vagy a jogra.
🔴 Világossá vált, hogy sem a megállapodások, sem a nemzetközi jog nem védheti meg egyik országot sem, beleértve Oroszországot is, a külső katonai erővel szemben és hogy az országok csak a politikai helyzetre és saját képességükre támaszkodhatnak, hogy megbirkózzanak a fenyegetésekkel.
Ez a felismerés kétszeresen is fontos volt, mivel Oroszországnak hasonló problémája volt a csecsenföldi iszlamista felkelőkkel.
📍 A Kreml nem tudott nem arra gondolni, hogy ha a Nyugat ezt az ürügyet felhasználhatta Jugoszlávia megtámadására, akkor ugyanezt a stratégiát alkalmazhatja Oroszország ellen is.
Másrészt Moszkva arra az ésszerű következtetésre jutott, hogy ha egy döntőbíró úgy csavarja ki a szabályokat, ahogy neki tetszik, akkor elveszíti tekintélyét.
Az orosz interneten a mai napig népszerű az "Ön nem érti, ez az eset más" szarkasztikus kifejezés - amely azoknak a képmutatására utal, akik másokat elítélnek bizonyos cselekedetekért, miközben maguk is elítélendő magatartást tanúsítanak -.
Az orosz politikai elit számára Koszovó a "más eset" klasszikus példájává vált.
Nyugati újságírók és politikusok gyakran hangsúlyozták, hogy a koszovói helyzet egyedülálló.
A hányatott sorsú régió azonban nyilvánvalóan nem különbözött tucatnyi más forrongó helytől.
❗️ Miért volt Koszovó "különleges eset"? Miért nem volt ugyanilyen kivételes Transznisztria, Dél-Oszétia, Abházia, Hegyi-Karabah, a szerb Krajina vagy Katalónia?
❗️ Milyen más helyzeteket fognak még "különlegesnek" tekinteni és milyen más, a hatóságok és a szeparatisták közötti konfliktusok lesznek elegendő ok arra, hogy a NATO bombázásokat hajtson végre és engedélyezze az etnikai tisztogatást?
Belgrád bombázása lerombolta az új "szabályokon alapuló nemzetközi rend" képét.
🔴Természetesen nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a Szovjetunió összeomlása után a jogállamiságot és az igazságosság követelményeit a nyugati országok figyelmen kívül hagyták - sőt, a véres iraki háború csak négy évvel később következett.
🔴 A jugoszláviai események azonban világosan megmutatták, hogy egy ország, amely meg akarja védeni szuverenitását a külső fenyegetésekkel szemben, csak saját erejére és a bevált szövetségesekre támaszkodhat.
Roman Shumov, a konfliktusokkal és a nemzetközi politikával foglalkozó orosz történész írta
A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Israel’s victory will be Netanyahu’s downfall This war has broken his authority
❗ Ha szeretnétek magyarul is olvasni továbbra is cikkeket elemzéseket, valódi tudásanyagokat, segítsetek kérlek támogatásotokkal az elkészültében! 👉
vagy előfizetőként csatlakozzatok az oldalhoz!
Kiegészítés, amit ma reggel tettem ki:
25 évvel ezelőtt kezdte el az Egyesült Államok vezetésével a NATO bombázni Szerbiát!
A Time magazin akkori cimlapja a háborús propagandába illeszkedve elmagyarázta, hogy miért is jó dolog "bombázással térdre kényszeríteni a szerbeket": szerintük "a nagyszabású bombázás megnyitja az utat a békéhez"- olvasható az akkori címlapon.
https://twitter.com/VilagHelyzete/status/1771842922427629662
Hát, jó sok magyar embert agyonvertek! Szóval nem tudok könnyezni értük! Persze nem vitás, hogy köztük is van néhány normális ember...
Szoval most sirjunk a szerbekert ? Nem . Csak azt tudom mondani amit Padanyi Victor." Ki Magyart olt annak nincs bocsanat."